Miért csaponganak gondolataink séta közben?
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
Gyerekkorunkban értetlenül néztük, minek sétafikálnak a felnőttek cél nélkül, lassan, komótosan, csak úgy bele a semmibe, miközben tele a világ felfedeznivalóval, azt sem tudtuk, hová szaladjunk hirtelen. Így van ezzel a nem épp gyerek Stephen King amerikai író is, aki szerint: “csak a felnőttek képesek rá, hogy olyan unalmas dolgot, mint a séta, a hobbijuknak tekintsenek.”
Hát pont ez az: a séta lényege, hogy céltalan, ha lenne konkrét célja, akkor az már közlekedés lenne.
Az ókori görög filozófusok folyton sétáltak (igaz, bölcs korukra már nem is tudtak volna mást), körülöttük sürgölődtek a hallgatók, akik kérdezték és figyelték a mestert. Arisztotelész filozófiájának követőit egyenesen peripatetikusoknak (körbesétálóknak) nevezték. Jean-Jacques Rousseau a felvilágosodott francia gondolkodó azt állította, hogy csak akkor tud gondolkodni, ha közben járkál, agya csak a lábaival együtt működik. amint megáll, gondolatai is leállnak. Egyik kései műve, A magányos sétáló álmodozásai, nem is fejezetekből, hanem tíz sétából áll. Valószínűleg egyik barangolásakor hasított belé, hogy az ember természetből fakadóan jó, de a társadalom elrontja.
Mintha zuhanyoznánk
A séta az egyik legtermészetesebb emberi mozgásforma. A lassú, nyugodt ütem ellazít, a kusza, görcsös gondolatok letisztulnak és szárnyra kelnek. Ilyenkor szerteszéjjel csaponghatunk, világunkat játékosan átrendezhetjük, akár flow-ba is kerülhetünk. Új ötletek, megoldások tűnhetnek fel. Erre jutott a Stanford Egyetem, és Marily Oppezzo viselkedéskutató is.
Hasonlóan működik, mint a zuhanyhatás, kellemes, monoton, nem igényel nagy figyelmet. Igaz a tus alatt gyakorta fütyülünk, vagy dúdolunk is,
de itt is, ott is dopamin szabadul fel.
Ez pedig kiszabadít gondolati dobozainkból, szabadon áramolhat képzeletünk, szokatlan összefüggéseket fedezhetünk fel.
Mondhatnánk azt is, a séta egyfajta meditáció. De felmerül egy apró dilemma: ha mondjuk erdőben sétálunk gondolatainkba merülve, akkor hogyan éljük át a természet szépségét? A meditáció éppen az elme lecsendesítésére, megnyugtatására, a gondolatok elengedésére törekszik. A szavak, gondolatok fátyla elvonja figyelmünket, elhomályosítja látásunkat, életlenné teszi a képet.
Nincs itt nagy ellentmondás: aki képes meditációra, belső koncentrációra, és teljesen át tudja élni a pillanatot, örülhet, a séta is tökéletes alkalom erre. Akárcsak csapongásra, szárnyalásra, és elmélyedésre. Nem is kell erdőbe mennünk, elérhetjük ezt a magasztos állapotot egy izgalmas focimeccsen is.