Anaxagorasz, aki a Krisztus előtti ötödik században élt, az egyik első ember volt a történelemben, aki felismerte, hogy a Hold nem egy isten, hanem egy sziklákkal tarkított égitest. 2500 évvel ezelőtt mindenféle modern műszer és segédeszköz nélkül helyesen állapította meg, hogy a Hold visszaveri a Nap fényét, ezzel a felismeréssel a holdfázisokat és a holdfogyatkozást is meg tudta magyarázni.

A Hold északi pólusának közelében található az Anaxagorasz-kráter, amelynek felszíni redői egy másik kollégáról elnevezett kráter, a Platón pereméig terjednek. Platónhoz hasonlóan a tudós Anaxagorasz is Athénban végezte munkája nagy részét, de a két férfi közötti hasonlóság itt véget is ér. Platón, aki kerülte a megfigyelést és a kísérletezést, egy misztikus univerzumról gondolkodott, amely szent geometriai formákon alapul. Anaxagorasz viszont megfigyelésekkel és számításokkal mélyedt el a csillagászatban, hogy feltárja az univerzum titkait.

Anaxagorasz egy ión kisvárosból, Klazomenaiból származott, majd fiatal férfiként Athénba költözött. Életéről csak töredékeink vannak, idézetek tanításaiból és gondolatainak rövid összefoglalása, amelyeket a későbbi nemzedékek tudósai, például Platón és Arisztotelész munkái idéznek.

Eltérően sok filozófustársától Anaxagorasz nem gondolta, hogy a négy alapelem (föld, tűz, víz, levegő) tovább már nem bontható, szerinte végtelen számú elemnek kell léteznie. Kitartó megfigyelés során rájött, hogy a Hold egy, a Földtől alig különböző szikla, és még a Hold felszíni hegyeit is sikerült leírnia. Noha nem Anaxagorasz volt az első, aki felismerte, hogy a Hold fénye a Napról visszaverődő fény, képes volt ezt a koncepciót felhasználni további természeti jelenségek, például a holdfogyatkozás és a holdfázisok magyarázatának leírására. 

Anaxagorasz a Hold eredetén és kialakulásán is töprengett, és arra jutott, a Hold egy nagy szikla, amely a Földből vált le. Ez a koncepció a Hold keletkezésének forgatókönyvét vetítette előre, amelyet George Darwin fizikus, Charles Darwin fia javasol majd évszázadokkal később. A hasadási elméletként ismert gondolat az, hogy a Hold a Föld egy darabja, és a Föld gyors forgása miatt lökődött ki az űrbe. (A mai álláspont az, hogy egy Mars méretű objektum csapódott a Földnek, ami leválasztotta a Hold darabját.)

Daniel Graham, a Brigham Young Egyetem filozófiaprofesszora és a kevés Anaxagorasz-szakértők egyike azt mondja, hogy az itáliai filozófusok közül Parmenidész különösen nagy hatással volt Anaxagoraszra és a csillagászatról alkotott elképzeléseire.

Graham szerint Anaxagorasz a holdfény problémáját geometriai aspektusból vizsgálta, és rájött, hogy a Hold megvilágítottsága állandóan változik a Nap–Föld–Hold rendszer pozícióinak változása miatt. A filozófus arra is rájött, hogy a Hold időnkénti elsötétedését, a holdfogyatkozást a Föld árnyéka okozza. Anaxagorasz a napfogyatkozást is leírta és megmagyarázta: ha a Hold közvetlenül a Nap előtt halad el, eltakarja, ami fényes nappal sötétséget okoz.

Azzal, hogy a Holdat földi eredetű kőnek, a Napot pedig égő sziklának nevezte, Anaxagorasz túllépett a korábbi gondolkodókon, ami a hold- és napistenség fő tagadójává tette, és ez megpecsételte sorsát. Hiába volt ugyanis demokratikus Athén, Anaxagorasz a sok ellenséget magáénak tudó államférfi, Periklész tanítója volt. A politikus barátjaként sokak szemét szúrta, blaszfémia vádjával halálra is ítélték.

Graham szerint az athéni demokráciában minden per alapvetően politikai per volt. 

Gyakran vallási vagy erkölcsi tárgyú pereknek álcázták őket, de az volt a céljuk, hogy megszégyenítsenek néhány közszereplőt. Ha Periklészt akartad ellehetetleníteni, de túl népszerű volt a közvetlen támadáshoz, akkor megkerested környezetének leggyengébb láncszemét. A nem athéni, unortodox gondolatokat terjesztő Anaxagorasz kézenfekvő célpont volt.

Politikai befolyásával Periklésznek sikerült kiszabadítania Anaxagoraszt, megakadályozta a kivégzését, de a gondolkodónak az élete hátralévő részét száműzetésben kellett töltenie Lampsacusban. A holdfogyatkozással és a holdfázisokkal kapcsolatos elképzelései a mai napig élnek, a holdkráter pedig örökké őrzi nevét.

(smithsonianmag)