A Jupiterbe nem lehet csak úgy belezuhanni, aki sima űrruhában próbálná meg, azzal még a bolygó elérése előtt végezne a nagy energiájú kozmikus sugárzás. Ezért érdemes inkább felvenni a sugárzás- és nyomásálló képzeletbeli szuperűrruhát. Vigyázz, kész, ugrás!

A Jupiter a naprendszer legnagyobb bolygója, 1300-szor akkora, mint a Föld. Gázbolygó, többnyire hidrogénből és héliumból áll. A Jupiter gravitációja a földi két és félszerese, ezért jóval gyorsabban zuhannánk, mint a Földön, óránként 177 000 kilométeres sebességgel.

3 perc után elérjük az ammóniafelhők a tetejét, a sűrűbb légréteg olyan lenne, mintha falba csapódnánk, és rögtön utána tapasztalnánk, hogy a Jupiter nemcsak óriási, de a Naprendszer leggyorsabban forgó bolygója. A Jupiter egy napja kilenc és fél óráig tart, emiatt közel 500 km/órás szelek fújnak.

Nem messze innen, a felhőréteg alatt mintegy 370 kilométer mélységben elérnénk az emberi felfedezés eddigi határát: eddig jutott a Galileo szonda 1995-ben, és 58 percig kommunikált, mielőtt a nyomás összeroppantotta.

Ezen a ponton már félhomály uralkodik, de 500 kilométer mélységbe már nem jut le a napfény, itt már csak a mindenfelé becsapó villámokból származik fény.

700 kilométer mélységben emelkedni kezd a hőmérséklet, a nyomás a földi ezerszázszorosa – körülbelül ennyinek állt ellen a legmélyebbre jutó emberi alkotta eszköz, a Trieste tengeralattjáró 1960 januárjában a Mariana-árok mélyén. Aki ezen a ponton meggondolja magát, sajnos már nem tud rádiós segítséget kérni, mert a Jupiter atmoszférája elnyeli a rádióhullámokat.

Gázból levesbe

A harmadik felhőréteg alatt kellemes szobahőmérséklet van és pusztító nyomás. Tovább zuhanva szuperkritikus halmazállapotúvá válik a légkör, egyszerre gáz és folyadék. Az azonos sűrűség miatt itt nem zuhannánk tovább, hanem lebegnénk, mint a vízen. A szuperruha segítségével folytatnánk a süllyedést.

4000 kilométer mélységben, még az út felénél sem járva, már 3370 Celsius-fok van, ezen túl a legmagasabb olvadáspontú volfrám is elolvad.

Elő az esernyőt!

6000 kilométer mélységben találkoznánk a gyémánttal. A felsőbb rétegekben villámok hatására korommá váló metán, leperegve előbb grafitpelyhekké állna össze, ebben a mélységben egycentis darabokban gyémánttá szilárdul. Ez a jelenség a gázbolygókra általában jellemző, az Uránuszon és Szaturnuszon is előfordul, így a gyémánt a Naprendszer egyik leggyakoribb csapadékának számít.

20 000 kilométer mélyen elérjük a Jupiter belső rétegét. A nyomás itt a földi kétmilliószorosa. A hidrogén ezen a nyomáson egy különös anyaggá, fémes hidrogénné alakul. Ez az anyag kőkemény, és a Jupiter erős gravitációja ellenére visszapattannánk róla, és megbánnánk, hogy ilyen mélyre süllyedtünk.