Sokan ismerik Steven Spielberg hét Oscar-díjjal kitüntetett filmjét, a Schindler listáját, amely Oscar Schindler német gyártulajdonos történetét dolgozza fel. A II. világháború idején az üzletember 1200 zsidót mentett meg a haláltól azzal, hogy lengyelországi lőszer- és edénygyáraiban alkalmazta őket.

Jóval kevesebben tudnak a japán Szugihara Csiunéról, a „japán Schindlerről”, aki 6000 zsidót menekített ki a litván japán konzulátuson keresztül a nácik által ellenőrzött Európából 1940 nyarán. Pedig csak hat hétig teljesített diplomáciai szolgálatot, ezalatt azonban következetesen megszegte főnökei utasításait, és több ezer vízumot adott ki a menekülteknek, hogy Japánba utazzanak.

Még nála is kevesebben hallhattak Higucsi Kiicsiróról, a II. világháborús japán császári hadsereg altábornagyáról, a másik „japán Schindlerről”. Neve jószerivel csak Japánban és a zsidó közösségekben ismert, a világ más részén alig. Annak ellenére, hogy több mint 20 ezer (!) zsidónak segített elmenekülni a háborúban.

Hogy eddig elkerülte a széles körű ismeretség, annak oka az lehet, hogy neve csak most került be a Jeruzsálemi Zsidó Nemzeti Alap zsidó népet segítők Aranykönyvébe. 

Kérdés viszont, hogy miért érzett ennyire együtt a zsidósággal? Japán létére miért dolgozott fáradhatatlanul a megmentésükön?

Nemrég megjelent emlékirataiban erről meglehetősen érzelmes képet fest.

Mi motiválta?

Pályáját az orosz Vlagyivosztokba kezdte, ahol „erős kapcsolatokat alakított ki” fiatal zsidókkal. Majd 1925-ben áttette székhelyét Varsóba, ahol megismerkedett a zsidókat övező diszkriminációval. A grúz Tbilisziben pedig egy idős zsidó játékbolt-tulajdonos mesélt neki a zsidók üldözéséről, aki a japán császárt és a toleráns japán embereket „a zsidó emberek megmentőjének nevezte”. 1937-ben rövid ideig Németországban nézett körül, ahol „erős aggodalommal figyelte” a terjedő náci antiszemitizmust.

Ahogy írja, ezek az élmények olyan mély hatást gyakoroltak rá, hogy amikor 1938 márciusában a japánok által elfoglalt északkelet-kínai Mandzsúria különleges parancsnoka volt, megszervezte, hogy a szovjet határon keresztül átengedjék a Szovjetunióból menekülő zsidókat, és meggyőzte a kormányt, hogy nyissa meg számukra az utat Sanghaj felé, ezenkívül ellátta őket élelemmel és üzemanyaggal.

Igen, nem elírás: Szovjetunióból menekülő zsidókat. 

Való igaz, tetteit humanitárius okok is motiválhatták, de ott lapult egy hátsó szándék is: 

Higuchi ugyanis, ahogy a másik japán Schindler, Sugihara Chiune, Japán egyik legjobb titkos ügynöke volt. 

Már a Szovjetunió megalakulása előtt is erős volt az antiszemitizmus Oroszországban, a Szovjetunió pedig a japánok másik nagy ellensége volt az USA mellett. Hogy pontosan kiktől milyen információkhoz sikerült jutnia, nem említi.

Az biztos, hogy Higuchi altábornagynak köszönhető, hogy a legészakibb sziget, Hokkaidó ma Japánhoz tartozik. Ő volt ugyanis az a parancsnok, aki a háború végén, a Japán katonai vezetés tűzszüneti parancsa ellenére, 1945. augusztus 18-án felvette az éles harcot a váratlanul partra szálló szovjet csapatok ellen. Pedig akkor már ledobták a két atombombát Hirosimára (augusztus 6.) és Nagaszakira (augusztus 9.), illetve Japán kapitulált és letette a fegyvert (augusztus 15-én), és befejeződött a II. világháború.

Váratlanul? Aligha. Higuchi már jó előre tudott a szovjetek titokban készülődő inváziójáról, sikerült is felkészülnie ellenük. Ebben pedig nagy szerepe lehetett a zsidó menekültek megmentésével kiépített információs hálózatának.