„Magyarok! Eljött az a szempillantás, melyben visszanyerhetitek régi függetlenségeteket. Fogadjátok el a békességet, melyet ajánlok: maradjon egész épségében országotok és szabadságotok […] Semmit sem kívánok én titőletek: egyedül csak azt akarom látni, hogy szabad és valósággal független nemzetté legyetek.” Az 1809. május 15-én kiadott schönbrunni kiáltványban Napóleon ezekkel a szavakkal szólította fel a magyar nemzetet a Habsburg Birodalomtól való elszakadásra. Tekintettel arra, hogy a korábbi évszázadok során a magyar társadalom egyes csoportjai számos alkalommal felkeltek az uralkodóházzal szemben, a császár joggal bízhatott a kiáltvány pozitív fogadtatásában, ám az események nem várt fordulatot vettek. A nemesek ahelyett, hogy – Napóleon kérésének megfelelően – „ősi szokás szerint” királyt választottak volna Rákos mezején, inkább Habsburg József nádor győri táborába vonultak, hogy a franciák ellen harcoljanak. De mi lehetett az oka annak, hogy a magyar nemesség elutasító választ adott Napóleon felhívására? A császár elleni fellépéssel valóban a függetlenség lehetőségét szalasztották el 1809-ben? A schönbrunni kiáltvány kiadásának évfordulóján ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni.

Világhódító a szomszédban

1809 áprilisában I. Ferenc osztrák császár és magyar király elérkezettnek látta az időt, hogy visszavágjon Napóleonnak az 1805-ben elszenvedett vereségért, ezért a Habsburg Birodalom háborút provokált Franciaországgal szemben. A napóleoni birodalom minden eresztékében meglazult. Spanyolországban háború tombolt, Portugália után immár Hollandiában is brit csapatok jelentek meg, több porosz tiszt próbált felkelést kirobbantani, a pápa pedig kiközösítette Napóleont, aki az aspern-esslingi csatában, Bécs mellett még vereséget is szenvedett. Ebben a helyzetben született meg a május 15-i kiáltvány, amelyben a császár 

Bár erre nem került sor, a wagrami francia győzelem újra megszilárdította a császárságot.

A proklamáció kiadását nem érzelmi szempontok, hanem a katonai zseni politikai érdekei motiválták. Napóleon abban bízott, hogy a magyar nemesség élni fog a felkínált lehetőséggel, és Magyarország elszakadásával végzetes csapást tud mérni a megrendült Habsburg Birodalomra. Tekintettel arra, hogy időközben a francia császár lengyel szövetségesei is a birodalomra támadtak, 1809 tavaszán a Habsburg uralkodóház válságos helyzetbe került. Az összeomlásra, részben a magyarok hűsége miatt, végül nem került sor, de a háború végén I. Ferenc így is súlyos feltételek mellett tudott csak békét szerezni.

Egy visszautasíthatatlannak tűnő ajánlat

A schönbrunni kiáltvánnyal Napóleon mindent megtett annak érdekében, hogy elnyerje a magyarországi közvélemény szimpátiáját. A felhívásban „ismerős hangon” szólt a magyar nemességhez, és igyekezett azokra a sérelmekre apellálni, amelyeket a korábbi évszázadokban a rendi országgyűlések résztvevői is gyakran felpanaszoltak a Habsburg uralkodóknak. Ez természetesen nem a császár tájékozottságának, hanem a szöveg megfogalmazásában közreműködő magyar értelmiségieknek – például Batsányi János költőnek – volt köszönhető.

A proklamáció megállapította, hogy 

Felidézte azt a korábban sokat hangoztatott kritikát, hogy Magyarország erőforrásait a Habsburgok nagyhatalmi célokra pazarolták el („Ausztriáért folyt a ti véretek a messze országokban; és legbecsesebb javaitok szüntelenül annak örökös tartományai miatt voltak feláldozva.”) Napóleon kiáltványa a nemzeti büszkeségre is igyekezett hatni azzal, hogy megállapította, a Magyar Királyság „tette az Ausztriai Birodalomnak legszebb részét.” Ennek ellenére a dinasztia meghódított tartományként kezelte az országot, és az ősi alkotmány elpusztítására törekedett. (Napóleon minden bizonnyal hatékonyabban aknázta volna ki Magyarország erőforrásait, s számolta volna fel „ősi alkotmányát”, ha a magyar nemesség mellé állt volna.)

A régi sérelmekre alapozva a kiáltványban Napóleon arra szólította fel a magyarokat, hogy – a hagyománynak megfelelően – gyűljenek össze Rákos mezején, és válasszanak új uralkodót. (A jelek szerint nem tudta, hogy Rákos mezején három évszázada nem gyűlt össze senki…)

Válasszatok […] olyan királyt, aki tiérettetek országoljon, aki hazátoknak kebelében tiközöttetek lakjék, és akit a ti polgártársaitok és katonáitok vegyenek körül!

A császár proklamációját bizakodó sorokkal zárta:

Nem fogjátok ti ezen jó szándékból eredő és a ti saját javatokra tárgyazó ajánlásaimat megvetni; nem fogjátok tovább haszontalanul ontani véreteket oly gyenge fejedelmekért, kiket szüntelenül megvesztegetett miniszterek igazgattak…

(Onthatták volna egy erősebb fejedelemért is…)

A katonai géniusz várakozásai végül nem igazolódtak be. A kiáltvány nem akasztotta meg a nemesi felkelők gyülekezését, akik József nádor felhívására Győrbe vonultak. Mint ismeretes, a rendi bandériumok 1809 júniusában a dunántúli város mellett megküzdöttek Napóleon hadaival, de vereséget szenvedtek a túlerővel szemben.

Az ellenállás oka

A Napóleonnal szembeni ellenszenv elsősorban abból fakadt, hogy a katonai géniusz „a forradalom gyermekéből” az évek során kíméletlen önkényúrrá vált, akit a szabadság eszméje helyett már a birodalomépítés és dinasztiaalapítás vágya vezérelt. Így aztán a francia katonákat, akik a koalíciós háborúk során újra és újra térdre kényszerítették az európai uralkodókat, az elfoglalt területeken 

Ebben döntő szerepet játszott, hogy Napóleon szinte szuvenírként osztogatta családtagjai és bizalmasai körében a különböző koronákat. Közömbös volt nemcsak a nemzeti igények, hanem alattvalói anyagi érdekei iránt is. A britek megtörésére felállított kontinentális zárlattal például súlyos gazdasági károkat okozott Nyugat-Európában. Folyamatos háborúival pedig felélte azoknak a területeknek az erőforrásait, amelyek Franciaország befolyása alá kerültek. Ezekkel az okokkal magyarázható, hogy az 1809-es év során nem csupán a spanyolok és a portugálok vívtak elkeseredett gerillaháborút Napóleon ellen, hanem az ellenállás tűzfészkei német területen is felparázslottak.

A közvetett tapasztalatok arra sarkallták a magyar nemesek többségét, hogy 1809 tavaszán I. Ferenc és a Habsburgok oldalán sorakozzanak fel. Bár akadtak olyan, a francia forradalom eszméi mellett kitartó értelmiségiek – pl. Berzeviczy Gergely vagy Virág Benedek –, akik illúzióktól telve várták Napóleon bevonulását, az ország közhangulatát nem ők határozták meg.

Az intő lengyel példa

Persze joggal vetődik fel a kérdés, hogy miként befolyásolta volna Magyarország jövőjét, ha 1809-ben a megszólított nemesség él a lehetőséggel, és új királyt választ. Tekintettel arra, hogy az 1812-es katasztrofális oroszországi hadjárat után Napóleon csillaga leáldozott, a független Magyarország kérészéletűnek bizonyult volna. A lengyelek szomorú példáján keresztül pedig az is megállapítható, hogy a császár ajánlatának elfogadása rövid távon milyen következményekkel fenyegetett volna.

1807-ben, Poroszország és Oroszország legyőzése után Napóleon úgy döntött, hogy feltámasztja a lengyel államot, amelyet a 18. század végén a térség nagyhatalmai felosztottak egymás között. Így született meg a Varsói Hercegség, amely az egykori Lengyel Királyság területeinek csak egy részét kapta meg, de azért cserébe mégis 

Napóleon ugyanis a következő években valósággal kiszipolyozta szövetségesét. Lengyel katonák tízezrei estek el a napóleoni háborúk különböző hadszínterein – pl. spanyol és orosz földön –, az otthon maradottak pedig megfeszített munkával szolgálták a birodalmat. Volt olyan időszak, amikor a hercegség – saját költségen – közel egymillió császári katonát látott el! A Napóleon által biztosított „francia szabadság” a lengyel parasztok számára olyan magas adókat hozott, amelyek mellett a korábbi „orosz rabság” terhei is eltörpültek.

Bár a korabeli Magyarország helyzete részben eltért a Varsói Hercegségétől, joggal feltételezhetjük, hogy a Napóleon bábáskodása mellett kikiáltott nemzeti függetlenségért hasonló árat kellett volna fizetnünk.

Mennyit tud valójában a történelemről? Tegye próbára tudását a Rubicon Próba kvízjátékban! Mind a 13 pontot csak egy igazi történelemzseni szerezheti meg! 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Rubicon Történelmi Magazin közreműködésével jött létre.