Hatvan éve keressük őket mindenfelé az Univerzumban, de kiáltásaink – eddig – süket fülekre találtak. Pedig a tudósok között teljes az egyetértés, hogy annyira idős az Univerzum, és csak a galaxisunkban, a Tejútrendszerben legalább 100 milliárd csillag ragyog (körülötte legalább egy bolygóval), hogy nagy a valószínűsége annak, hogy rajtunk kívül más intelligens élet is létezik valahol.

Az úttörő Frank Drake csillagász rádióteleszkóppal 1960-ban két közeli (szabad szemmel is látható), Napunkhoz hasonló csillagot célzott meg, és feszülten figyelt. Mindhiába. Aztán Carl Sagan sztárcsillagásszal együtt 1974-ben kikiáltottak a világűrbe. Ez volt a nevezetes arecibói üzenet, az emberi faj első, rádióteleszkóppal (Arecibó, Puerto Rico) kibocsátott kódolt névjegye,  „Itt vagyunk, hallotok minket?” üzenete, és a 25 ezer fényévnyire lévő Messier 13 nevű gömbhalmaz felé irányult. De megint csak síri csend.

1679, a bűvös szám

A rádióhullámú távirat 1679 bitből állt, és ha egy létforma intelligens, gondolták az ötletgazdák, akkor pontosan tudniuk kell, hogy az 1679 két prímszám, a 23 és a 73 szorzata. Azt is ki kellene, hogy szúrják, hogy éppen 1679 másodpercig tartott a kiáltás, és nem ismételték meg többet. Ha értelmesek, akkor nyilván nem okozhat nekik gondot a bináris üzenet dekódolása sem. Ha pedig így van, akkor megpillanthatják a Naprendszerünk grafikáját, megismerhetik a DNS-ünket alkotó kémiai elemek rendszámait, és egy grafikai skiccről el is képzelhetnek minket. Na, és megtudhatják, hogy 4 és fél milliárdan élünk a bolygón (1974-ben).

Hűha!

1977. augusztus 15-én azonban történt valami. Dr. Jerry R. Ehman csillagász éppen a (kifejezetten a földönkívüliek keresésére épített) Big Ear (Nagy Fül) rádióteleszkóppal fülelt, amikor egy olyan erős, 72 másodpercig tartó (keskenysávú) rádiójelet hallott, amely teljesen különbözött a kozmikus háttérzajoktól, és amely földönkívüli civilizációtól is eredhet. Ez volt a legendás Hűha! jel, de sajnos nem ismétlődött meg többet, és nem tudták azonosítani, honnan jött. Különféle magyarázatok születtek, mi lehetett, még azt sem zárják ki, hogy műholdaktól származott.

De hogyhogy nem hallunk egyetlen földönkívüli jelet sem?

Vagy talán nincsenek is idegenek, és valóban egyedül vagyunk?

Utóbbinak van a legkisebb esélye, egy számunkra beláthatatlanul kiterjedt kozmoszban ugyanis szinte elképzelhetetlen, hogy csak itt a Földön alakult volna ki értelmes létforma. A NASA vezető igazgatója, Bill Nelson is meg van győződve erről, ami nem meglepő. De az annál inkább, hogy ma

és összeegyeztethetőnek tartják a Bibliával a földönkívüli, intelligens élet létezését. Nagy utat tettek meg idáig, négyszáz éve még kiátkozták vagy elégették azt, aki vitatta, hogy a világmindenség központja a Föld, és még a Nap is körülöttünk kering.

Jill Tarter, a kaliforniai SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence) Intézet társalapítója szerint azért van néma csend, mert egyszerűen még nem hallgatóztunk eleget, és (űrszondákkal) sem néztünk eléggé alaposan körül ahhoz, hogy ilyen sarkos kijelentést tegyünk. Ha a világűrt egy óceánhoz hasonlítjuk, akkor az elmúlt hatvan évben legfeljebb egy kádnyi vizet fedeztünk még csak fel belőle.

Beth Biller, az Edinburghi Egyetem csillagásza szerint nem annyira meglepő, hogy eddig nem fogtuk még más civilizációk jeleit. Az Univerzum korához képest az emberek csak egy szempillantásnyi ideje élnek a Földön, és csak alig több mint egy évszázada használunk rádióhullámokat, amelyekkel egyáltalán képesek vagyunk felfedni jelenlétünket a kozmoszban.

Hallo, hallo! Aliens?

Az emberiség rádióadása sok ezer vagy millió évig is szállhat az űrben, amíg valakik esetleg befogják. Ha válaszra is méltatnának, mire visszaérne üzenetük, mi már lehet, hogy sehol sem leszünk. Vagy ha holnap váratlanul megszólítanának minket az éterben, könnyen lehet, hogy egy hárommillió éve úgyszintén az űrbe kiáltozó értelmes világ üdvözletét halljuk, akiknek hírük-hamvuk sincs már rég.

De az is lehet, hogy egyszerűen csak rossz módszerrel próbálkozunk, és megrögzötten az elektromágneses (például rádióhullámú) jelekre koncentrálunk, amelyek olyanok lehetnek az alienek számára,

Miért nem, mondjuk, gravitációs jelekkel adunk hírt magunkról, vagy valami egészen mással?

Mindenesetre eddig hiába üzengettünk nekik, úgy tűnik, a fülükön ülnek. Lehetséges, hogy csak rossz helyen tapogatóztunk eddig, és nincsenek is olyan messze. Nyomaikat már eddig is sokan vélték felfedezni itt a közvetlen szomszédunkban is.