Nem ma kezdték a brit tudósok, többek mellett olyan nagyság taposta ki a világhírnévhez vezető rögös ösvényt, mint Charles Dawson. Az ötvenhez közel járó, polgári világban ügyvédként tevékenykedő amatőr őslénykutató egy borongós napon éppen egy kavicsbányában bóklászott az angliai Piltdown városka közelében, amikor érdekes csontdarabra lett figyelmes. Lehajolt érte és rögtön érezte, valami rendkívülire bukkant.

A következő napokban újra és újra visszatért a helyszínre, immáron Pierre Teilhard de Chardin jezsuita filozófussal az oldalán, és várakozásuk nem volt hiábavaló: találtak egy állkapocs csontot is. Összeillesztették, és nagy meglepetésükre a csontok tökéletesen illeszkedtek.

Dawson és a haverok

Dawson megmutatta a leleteket Arthur Smith Woodwardnak, a British Museum egyik őrének, akit annyira fellelkesített a felfedezés, hogy azonnal csatlakozott a kutató csapathoz. Hamarosan újabb csontokat és fogakat találtak, amik szintén illettek a koponyához.

Így kezdődik a brit paleontológia leghíresebb felfedezésének, a Piltdowni Ember néven ismert lelet története.

1912. december 18-án a lapok világszerte címoldalon hozták a szenzációt, miszerint megtalálták a hiányzó láncszemet az ember és a majom között, ami bizonyítja Charles Darwin evolúciós elméletét. Még aznap bemutatták a brit földrajzi társaság londoni tanácskozásán is.

Magáról nevezte el

A lelet egy majomszerű állkapocsból és kétséget kizáróan emberi koponyából és fogakból állt. Dawson kijelentette: egy eddig ismeretlen korai emberfaj maradványát fedezte fel, tulajdonosa pedig egymillió éve élhetett. Majd szerényen elkeresztelte Dawson hajnali emberének (Eoanthropus dawsoninak).

Felmerült ugyan némi kétely a hitelességet illetően, a Brit Tudományos Intézet azonban sietve elfogadta a felfedezést. A kor hazafias légkörében kellemetlen volt, hogy a franciák megtalálták a maguk cro-magnoni ember (homo sapens) maradványait, a németek pedig a neandervölgyi és a heidelbergi elődök megdöbbentő leleteit. Brit földön azonban még egyetlen ősember sem bukkant elő.

Az amatőr régész nem élvezhette sokáig a világsikert, 1916-ban meghalt. Múlhatatlan érdemeiért 1938-ban emlékoszlopot emeltek tiszteletére a koponya lelőhelyén.

Rezeg a léc, de még a helyén van

Amikor Franz Weidenreich anatómus 1923-ban kijelentette, hogy a lelet hamisítvány, egy ember agykoponyájából és egy majom állkapcsából mesterségesen rakták össze, nem hittek neki. Ám ahogy teltek az évtizedek, és sorra tártak fel előember maradványokat szerte a világon, egyre zavaróbb lett, hogy egyik sem hasonlít a Piltdowni Emberre. Sőt, annak szöges ellentétei: kis koponyájuk, és viszonylag emberszerű fogaik vannak. Sok brit tudós még ekkor sem vette komolyan az újabb felfedezéseket, Dawson hajnali emberének nimbusza fényesen ragyogott.

Nem kellett sokat várni, és a Time magazinban megjelent egy értekezés, amely szerint a hiányzó láncszem egy hamisítvány, a köré szőtt tudományos glória pedig egy mesterien előkészített, 40 évig élő hoax. A koponyacsontok egy középkorban meghalt embertől, az állkapocscsont és a fogak pedig egy orangutántól származnak. A fogakat valaki az emberi fogakhoz hasonlóra reszelte, majd, hogy réginek hassanak, kémiai módszerekkel „megöregítette”.

Hogy ki volt a fő gézengúz, máig nem tudni. A gyanúsítottak között van természetesen Dawson ügyvéd, a British Museum őre, a jezsuita filozófus, és még két tucat kolompos, köztük a Sherlock Holmes írója,

Richard Milner amerikai tudománytörténész szerint könnyen elképzelhető, hogy Doyle műve volt az átverés. Kellő motivációt adhatott neki, hogy a tudomány leszólta a szellemeket megidéző spiritizmust, ami furcsamód egyik fő szenvedélye volt. A tréfát pedig bosszúból tervezte meg.

Az is gyanús, hogy éppen 1912-ben jelent meg Az elveszett világ című sci-fi regénye, amelyben utalásokat tesz arra, milyen egyszerűen lehetne ősleletet hamisítani. Ja, és Crowborough-ban élt, hét kilométerre Piltdowntól. Ráadásul errefelé sok középkori csontot találni, ugyanis itt temették el az 1348-as pestisjárvány idején a környék halottait. A talált koponyacsont gazdája is a középkorban élt.

Lehetőség, indíték. Egybeesések. Egyértelmű. Vagy mégsem?