Megvan a mese a szomorú királylányról, aki semmin nem tud nevetni, mígnem az apja, az öreg király országos humorista-tehetségkutatót hirdet, ahol a sikertelen versenyzőket kivégzik, a nyertes viszont beházasodhat a depressziótól sújtott arisztokrata dinasztiába? Ahogy az a népmesékben lenni szokott, az egyszeri szegénylegény kiállja a próbát, aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak. A történetnek egy csomó variációja létezik a magyar mesefolklórban (ez itt például a Benedek Elek-féle), és ezek között van egy, ami valóban megtörtént, csak éppen a monarchiás-kivégzéses valóságshow körítése nélkül, és nem itthon, hanem Amerikában.

1907-ben a New York-i Hammerstein' Roof Garden klub új attrakciót hirdetett: Sober Sue-t, a nőt, akit senki nem tud megnevettetni. A kihívás úgy szólt, hogy bárki, aki mosolyt csal a rejtélyes nő arcára, 100 dollár jutalomban részesül, plusz persze az ezzel járó hírnév, ami már önmagában egy sikeres komikus karrier záloga lett volna. A feltételes módból már sejthető, hogy az attrakció senkinek nem jött össze, Sober Sue egyetlen arcizma sem rezdült, hiába erőlködtek a város legnépszerűbb humoristái.

(Mennyit ért akkoriban 100 dollár? Az elmúlt 111 év inflációjával számolva annyit, mint ma 2681, azaz forintban kb. 770 ezret. Egy fellépésért ennyivel bármelyik mai magyar dumaszínházas humorista boldog lenne, de a standupvilág igazi nagyágyúinak ez aprópénz. Vannak források, amik nem száz, hanem ezer dollárt említenek jutalomként, de még az is bőven alatta van a mai sztárok keresetének.)

Az előadások nagyon népszerűek voltak, a közönség dőlt a röhögéstől, egyrészt azért, mert a humoristák tényleg apait-anyait beleadtak, hogy viccesek legyenek, másrészt azért, mert mindenki felsült, Sober Sue csak ült a színpadon látványosan komor, rezzenéstelen arckifejezéssel (sajnos egyetlen fotó sem maradt fenn róla). A korabeli sajtóban egy csomó teória merült fel, hogyan képes megállni nevetés nélkül minden viccet, elterjedt hogy nem is tud angolul, illetve hogy süket, de Sue mindkettőt cáfolta. A Hammerstein's szárnyalt, az előadásokon mindenki ingyen lépett a színpadra a nyeremény reményében, és persze állandó volt a telt ház, mindenki kíváncsi volt a szenzációra. Sue – eredeti nevén Susan Kelly – heti 20 dollárért ücsörgött a színpadon, hallgatta a tréfákat és nem nevetett.

Nem tisztázott, hogy Harry Reichenbach, a klub vezetője meddig kopasztotta így a standupokoskat és a közönséget egyaránt, de végül kiderült, hogy Sue-nak nem a humorérzékével volt gondja, hanem a génjeivel. Egy Möbius-szindróma nevű ritka örökletes rendellenessége volt, ami az arcizmok teljes bénultságával jár. Vagyis szegény Sue értette a viccet, csak fizikailag képtelen volt a mosolyra.

(A Möbius-szindrómának egyébként nincs köze a Möbius-szalaghoz, és annak névadójához, a híres német matematikushoz, August Ferdinand Möbiushoz. A betegséget a kicsit kevésbé híres névrokonáról, a neurológus Paul Julius Möbiusról nevezték el, aki először írta le 1888-ban.)

Sober Sue azóta köznevesült az amerikai szórakoztatóiparban: az olyan közönséget nevezik így a szlengben, amivel nehezen találja meg az előadó a kapcsolatot, nem nagyon reagál a viccekre.

(Borítóképünk nem Sober Sue-t ábrázolja, csak illusztráció, Ludwig Choris műve)