A Mozart-hatás 1993-ban bukkant fel először a Nature hasábjain, akkor úgy gondolták, hogy okosabb lesz tőle, aki hallgatja – erről azonban kiderült, hogy nem igaz. 28 évvel később tért vissza a történet a vezető tudományos lapba. Az új Mozart-hatás összefügg a régivel, viszont igazoltan létezik.

Az, hogy Wolfgang Amadeus Mozart zenei kompozícióinak különös hatása van az epilepsziára, az eredeti okosító Mozart-hatással kapcsolatos kutatásokból derült ki. Évtizedekkel később immár agyi elektródákkal végzett kutatás is bizonyítja, hogy a D-dúr szonáta két zongorára (K448) és a C-dúr zongoraszonáta (K545) csökkenti a rohamok számát.

Az epilepszia a világ lakosságának 1 százalékát érinti, az érintettek egyharmada gyógyszerrel nem kezelhető. Az ilyen betegeknél a rohamok mellett interiktális epileptiform működés (IED) figyelhető meg, amely idegsejtállományok egyidejű izgalmával jár. Az IED-k a rohamok gyakoriságát jelző biomarkerek, ezért fontosak a terápiás kutatásokban.

A 16 résztvevőn végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy Mozart K448 hatására az alanyok 84 százalékánál jelentősen csökkent az IED-aktivitás. Megállapították, hogy más Mozart-szerzemény nem vált ki ilyen hatást, a K545 kivételével. A jelenség más klasszikusoknál, például Beethoven Für Elise-énél, Wagnernél, de Buddy Hollynál, a Judas Priestnél, a Nickelbacknél, sőt a K448 vonós változatánál is elmaradt.

Fontos, hogy meddig szól

A Dartmouth Egyetem Geisel Orvosi Karának kutatói korábban kiderítették, hogy a 40 Hz-es hang hallgatása nyomán csökkentek az epilepsziára jellemző idegi tevékenységek – ez a hang azonban hosszú távon kellemetlen.

Arra egyelőre nincs magyarázat, hogy miért pont Mozart két szerzeménye csökkenti az IED-tevékenységet, de az agyi elektródák a homloklebenyben mutattak jelentős változásokat. A mérések megállapították továbbá, hogy a K448-hatás összefügg a zenehallgatás időtartamával: 30 másodpercnél rövidebb zenehallgatáskor már nem volt mérhető eredmény, 90 másodperc felett viszont átlagosan 30 százalékkal csökkentek az IED-k.

Mivel a filterek alkalmazása is eltüntette a kedvező hatást, a tanulmány szerzői végső soron úgy vélték, hogy a zenében megjelenő hangfrekvenciák és a szonáta műfaj vidám struktúrája okozza a Mozart-hatást.

(Nature, Stat, Wikipedia)