Úgy hitték, hogy a leszálló egység megsemmisült, de kiderülhet, hogy mégsem. 52 éve lépett először ember a Holdra.

1969. július 20-án Neil Armstrong a Holdra lépett és Buzz Aldrinnal három és fél órás sétát tettek. Történelmi küldetésük végeztével két ládában 21 és fél kilónyi mintát pakoltak be a leszállóegységbe. Ezután maguk is bemásztak, és a sikeres visszatérés érdekében az Eagle holdkomp rakományának könnyítésébe fogtak: kidobálták az űrruha hátára szerelt nagy dobozokat, ezekben voltak a holdséta során használt életfenntartó rendszerek, kidobták a csizmáikat, utána hajították üres Hasselblad fényképezőgépüket és minden felesleges felszerelést.

A nagy pakolásban Aldrin véletlenül nekiverődött az egyik biztosítéknak és megrongálta azt. A biztosíték pont a leszállóegység motorvezérlő rendszeréhez tartozott, ezért felvetődött a lehetőség, hogy a Sas végül mégsem lesz képes felemelkedni a Holdról. Nixon elnök asztalára ezidőtájt készítettek oda egy gyászbeszédet az elsőként Holdra lépő és végleg ott ragadt amerikai űrhajósoknak. Aldrin és Armstrong közben 

és működő állásban kipeckelték a sérült biztosítékot. 

Egy cseppet sem pihentető hétórás pihenőt követően a felszállás simán ment és a Hold mögött találkoztak a parancsnoki űrhajóval vagyis a Columbiával, fedélzetén Michael Collinsszal. Az űrhajósok a rakomány átpakolását követően leválasztották és sorsára hagyták az Eagle-t. A holdkomp rendszereit bekapcsolva hagyták, hogy a földi irányítás megfigyelhesse, hogyan állnak le hűtés nélkül a különböző rendszerek. Miután elveszítették vele a kapcsolatot úgy vélték, pár hónapig stabil pályán maradt, majd a Holdba csapódott.

Sas balra el

A feltételezés részükről teljesen jogos volt, ugyanis a Hold gravitációja nem szabályos gömb, hanem egyenetlen, ez pedig szélsőségesen

amelyek idővel távolabb és közelebb is kerülnek, míg végül a pálya túl közel nem kerül az égitesthez. Ezt a jelenséget a hatvanas évek végére a Holdhoz küldött szondáknál féltucatszor megfigyelték.

Az Apollo-11 után következő küldetések holdkompjait később szándékosan ütköző pályára küldték a Hold körül, hogy megfigyelhessék a becsapódásuk helyét. Érdekesség, hogy a holdraszállás főpróbáját végrehajtó Apollo-10 ugyanakkor Snoopy nevű holdkompot az összes üzemanyagát elégetve az űrbe küldte, ahol a mai napig is sértetlenül kering.

Eddig tehát mindenki biztos volt benne, hogy az első holdraszállásról visszatérő holdkomp megsemmisült. Így volt ez egészen a legutóbbi időkig, amikor egy űrkutatás iránt elszántan érdeklődő magánszemély, Seán Doran utána nem számolt.

Az amatőr kutató a NASA ingyenesen letölthető pályatervezőjét használta, amelybe az archív tévéfelvételekből kilesett és dokumentumokban felkutatott pályaadatok alapján táplálta be az Eagle vélhető pályaadatait.

A pályatervező program kiválóan alkalmas a holdi gravitáció hatásának modellezésére, akár a becsapódás helyének viszonylag pontos felkutatására is, és megtalálhatóak vele azok a különleges pályaszögek, amiket „fagyott pályáknak” neveznek, és a röcögős holdi gravitáció hatásaitól mentesen stabilak.

Meglepetésre a Eagle adatait futtatva a program több mint 

Ha a szerkezetből szivárgó gázok, a napszél nyomása, vagy egy kósza mikrometeorit nem befolyásolta érdemben a pályát, gyakorlatilag nagyon nagy az esélye, hogy a holdkomp máig a Hold körül kering.

(Wikipedia, Youtube)