A szilveszter olyan, mintha a világ összes őrültjének egyszerre lenne születésnapja.
Semmi sem december 31-én ér véget, és semmi sem január 1-én kezdődik. Kivéve a naptárt.

Mit ünnepelünk azon, hogy a Föld megkerülte egyszer a Napot?

Sokan tesszük fel ezeket a kérdéseket évről évre a kényszeresnek tűnő lakossági mulatozást, trombitálást, durrogtatást kényszerűen nézve-hallgatva. Tényleg, mi történik ezen az éjszakán, és miért pont ekkor?

Hogy mi miatt éppen január 1-je az újév, arra eléggé prózai a válasz:

A hagyomány szerint a legelső ókori római naptárat a városállam legendás alapítója és első királya, Romulus vezette be. Az első hónap pedig a Martius (Mars hónapja, március) volt, aminek első napján tettek esküt a későbbi köztársasági Róma bírái, köztisztviselői, na és a legfőbb magisztrátus, a consul. Ezt a nevezetes napot tekintették az újév napjának is.

Kr. e. 153-ban azonban, pontosan nem tudni, mi okból, a hivatali beiktatási ceremóniát áttették január elsejére. A rómaiak a hónapok kezdőnapjait kalendaenak nevezték (innen ered a kalendárium szavunk). Az év hivatalos kezdőnapja pedig a Kalendae Ianuariae lett, amelyet Julius Caesar naptárreformja tett véglegessé Kr. e. 46-ban.

Egy lehetséges magyarázat

Jól tudjuk, hogy sok istent idegen vallásokból vettek át a rómaiak (pl. Apollón-Apollo). A sajátok közül azonban az egyik legtiszteltebb Janus, a kétarcú római isten, a kezdet és a vég, az átjárások, kapuk, a be- és kijárás megtestesítője volt. Egyik arcával a múlt, a másikkal a jelen felé forduló, ízig-vérig római nagy szellem nevét őrzi a Ianuariae, azaz január hónapnevünk. 

Janushoz imádkoztak a rómaiak minden fontos tettük előtt, például hadba vonuláskor. Szentélye központi helyen állt a Fórum északi részén, a Vesta templomával szemközt. Ezen keresztül masíroztak át a katonák évszázadokon keresztül, a kétarcú isten szobra alatt, egy boltozott kapuátjárón. Az ajtókat pedig mindaddig nyitva hagyták, amíg bármilyen háborút is viseltek valahol, és ugyancsak a szentélyen át vissza nem tértek Rómába.

Neki mutattak be elsőként áldozatokat, és az évkezdést vidáman ünnepelték, kerülve a civódást, mindezt kiegészítve némi könnyed munkálkodással. A római is babonás nép volt, úgy gondolták,

A kései császárkorban mindez farsangot megidéző mulatozássá fajult. Pedig ezeken a napokon nem sokkal voltak még túl a Saturnáliákon, a decemberi téli napforduló napokig tartó, társadalmi rangokat összemosó dínomdánomjain. 

Nem nézte jó szemmel a klérus

Január elseje a birodalom hanyatlásáig tartotta magát, mígnem a keresztény tours-i zsinat mint nemkívánatos pogány dátumot 567-ben egyszerűen eltörölte. A következő ezer esztendőben ide-oda rakosgatták a napot Európában: ünnepelték karácsonykor, máshol húsvétkor, sőt március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján is (a dátum bosszantóan felidézhette a tavaszi nap-éj egyenlőség pogányok ünnepelte fordulópontját).

Már Kisjézus születésnapja is sok főfájást okozott a klérusnak (a Biblia ugyanis nem ad pontos felvilágosítást), de egy hatásos csavarral egy az egyben rátelepítették a pogány téli napfordulós ünnepekre. 

A zűrzavarnak XIII. Gergely pápa naptárreformja vetett véget 1582-ben. Bullájában ellentmondást nem tűrően kijelölte a nevezetes napot: a karácsonyt követő nyolcadik nap lesz az új év kezdete. Azaz újra január elseje.

Ugyan vargabetűkkel, évszázadok alatt, de eljutottunk a rögzített, hivatalos december 31-éhez (I. Szilveszter pápa, Constantinus római császár állítólagos megkeresztelője és leprából való kigyógyítója halálának napjához), majd a rákövetkező újév napjához.

Van okunk a vigasságra?

De mit kezdjünk a kínai újévvel (mozgó dátum, január 21. és február 21. közé esik, és tavaszünnepnek hívják), a zsidó újévvel (mozgó dátum, szeptember 6. és október 5. közé esik) vagy az iszlámmal (mozgó, 2021-ben augusztusban jön) és a perzsával (március 21., az legalább egyértelmű)?

A legjobb, amit válaszolhatunk a kérdésre, hogy a január elsejének önmagában semmi jelentősége.

Ez egy konstruált dátum. Legalább téli vagy tavaszi napforduló lenne, vagy más természeti, csillagászati jelenség napja.

Az életünk azonban véges, az időt pedig, amit megélünk, ösztönösen, óhatatlanul periódusokra osztjuk. Elemi szükségünk van a ciklikusságra és a jeles események megünneplésére. Ennek pedig legkézenfekvőbb, leguniverzálisabb módja az év, ami nem egy megszerkesztett, kimódolt, esetleges időtartam, hanem a legősibb civilizációk, az emberiség legősibb megfigyelése: éppen egy év elmúltával ugyanaz a csillagos égbolt tárul elénk egy adott helyen, bárhol is vagyunk a Földön.

Életkorunkat is évben mérjük, ezért az évenkénti szilveszterezés és a születésnap, ha máshol nem is, de ezen a ponton összeér. Igaz, utóbbi személyes, jó esetben intim, és nem hasonlítható az össznépi dáridóhoz. De egy évben az is csak egyszer jön el.