Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse! – recsegték a magyar BEAG hangszórók a műmosollyal felvonulók felé május elsején, akik közül többen nem a Párt által jóváhagyott molinót, hanem hordozható májusfát, szalagokkal díszített zöld faágat emeltek a magasba. De mi is ez a májusfa, amire a munkásmozgalom is alaposan rátelepedett?

Május elseje szinte minden népnél határpont és ünnep, elérkezett az esztendő napos fele, végre vége a hidegnek (hivatalosan április 15-én zárták le a központi fűtést a szocialista lakótelepeken, aztán, ha úgy adódott, lehetett fázni még pár hétig).

Az Európa nyugati felét uraló ősi kelták például két évszakra osztották föl az évet, és május 1-je náluk is az élet, szerelem és termékenység ünnepe volt.

 

Ahogyan nálunk is, májusfák meredeznek az égbe még mindig sokfelé. De mire fel ez a bugalom? Miért imádjuk ezt a napot?

Szentek is közbeléptek

A katolikus egyház (amely mindig igyekezett magához igazítani és magáévá tenni a pogány ünnepeket) elmondása szerint azért, mert az első században élt szent Fülöpnek és Jakabnak térítő útjuk során egy Valburga nevű szűz leány volt a segítőtársuk. Ám a pogányok megkérdőjelezték Valburga tisztaságát, mire ő elővette vándorbotját, letűzte a földbe, letérdepelt, és imádkozott istenhez. A száraz fa pedig, a pogányok szeme láttára, kizöldült.

Amikor 1886. május 1-jén chicagói munkások százezrei (350 ezren) sztrájkot szerveztek a nyolcórás munkaidő bevezetéséért, az esemény negyedik napján anarchisták a Haymarket Square-re bombát dobtak a kivezényelt rendőrök közé, akik azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült és halott volt, a történtek pedig olyan nagy hatással voltak a mozgalomra, hogy 1891-ben május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították az Egyesült Államokban.

Még a Vatikán is elfogadta a jeles napot 1955-ben, igaz, XII. Piusz pápa május 1-jét Munkás Szent József (Jézus nevelőapja), a munkások védőszentje tiszteletére tette katolikus ünneppé.

Volt bukolikus megközelítés is

Ehhez képest a valódi májusfaállítás eredetileg egészen másról szól. A szerelemről, termékenységről, végső soron az életről. És akármilyen tabu is, bizony a májusfa egy fallikus szimbólum, amelyet fiúk (legények) állították a kiszemelt lányoknak. Április 30-án beültek a kocsmába, majd az éj leple alatt nekiiramodtak megfelelő fát szerezni, amit feldíszítettek virágokkal, szalagokkal (egyes helyeken a rátarti udvarlók csak a fát vitték a menyecske háza elé, és megvárták, amíg maga készíti el a mágikus dekorációt). 

Közkedveltebb, rokonszenvesebb, sikeresebb leányok háza elé több fát is állítottak.

Mivel egyértelműen metaforákba csomagolt udvarlásról szólt az egész, nyilván virtuskodásba és versenyzésbe torkollhatott a májusfás széptevés a legények között. Volt hely, ahol őrizték is a szimbólumot, mert a vetélytárs kiszedte volna a szívélyes ajándékot.

Pünkösdkor, de legkésőbb május végén aztán kitáncolták a nyilvánvaló jelképet, méghozzá úgy, hogy táncos ünnep keretében addig rúgták a port körülötte, míg ki nem dőlt.

Mára leginkább közösségi májusfát állítanak. Egy település községháza előtt vagy kreatív fiatalok egy városszéli helyen, de a bővérű hagyomány, a locsolkodáshoz hasonlóan, kiveszőben van. Pedig mennyivel életszerűbb, gazdagabb és vagányabb módja ez az udvarlásnak, mint ha a Tinderen blazírt fejjel jobbra húzunk egy profilképet.