Az általános választójog egyike azoknak a történelmi vívmányoknak, amelyeket a nyugati polgári demokráciák vezettek be, és ma már nem sokan kérdőjelezik meg, hogy bizonyos megkötésekkel (például büntetett előélet, beszámíthatóság stb.) minden állampolgárt megillett. Nem is olyan rég azonban még jócskán a kivételek között szerepelt az is, ha valaki nem volt férfi, és csak kevesek tartották igazságtalannak ezt a megkülönböztetést.

Hosszú út vezetett idáig, a szüfrazsettek punkos világától egészen a hippik matriarchátusáig vagy a krisnásokig, ahol kopaszra nyírt indignálódott fiúk vezetik a díszfelvonulásokon a szent marhákat a szárikban vonuló felkent papnők mögött. De már csak egyetlen ország maradt a világon, ahol kirekesztik a nőket. Nem is gondoltuk volna, hogy hol. Alaposan meghökkenhetünk akkor is, ha megtudjuk, hol és mikor engedték utolsóként az urnákhoz a nőket Európában.

A világ háta mögött

A felvilágosodással és a francia forradalommal elérkezett az enyhülés, és 1869-ben az USA-hoz csatolt Wyoming állam a világon először szavazati jogot adott a nőknek. Micsoda haladó eszmeiség, korát meghaladó szellemiség, bátor pionír tett, gondolhatnánk, és milyen romantikus, hogy

Az okok azonban kijózanítóan prózaiak voltak: akkoriban hatszor több férfi élt arrafelé, mint nő, és a ravasz jogalkotók szavazati jogosultsággal próbálták tenni a szépet, és a vidékre csábítani minél több női telepest. Szerény sikerrel: a párját ritkító, udvarló jogi passzus valamiért

(ennyi volt a választási korhatár), és nem özönlötték el tömegeik a kies tájat. A szellemet azonban örökre kiengedték a palackból Wyomingban. És jól tették.

Aztán már csak pár évtizedet kellett várni, és az 1800-as évek végén több fokozatban Új-Zélandon és Ausztráliában is beköszöntöttek az új idők. Ráadásul Ausztráliában a nők nemcsak szavazhattak, hanem maguk is választhatóak lettek.

Egyre-másra zárkóztak fel az országok, különösen az I. és a II. világháború utáni években, és azt hihetnénk, az élen Európa állt. Bizonyos tekintetben igen, de azért igencsak különös, hogy először az Orosz Birodalom egyik autonóm tartományában, a Finn Nagyhercegségben született meg a döntés 1906-ban, hogy jöhetnek a nők is, és rá egy évre már női képviselők is bekerültek a törvényhozásba.

Az élcsapat

Ott voltunk az élbolyban mi, magyarok is (Németországgal egy időben, 1918-ban), és rávertünk három évet még a női egyenjogúság élharcosaként ismert Svédországra is, huszonhatot (!) Franciaországra (1944) és huszonhetet Olaszországra (1945).

Most, hogy kifújtuk magunkat, vegyünk egy nagy levegőt, és szembesüljünk azzal, kik is voltak az abszolút sereghajtók Európában. Nem, nem Izland (1915) vagy Albánia (1920), netán Oroszország (1917). Hát bizony nem más, mint az alpesi ékszerország, a dacos különállás tótumfaktuma, az órák precizitásának hűvös kisnemzete, a szenvtelenség számító világbajnoka: Svájc!

1971 volt az az év, amikor végre mogorva öregurak megszavazták a nők szavazati jogát. Államszinten. Gondoljunk csak bele, a reformátor kálvinista mintaországban addig nem voltak választási jogaik a nőknek.

1971! Olyan nagy nemzetek előzték meg a világ egyik leggazdagabb országát, mint Etiópia (1955), Szváziföld (1965) vagy Uganda (1962).

Próbálkoztak azért

Voltak már kísérletek korábban is. 1959-ben például majdnem megtört a jég. Szövetségi szavazásra bocsátották a nők szavazati jogát Svájcban. Erre Katharina Zenhäusern, egy svájci falu polgámesterének felesége olyanra vetemedett, amire senki nem gondolt volna: fogta magát, átkelt a havas utcákon, és átsétált a szavazóhelyiségbe, aztán felszegett fejjel leadta szavazatát. Nagy ribillió kerekedett ebből, és további harmincan követték a példáját. Mindhiába, mindannyiuk szavazatát megsemmisítették.

De most jön csak a java

Nem lacafacásztak Liechtensteinben sem. A fura, 37 ezres mesebeli országban, ahol megúsztak minden világégést, II. János Ádám őfensége uralkodása előtt, 1984-ben akaródzott csak megadni a nőknek a szavazati jogot. Krakéler vidék volt mindig is, 1990-ben lépett be csak az ENSZ-be ez a különös hegyi világ. Igaz, sok mindenre nem lehetett arrafelé voksolni, hiszen a háromjárásnyi birodalomban, a mindent (világháborúkat is) kibekkelő diznilendben minden van, csak szavaznivaló nincs.

Na de mi a jóistent csinált Európa szupernek tartott országa, a világ első demokráciája (1291)? Annyira szavazós üzemmódba állította magát, hogy Tell Vilmos országában egészen 1991-ig kellett várni az egyik kantonban, hogy Európa közepén helyi ügyekben a nők is szavazhassanak. Svájc híres arról, hogy még

Olyan jogrendszerük van (körülbelül, mint az USA-ban), hogy vannak országos törvényeik, de helyileg mindenki maga dönt. Akárhogyan is, de bizarr, hogy az annyira szavazni szerető öregurak egy 16 ezres minikantonban, Appenzell Innerrhodenben szikár tekintettel, határozottan elutasították a nők választójogát elővezető indítványt. Csak a szövetségi bíróság 1991-es határozata mondta ki: a nők is ugyanúgy szavazhatnak, ahogyan bajszos, szakállas polgártársaik. Szenegálban (1945), Elefántcsontparton (1952) vagy Gambiában (1960) már lazán megtették ezt. Meglepő és mulatságos. Nyugodtan mondhatjuk, hogy hihetetlen. Nézzék csak a nagy történelmi kegyet!

Szaud-Arábia nem tüsténkedett sokat. 2011-ben tessék-lássék módon, csak a látszat kedvéért a világon utolsóként engedélyezte, hogy a leplekbe kényszerített nők is voksolhassanak. Aztán, ki tudja, miért, Szalman ibn Abdul-Aziz, a bölcs uralkodó 2018-ban limitáltan és nagylelkűen azt is engedélyezte, hogy a nők gépkocsit is vezeshessenek. Eszeveszett gesztusnak számít az ilyesmi arrafelé.

De kitalálják, hol nem választhatnak nők ma sem a világon? Hát a Vatikánban. A főnök a pápa, a választók a bíborosok, és sajnos bíbornok, valamiért, nagyon nem lehet nőnemű egyén. Igencsak billegő idea a cölibátus, és már sok száz éve sem támogatta a nyugati kultúra alapeszménye ezt a nevetséges erőlködést.