Október 31-e minden évben éket ver az emberek közé mifelénk. A harsány, boszis, zombis, koporsós, ijesztgetős halloween áll szemben töklámpásaival az áhítatos, csendes, szomorkás mindenszentekkel és halottak napjával. Előbbit sokan kommersz eszetlenségnek, tiszteletlen ökörködésnek tartják. Na és tájidegen ünnepnek, amely húsz-harminc éve kéretlenül kezdett rátelepedni az őshonos, emelkedett, keresztény mindenszentekre, ezért a Valentin-naphoz hasonlóan zsigerileg elutasítják a Nyugatról átszivárgott, idegenszagú fesztiválozást.

Pedig az eset éppen fordítva történt: az ősi kelta halloween (all hallows’ evening, ami szó szerint minden szent estéjét jelenti) pogány ünnepét próbálta elhalványítani a katolikus egyház a saját mindenszentek napjával. IV. Gergely pápa 835-ben rendelte el, hogy ezentúl Szűz Mária és a mártírok emléknapját ne május 13-án, hanem október 31-én ünnepeljék a hívek. Ebből később november 1. lett, amit megtoldottak még egy nappal, a halottak napjával november 2-án.

Már ezer éve is tököltünk

A nélkülözhetetlen töklámpások sem mostanában gurultak hozzánk. Habár a Skót-felföld és az Ír-sziget kelta népei már régóta faragnak zöldséglámpásokat marharépából és céklából is, de a halloween-ős samhain (ejtsd sow-en) ünnepén csakis tökből. Nálunk sem volt ismeretlen ez a gömbölyded világítástechnika, olyannyira nem, hogy amikor a trónviszálykodó Árpád-házi királyi herceget, Salamont egy vesztes csata után 1081-ben a visegrádi vár tornyába záratta unokatestvére, Géza, biztonsági okokból töklámpásokkal világították körbe a börtönbástyát. A különös fényfüzér egyben támpontul szolgált a dunai hajósoknak is, akik rögvest meg is alkották a máig tündöklő szólásmondást:

És hogy miért pont október 31-én este tartották a samhaint, későbbi nevén (a XVI. századtól) halloweent, annak egyszerű, ám kissé meglepő magyarázata van: a kelták csak két évszakot különböztettek meg, és október 31. számukra a nyár és a betakarítások végét, valamint a tél és a sötétség kezdetét jelentette. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a nap volt a kelta újév, amikor egy éjszakára megnyílik a túlvilág, és az év során meghalt lelkek átvándorolnak a holtak birodalmába. Ez az éjjeli jövés-menés pedig igencsak zavaró lehet az élők számára.

Nem árt szellemesnek lenni

Mivel a holtak változatos alakban, formában bukkannak fel a hiedelem szerint, ezért az emberek igazodtak hozzájuk: ők is szörnynek, szellemnek, zombinak vagy bármi más, borzongató démoni féllénynek öltöznek, bízva abban, hogy az ártó félszerzetek azt hiszik róluk, hogy egyek közülük, és nem viszik el a lelküket. Eközben meggyújtják rémarcúra faragott töklámpásaikat, hogy utat mutassanak meghalt családtagjaik, szeretteik szellemeinek a túlvilágra.

A mozgalmas halloweeni kísértetgála bizony meglehetősen távol esik a meghitt éjféli miséktől, a megszentelt temetői gyertyagyújtástól, az éjszakai virrasztásoktól. Abban hasonlítanak csak, hogy a keresztény halottak napja is (amely eléggé későn, csak a XIV. században vált hivatalos egyházi ünneppé) eredetileg

Méghozzá a még nem üdvözült, éppen a tisztítótűzben (purgatóriumban) égő, nemrég eltávozott szerettekről, akiket imával segítettek az üdvösség elérésében. Nem volt tanácsos megfeledkezni erről, mert a zaklatott lélek hazalátogathatott, és azt nem tartották jó ómennek. Előző nap, mindenszentekkor pedig a már sikeres próbát tett üdvözültekre emlékeztek. November 1-je és 2-a ma már egybemosódik, és csendes temetői megemlékezéssé, piros betűs ünneppé alakult át. 

A tetemes különbségek ellenére az éhínség elől Amerikába vándorló írek tömegei hamar meghonosították a pogány mindenszentek/halottak napját az 1840-es években. De igazából az 1920-as években, a halálosztó I. világháború és a spanyolnátha-világjárvány tombolása után terjedt csak el széles körben. Majd visszaszivárgott eredeti helyére, Nyugat-Európába.

Olyannyira betalált az ünnep, hogy a koreográfia kiegészült egy újabb elemmel: felfokozott hangulatú csapatok járták végig a szomszédságot, hogy ételt, italt vagy pénzt kérjenek. Ha nem találták kellően szívélyesnek a fogadtatást, akkor különféle csínyekhez folyamodtak: lefestették, becsúfították például a házfalat, kiemelték és elrejtették a bozótosban a kertkaput, tréfásan betörték az autók szélvédőit vagy a kirakatokat. Oly mértékben eldurvult a duhaj szokás az 1930-as évekre, hogy halloween éjszakáját egyre inkább a bűnözéssel és a vandalizmussal emlegették együtt. A biztosítótársaságok még útmutatókat is kiadtak (és adnak ki ma is), hogyan védjék meg a féltő gazdák autóikat halloweenkor.

Átalakult gyerekzsúrrá

Az otrombává lett ünnep azonban szép lassan megszelídült, és a baby boom nemzedék gyerekei kezdték átvenni a főszerepet a II. világháború után. Ők már szolid „csokit vagy csalunk!” (trick or treat!) felkiáltással járták a házakat, és a halottakról szóló hagyomány mára fokozatosan egy vidám, jelmezes-sikoltozós partivá avanzsált.

Na és óriási üzletté. Csak lámpásnak való tökre százmillió dollárt költenek minden évben Amerikában, a jelmezek, álarcok és kiegészítők piaca pedig hatmilliárdos biznisszé dagadt (ennél csak karácsonykor költenek többet az amerikaiak). Valószínűleg azért is szeretik ennyire, mert ami nálunk a februári télbúcsúztató farsangi mulatság, Amerikában az a halloween, ezért az egyik legjobban várt piros (vagy narancssárga-fekete?) betűs ünnepnap.

Mifelénk is népszerű lett a kísértetekkel, szörnyecskékkel, rémalakokkal örömködő halloween, imádják a gyerekek (és a gyereklelkű felnőttek).

ezért nincs is választási kényszer, az egyre kedveltebb mókás gyerekbuli nem veszélyezteti a halottainkra emlékezés ünnepét, békésen megfér egymás mellett mindkét világ. Már csak azért is, mert halloween kizárólag október 31-ére szorítkozik.