Frans de Waal holland etológus az emberi erkölcs természettudományos eredetének tekintélyes kortárs kutatója. Egyik legfontosabb (és kétségtelenül legszórakoztatóbb) kísérletében két csuklyásmajom a főszereplő (Brosnan, de Waal, 2003). A majmok plexiketrecben vannak, egymástól ugyan elkülönítve, de azért látják egymást.

Feladatuk egyszerű: ha visszaadnak egy kavicsot a gondozójuknak, cserébe egy falatka nasit kapnak. Kétféle jutalomfalat van, uborka és szőlő. Utóbbi szerintük is sokkal finomabb. Első körben – eszes jószágok lévén – mindketten kiadják a kavicsot, amiért mindkettejüknek egy darab uborka a fizetsége. Ezen a ponton mindkét majom lelkes és nyugodt. Hiszen a szabály egyszerű, a meló nem túl megterhelő, a potyauzsonna pedig mindig jól jön.

Aztán jön a galád csavar. Az egyik mézédes szőlőt kap a begyakorolt feladatért, a másiknak pedig továbbra is csupán egy csóró kis uborkakockát nyomnak a tenyerébe ugyanazért a produkcióért. Az alulfizetett szőrmók protekciós fajtársára pillant, a biztonság kedvéért azért megnyalja az ubit, majd ingerülten konstatálja, hogy ez bizony átverés, és kihajítja a kalitkájából. Így nem kell. Aztán mancsával az asztalt veri és ketrecének falát rázza, mondván,

Újabb kör következik, újabb kavicsot kapnak, amelyet megint vissza kell adniuk egy kis finomságért. Ugyanaz történik, mint legutóbb: míg az egyik átszellemülten majszolja a kapott szőlőszemet, a másik ismét átverve érzi magát a felkínált ubival, ezért újfent szabályos patáliát csap.

Két újdonság van a méltatlan módon kizsákmányolt nyöszörgő mimők (a csuklyásmajom másik neve) viselkedésében most. A kavicsot falnak kocogtatva előbb csekkolja, hátha ő csinált valamit rosszul, és csak eztán nyújtja át. A bérezésképpen kapott vacakot másodjára pedig már szaglászás és nyalogatás nélkül, zsigeri vehemenciával dobja vissza.

Mozgóképen is megnézhető a marxiánus önérzet valós idejű ébredése:

Tanulságok és kritikák

A legfontosabb tanulság természetesen az, hogy a csuklyásmajmok iszonyatosan cukik, imigyen szemétkedni velük legfeljebb tudományos ismeretszerzés céljából szabad.

A szerzett evolúciós ismeret ez esetben pediglen az, hogy már a főemlősök is társadalmi kontextusban értelmezik az erőfeszítéseikért járó jutalmazást. Saját sorsukat a többiekéhez viszonyítják. A méltatlan társas helyzetekre dühvel reagálnak, az egyenlőtlen bánásmódot elutasítják, sőt, még az azonos munkáért azonos bért szlogenjét is reflexből értik. Röviden:

A szóban forgó kísérlet efféle értelmezését persze kritizálták is már. A leggyakoribb bírálat szerint a majmok igazságérzetének igazi bizonyítéka az volna, ha a szőlővel túlfizetett egyed megosztaná jussát a másikkal. Gyerekkísérletekben ugyanis megfigyelték, hogy az emberek közel 40-60 százaléka (attól függően, hogy ő maga éhes-e) már másfél évesen is megosztja a táplálékot egy vadidegennel is, ha annak nem jutott (Barragan, Brooks, Meltzoff, 2020).

A viszontválasz e kritikára az, hogy az igazságérzet nem azonos az altruista viselkedéssel. Vagyis egy dolog tudni, hogy valami nem fair, és egy másik dolog tenni is ellene. Talán a szőlőt lakmározó majom is tudja, hogy ez így nem stimmel, erről nem lehetnek adataink. Az embercsecsemőkkel végzett kísérletekben ráadásul a megrövidített fél minden esetben jelezte panaszát annak, aki többet kapott, ebből lett az osztozkodás. A csuklyásmajom viszont a kísérletvezetővel pörlekedik, nem a túlfizetett pajtásával.

Távoli sógorunk talán csak rossz bértárgyalási stratégiát választott tehát; rossz irányba nyöszörgött.