Michelangelo Buonarroti szobrászművészete évszázadok óta nyűgöz le laikust és szakértőt egyaránt. A megmunkálás igényessége és a kompozíciók szuggesztív ereje mellett a mester elmélyült anatómiai tudása is lelkes csodálat tárgya. Az olasz reneszánsz introvertált (és némiképp ideggyenge) zsenije azonban mégiscsak ember volt. Aki esendő (ifjúkorától kezdve hobbija volt a műtárgyhamisítás például). És aki olykor téveszt is. Vagy mégsem?

Michelangelo Dávid-szobra mestermű, az emberi civilizáció egyik ikonikus csúcsteljesítménye, ez nem vitás. Tekintélyt parancsoló, öt méternél is magasabb mérete nemcsak letaglóz, de némelyeket meg is babonáz: egyesekben pusztító ösztönöket ébreszt már a puszta látványa is. Még a szobor fotóját is törvény védi, annyian próbáltak meggazdagodni már rajta.

Titkok és talányok

A szoborral kapcsolatos anatómiai furcsaságok egyike az, hogy Dávid nyaki verőere kidagad. Ezt páran úgy próbálták magyarázni, hogy Michelangelo talán egy kezdődő szívbeteg alanyról mintázta a mű eme részletét. Dávid viszont ifjú, ereje teljében van. Ezért jóval valószínűbb, hogy a Góliáttal közeledő élet-halál harc izgalmát fejezi ki a duzzadó ér: a férfi egyszerűen csak harckészültségben van, attól izgatott.

A másik meglepő részlet, hogy Dávid jobb keze nagyobb, mint a bal.

Itt is több megfejtés létezik. Egyesek szerint az éppen reá támadó óriás elleni fifikás őserő vizuális kifejezője a tudatosan megnagyobbított kéz. Mások szerint sokkal banálisabb a helyzet: a szobor az eredeti elképzelések szerint egy katedrális tetején állt volna, így az elképzelt megfigyelői perspektíva indokolta ezt a túlfaragást.

Dávid feje és a lába is valamivel nagyobb, mint az arányos volna. A túlméretezett lábaknak statikai oka lehet, hiszen valaminek tartania is kell azt az iszonytató súlyú márványt. A fej talán Dávid közmondásos eszességére utalva lett picit termetesebb, de itt is felmerül a nézőpontok játéka, hiszen csak bőséges alulnézetből volna szabad látnunk egyáltalán.

És tényleg kancsal?

Igen. Nehéz észrevenni, hiszen az egyszerű látogatók aligha kerülhetnek szemmagasságba vele, de a fotók és persze a restaurátorok nem hazudnak.

Itt is két magyarázat verseng egymással, az anatómiai és a perspektivikus. Előbbi szerint a művész múzsája rövidlátó lehetett, ez okozta nála a szemtengelyferdülést, amely aztán kőbe vésetett. A másik megfejtés ismét a szemlélődők nézőpontjára épít: ezzel a húzással az alak tekintete balról nézve áthatóbb, erőteljesebb.

A legkülönösebb részlet azonban még csak nem is ez Dávid szemén, hanem az, hogy mindkét pupillája szívecskealakot formáz. Itt orvostudományi megfejtés már nem létezik, és azt is magabiztosan kizárhatjuk, hogy a szobrászt napjaink szerelmetes szmájlijai ihlették volna. A pragmatikusabb művészettörténészek szerint a csillogó szemek ábrázolásának bevett technikája ez, míg a poétikusabbak úgy vélik, Michelangelo ezzel Dávid népe iránt érzett szeretetét kívánta talán érzékeltetni.

(Borítókép: Shutterstock)