A világ egyik leggyakoribb fóbiája az arachnofóbia, a pókiszony. Nem is kell élőben pókot észlelni, elég csak megemlíteni, vagy utalni rá, máris páni rettegés önti el a szorongót. Pedig a 40 ezer pókfajból mindössze kétszáz faj mérge okozhat galibát, de ennyi is elég ahhoz, hogy százmilliók fehéredjenek el egy ártalmatlan házi kaszáspók láttán.

A leghíresebb arachnofóbiás minden bizonnyal Silvio Berlusconi sokszoros olasz exminiszterelnök, aki 2003 nyarán törvényben tiltatta be a mérges pókokat Olaszországban. Akit rajtakaptak például egy fekete özveggyel, akár százezer euróig terjedő bírsággal volt büntethető.

Nem valószínű ezért, hogy a nagyvilági médiamogul értesült azokról a kutatásokról, amelyekben rájöttek, a pókok hálója olyan, mint egy hangszer, minden szál úgy pendül meg, akár a gitár húrja, és csak a hossztól és feszességtől függ, hogy milyen hangot adnak ki.

Sző, fon, nem takács

Amióta csak léteznek ezek a ragadozó ízeltlábúak (már látták a dinoszauruszokat is), vékony, erős pókselymet termelnek mind, még a vízipók (búvárpók) is azzal rögzíti víz alatti légbuborék-házikóját a vízinövényekhez. Hálót azonban mindössze két családjuk (az Araneoidea és a Deinopoidea) sző, a többiek fészekkészítésre, közlekedésre és az áldozat becsomagolására használják csak a szövőmirigyükből kiválasztott rugalmas fehérjeszálakat.

Az viszont nem is olyan rég derült ki, hogy a háló mintázata egyáltalán nem esetleges.

Szándékosan többféle húrhosszúságú és merevségű összekötéseket készítenek, amelyeket finomhangolnak is, ha kell. De nem művészi önkifejezésből, élvezetből vagy csábító szándékkal (bár még ez is megeshet, de ezt egyelőre nem igazolták), hanem mert

Testüket és lábaikat borító apró szőrök és nyílások segítségével ellenben remekül „hallanak”, pontosabban érzékelik a legfinomabb rezgéseket, beazonosítják a legapróbb frekvenciaeltéréseket is. Zsákmány érkezett, vagy csak a szellő fújdogál, netán udvarló jött háztűznézőbe? Ezek mind egyértelműek a térbeli kerekhálót (és nem kuszahálót) szövő pókoknak.

Brit és spanyol kutatók pedig modellezték a komplex térbeli hálóstruktúrát, és felkérték Tomás Saraceno argentin interaktív művészt, hogy

Egy trópusi gömbfonó pókfajtára, a Cyrtophora citricolára (sátorhálós pók) esett a választásuk. Fogtak egy átlátszó téglatestet, beletették az egycentis pókot, alaposan megfigyelték, hogyan szövi tele a teret, majd lézerrel precízen feltérképezték a bonyolult hálómintázatot. Ezután a szálakhoz eltérő frekvenciákat társítottak, és megszületett a Spider's Canvas.

Aztán megszólalt a sátorhálós pók hangtemplomának pókszimfóniája. Vagy inkább egy depressziós lélekzuhanás zenei aláfestése? Vagy csak szimplán egy hátborzongató kísértetzene? Döntse el mindenki maga!

De az biztos, hogy a kísérlet egyedülálló, mert a hangokat szintetikus jeleket alakítva akár meg is tanulható a póknyelv. Pontosabban a trópusi sátorhálós pókok nyelvjárása. Izgalmas lenne megtudni, hogy ha kitesszük őket különböző ritmus- vagy rezgésmintáknak, befolyásolhatjuk-e tevékenységüket, és elkezdhetünk-e velük kommunikálni?

Azért is egyedülálló ez a kutatás, mert a nem éppen jópofa zenemű alátámasztani látszik a tömegek előítéleteit és pókiszonyát, és miután belehallgatunk, akármennyire jó szándékkal állunk is a nyolclábúakhoz, hangzásviláguk csak tovább erősítheti bennünk az amúgy is kellemetlen fóbiát.