Hatvan százalékkal zsugorodtak az olaszországi alpesi gleccserek 150 év alatt, adták hírül a hírügynökségek. Közülük több 15–20 éven belül eltűnhet. Főleg az 1980-as évek eleje óta gyorsult fel a gleccserek olvadása. 

Mivel rendkívül érzékenyen reagálnak a változásokra, a globális melegedés illusztrálására tökéletesen alkalmasak a visszahúzódó gleccserekről készült „egykor és ma” képek.

A világ legnagyobb gleccserei (és hósapkái) 150 éve fogynak. Több mint 600 pedig eltűnt. Még ha ebben a pillanatban megállna a melegedés, akkor is tovább olvadnának, és még pár évtizedig eltartana, hogy a mostani klímának megfelelő méretűre zsugorodjanak. Nem úgy tűnik azonban, hogy a melegedés meg akarna állni. 

Paleoklimatológiai vizsgálatok (és az öt-hét évenként a világ éghajlatkutatási eredményeit összefoglaló és közzétevő IPCC legutóbbi jelentése) szerint az elmúlt évezredek alatt többször is lefogytak. 6-8 ezer évvel ezelőtt, a holocén klímaoptimum idején például igazán vékonyak voltak.

aminek okát a Föld Naphoz viszonyított pályájának változásaiban sejtik a kutatók. A hóhatár akkoriban magasabban húzódott, és máskor nehezen megközelíthető hegyvidékek is járhatóvá váltak az emberek számára.

Hannibált nem zavarta, hogy fogynak

Volt már hasonló időszak máskor is. Például a történelmi középkorban (középkori klímaoptimum), amikor szintén kisebb jégfolyamok szabdalták a hegyoldalakat, mint most az Alpokban, Grönlandon vagy éppen Skandináviában.

Viszont a korábbi fogyások oka csillagászati volt, a Földet érő erősebb napsugárzás, ugyanakkor ma éppen gyengébb szoláris időszakban járunk, és hízniuk kellene a gleccsereknek. Mégsem ezt teszik. Ha az olvadás ugyanilyen ütemben folytatódik, a gleccserek elérhetik a 6 ezer évvel ezelőtti minimumot.

Számos forrás tanúsítja (többek között a már említett IPCC), hogy a római korban (római klímaoptimum) is gleccsermentesebb klímaviszonyok uralkodtak, mint ma. Hogy csak Hannibált említsük, aki 2500–3000 méter magasan kelt át több tízezer fős seregével az Alpok hágóin, hogy térdre kényszerítse Rómát. Ezt nehezen tudta volna megtenni, mondjuk, Mátyás király korában. 

Lefogynak, meghíznak, lefogynak...

Jól mutatja a gleccserek változékonyságát a világ egyik legtöbbet vizsgált jégfolyama, a norvég Bjørnbreen.

Hétezer évvel ezelőtt teljesen eltűnt, méghozzá háromezer évre. Az elmúlt tízezer évben összesen hatszor született újjá.

A Bjørnbreen 1800 körül érte el legnagyobb méretét, kétszer akkora volt, mint öt korábbi változatának bármelyike.

Ötzit sem zavarta, hogy fogynak

Ötzi, az 1991-ben a Dél-tiroli Alpok gleccserjegébe fagyottan megtalált vadász (5300 évvel ezelőtt élt, a korai rézkorban) biztos, hogy nem gleccseren vadászott. Akkoriban 500 méterrel magasabban volt az erdőhatár azon a számára végzetes helyen, mint ma. Aztán befedte a később lehúzódó jégfolyam (Schnidejoch-gleccser, Svájc), és konzerválta.

A jeges hely később is forgalmas volt. Találtak ott római pénzérmét is, ők is használták ezt az utat, valószínűleg errefelé keltek át az Alpokon az északi kolóniák felé. 

Gyilkosság alapos gyanúja a gleccseren

Ötzit részletes vizsgálat alá vetették. Nagy meglepetésre a röntgen egy kovakő nyílhegyet mutatott ki a hátában. Találgatások sora indult, mi történhetett, de senki nem jutott egyről a kettőre. Egészen addig, amíg át nem vette a gyanús ügyet Alexander Horn, a müncheni rendőrség kitartó detektívfelügyelője. 

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az eset a következőképpen történhetett: Ötzi lesétált a völgyben található faluba, ahol tisztázatlan körülmények között összetűzésbe keveredett egy ismeretlen egyénnel. Mivel kézfején nem találtak halálos sebre utaló nyomot (zúzódást, szúrt sebet stb.), nagy valószínűséggel megállapítható, hogy a dulakodásból Ötzi került ki nyertesen. Nem került elő azonban arra utaló bizonyíték, hogy megölte volna ellenfelét. Bár erre utaló nyomozati adatok hiányában ez sem zárható ki teljesen.

A civódást követően Ötzi fogta favázas hátizsákját, telepakolta elemózsiával, majd sietve távozott. 3200 méteres magasságig meg sem állt, ott letáborozott, és megpihent. Mivel megéhezett, evett egy kis kőszáli kecskét alakorral (ősi, egyszemű búza), hozzá valamilyen zsiradékot, mindezt egy kevés páfránnyal is kiegészítette.

Az inspektor szerint nem sokkal ezután jelenhetett meg az ismeretlen tettes, aki rejtőzve, mintegy 30 méterről hátba lőtte az éppen pihenő hegyi vadászt. A nyílhegy átfúródott a bal hónalja alatt, szétroncsolta a kulcscsont alatti verőeret, ezzel halálosan megsebesítve Ötzit. 

A nyomozati tényállás

Hogy nem rablás, hanem előre megfontolt szándékból elkövetett, befejezett emberölés kísérlete történt, egyértelműen bizonyítja, hogy a gyanúsított nem vitte magával Ötzi semmilyen értéktárgyát, beleértve a rézfejszéjét sem. Erősen valószínűsíthető, hogy nem akarta feleslegesen felhívni a figyelmet magára azzal, hogy ilyen értékes fegyverrel a kezében csak úgy, váratlanul, besétál a faluba.  

Az ügyet azóta lezárták. A bűncselekmény körülményeit, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, teljesen felgöngyölítették. A tettes kilétére viszont nem derült fény. És már, sajnos, nem is kerülhet rá sor, mivel a bűntény elévült.