A St Albans-i Ye Olde Fighting Cocks pub üzemeltetői azt állítják, hogy övék a leghosszabb ideje folyamatosan üzemelő brit kocsma (apró szépséghibája a dolognak, hogy jó pár tucat egyéb kocsma is ugyanezt állítja magáról). A harci kakasokról elnevezett ivó jelenleg a brit lezárás miatt elvitelre főző étkezdeként, illetve élelmiszer-házhozszállítást vállaló elosztópontként működik. Azt hihetnénk, hogy a járványhelyzet soha nem látott krízist idézett elő a kocsma - illetve általában a brit kocsmák - életében.

Pedig erről szó sincs. Sőt, valójában, ha nem lettek volna a régmúltban országos kiterjedésű járványok, amelyek a normális élet rövidebb-hosszabb ideig tartó leállását okozták, talán nem is jött volna létre a sokak által kedvelt, és világszerte utánozni próbált brit kocsmakultúra. A Ye Olde Fighting Cocks mostani, közösség-összetartó szerepe egészen a Fekete Halál néven elhíresült 14. századi pestisjárványra vezethető vissza.

Amikor 1348-ban lecsapott Dél-Angliára a pestis, az angolok már réges-régen itták a sört. A feljegyzések szerint a normann hódítók ellen elveszített, Anglia történelmében fordulópontot hozó 1066-os hastingsi csatában az angolszászok harcértékét a másnaposság is jelentősen csökkentette. Még az 1215-ös Magna Cartába is beleírták a sör egységesített űrmértékrendszerének igényét.

A Ye Olde Fighting Cocks is több évszázada működött már kocsmaként a fekete halál idején - állítólag, hiszen a legrégebbi italmérési engedélye csak a 18. századra vezethető vissza. Ugyanakkor a középkorban a britek nema kocsmákban fogyasztották a legtöbb alkoholt (sör formájában), hanem több-kevésbé spontán szerveződő tömeges összejöveteleken. Ezeket az ünnepségeket - a rendezvény központi jelentőségű elemére utalva - különféle ale-eknek nevezték, például bride-ale, ahol a menyasszonyt ünnepelték (és vedeltek) vagy a church-ale, amit a templomkertben tartottak (és vedeltek).

így bizonyos értelemben majdnem minden paraszti ház italboltként is üzemelt. Ennek azonban a pestis véget vetett. Voltak megyék, ahol a népesség fele elpusztult a fekete halál következtében. Ez drámai munkaerő-hiányt eredményezett - nem volt, aki vessen, arasson -, így a jobbágyság alkupozíciói megerősödtek a földesurakkal szemben. Több pénzt követelhettek a munkájukért, ami némileg jobb életkörülményeket eredményezett számukra.

A megnövekedett vásárlóerő természetesen főként az alkoholeladásokban jelentkezett, és ez teljes mértékben átalakította a kínálatot és a szolgáltatók összetételét. A kis házi sörfőzdék, amelyek csak az ott lakók által el nem fogyasztott italt árulták az erre rászorulóknak, kiszorultak a piacról.

Nem tudták felvenni a versenyt a professzionális, nagyüzemben termelő és kereskedelmi szempontból sokkal hatékonyabb sörfőzdékkel, amelyek egyúttal kocsmaként és fogadóként is funkcionáltak. E pubokban a sör minősége sztenderdizált (vagy legalábbis jobban kiszámítható) és alapvetően jobb volt, és az étel is ehetőbbnek bizonyult.

A pestis következtében tehát kialakult a fogyasztói társadalom középkori megfelelője. Az emberek egyre jobb italokat és ételeket fogyasztottak, és azokból is egyre többet. Emellett a jobban megfizetett munka mellett egyre több szabadidejük lett,

A fogadók pedig mindent megtettek, hogy kiszolgálják a megváltozott fogyasztói igényeket, illetve próbáltak elébe menni a változásoknak, és olyan pluszszolgáltatásokat kínáltak, amelyek arra ösztönözték a vendégeket, hogy töltsenek ott több időt, és igyanak többet.

Kocsmajátékokat honosítottak meg, a megfáradt fogyasztóknak rövid időre bérelhető fekhelyet is kínáltak, és folyamatosan fejlesztették az italkínálatot is. Újabb és újabb sörfajták technológiáját importálták a kontinensről, hogy a vendégeknek mindig legyen okuk betérni egy sörre.

Idővel a kocsmák egyre komplexebb szolgáltatásokat kínáltak, és afféle második lakhelyként kezdte működni - ahol az utcáról szabadon betérő emberek egész nap élhettek, és intézhették ügyeiket (sörivás közben). Itt találkoztak az emberek, így az intézmények forgalma egyre nőtt. A kocsmák egyre fontosabb szerepét a közösségben a hatóságok is megértették, és egyre szigorúbban kezdték szabályozni az akkor már public house-nak (nyilvános ház, de nem az a nyilvános ház).

A fekete halál után, a 14. század második felében uralkodott II. Richárd már kötelezővé tette, hogy az italmérési engedéllyel rendelkező vendéglátóhelyek cégtáblával különböztessék meg magukat a lakóházaktól (és a zugkocsmáktól). Ezek a rendelkezések egyrészt könnyebben ellenőrizhetővé és adóztathatóvá tették a kocsmákat, másrészt rangot is kölcsönöztek nekik.

A pubnak rövidített elnevezésükben őrzött közösségi funkció él tovább a jelenlegi járványhelyzetben is - legalábbis az üzemeltetők ezt kommunikálják. De valószínűleg a korábbi és a jövőbeli vendégeket is jobb érzéssel tölti el, hogy nem akárhol, hanem egy ősi, fontos társadalmi szerepet ellátó intézményben isszák le magukat a padlóig.