Giacomo Casanova, a híres kalandor, amikor megszökött a velencei ólomkamrák börtönéből, Párizsban felkereste az egykori velencei francia követet, és beajánlotta világraszóló ötletét, az őseredeti lottó ötletét. És meggazdagodott. Voltaire, a felvilágosult gondolkodó pedig matematikus barátjával játszotta meg kora legnagyobb nyereményét, és nem voltak többé anyagi gondjai (csak a születési nemesség nevetséges intézményét korholta végeláthatatlanul, jogosan). Mindegyikük az 1700-as években bontott kreatív vitorlát.  

De vélhetően egyikük sem szenvedett a hirtelen meggazdagodás szindrómában (sudden wealth syndrome, SWS). Merthogy csak 1997 óta kénytelenek a pszichológusok a lottómilliomosok eszement tüneteit önálló diagnózissá, sőt betegséggé fogalmazni.

Sejtjük, akár tudjuk is, hogy ha hirtelen gazdaggá válnánk, minden megváltozna. A világhoz való képünk, hozzáállásunk hozzátartozóinkhoz, barátainkhoz és még sokkal több is. Kilépnénk koordinátarendszerünkből, asztalt bontanánk, és azt gondolnánk, hogy boldogan élnénk a világban, míg meg nem halunk. Ránk zúdulna a lehetőségek végtelenje, azt gondolnánk, mindent megtehetnénk, amit csak szeretnénk, és beteljesedne minden álmunk. Mi kellene ennél jobb? Dolce vita! 

Nagy szerencse, nagy gond?

Csakhogy pszichológusok és a tapasztalat szerint nagyon nem így történik. Hiába képzelgünk egy életen át ölünkbe hulló hatalmas vagyonokat, ha váratlanul ránk zúdulna, és nem dolgoztunk meg érte (mert például lottón ütöttük meg a főnyereményt, vagy hirtelen örököltünk egy tetemes összeget, netán kriptovalutákkal kereskedünk koronavírus és háború idején), komoly krízist élhetünk át. 

Ááá, én nem fogok megőrülni, ha hirtelen multimilliomos lennék!

– mondjuk sokan. Hááát!

A máról holnapra vagyonossá váló ember állapotát Stephen Goldbart és Joan Di Furia kaliforniai pszichológusok írták le először, akik egy intézetet is alapítottak a kissé ködös nevű Pénz, Célok & Választások néven (Money, Meaning & Choices, MMCI). Nem voltak rossz helyen. A Szilícium-völgyben úgy ötven éve majdhogynem mindennapos a hirtelen meggazdagodás lehetősége (persze ahhoz tenni is kell valami lényegre törőt). Kutatások szerint arrafelé átlagosan 29 évesen érnek el odáig az újdonsült milliomosok, hogy úgy gondolják, nem kell már tovább dolgozniuk a megélhetésért, és abban a korban teszik fel a nagy kérdést is: mi célja az életemnek és a pénzemnek? 

Mifelénk kissé másként zajlik a gazdagodás. Az is csoda, hogy tudunk a győri hajléktalanpárról, Andraschek Lászlóékról, akik állítólag ma is jól beosztják a skandináv lottón 2013-ban nyert 626 millió forintjukat, de ők megszédültek a nagy lehetőségtől. Sofőr szállította őket, és bizony belekóstoltak a luxusba. Aztán észbe kaptak, és leszálltak a földre. 

De nem ez a jellemző. Már eleve nem szokás nálunk felfedni hirtelen-milliomos létünket, viszont nem is kötelező. Az Egyesült Államokban ellenben

a többi 39 államban nyilvánosan kell vállalniuk, hogy meggazdagodtak. Pszichológusok viszont azt ajánlják, hogy nem érdemes tüntetni a ránk szakadt jómódunkkal, mert ilyenkor rendszerint feltűnnek addig ismeretlen távoli rokonok, na és mindenféle nem kívánt kellemetlen elemek is. 

Részben kilépett az inkognitóból egy István álnéven szereplő sárvári nyertes is, aki 2003-ban 5,2 milliárd forinttal lépett ki a sárga csekkek nyomasztó világából. Kész álomvilág, gondolhatnánk, és két év múlva megjelent Lottón nyertem – A magyar lottómilliárdos igaz története című könyvében leírja, hogy többek között a lepukkant Opel Astrájukat kétszázezer eurós Ferrarira cserélték, hatgarázsos, nyolc fürdőszobás házat emeltek 500 millióból, és jachtot vásároltak a Balatonra, ahol 18 milliós gyémántgyűrű került az ara ujjára. Aztán váratlanul szertefoszlott az álom, István halálos beteg lett, és egy németországi magánklinikán halt meg.

Ki vagyok én? 

Miben hiszek? Milyen életet szeretnék élni? – teszik fel a filozófiai alapkérdéseket a szerencsések, nincs ugyanis többé kifogás, sem mentség a halogatásra a pénzhiány miatt, minden adott az önmegvalósításhoz.

A hirtelen meggazdagodás azonban egy vérmes adrenalinlöket, komoly érzelmi megpróbáltatás, sőt trauma, állítják pszichológusok, akik szerint a legtöbb esetben a következő stációk zajlanak le: 

• Egyik pillanatról a másikra különbözőnek érzik magukat rokonaiktól, barátaiktól.
• Bénultság és tanácstalanság lesz úrrá rajtuk, hogy mit kezdjenek a temérdek pénzzel.
• Bűntudatot éreznek vagyonuk miatt, úgy érzik, hogy nem érdemelték meg.
• Ugyanakkor elszigetelődnek az ismerősöktől, mindenkiről azt gondolják, hogy irigykedik.
• Mindezek dacára félnek, hogy elvesztik az ölükbe pottyant pénzt, amit sokszor kényszeresen ellenőriznek. 

Legfeljebb két hónapig szokott tartani az eufória, majd többnyire jön az ellenpont, a stressz, a szorongás és a depresszió. Ennek nem feltétlenül kell így történnie. Gazdagabb országokban a szerencsejáték-intézmények többnyire pszichológusokat és befektetési tanácsadókat rendelnek ki a friss milliomosok mellé, akik aztán nyugalomra és megfontolt pénzügyi tervezésre intenek, és melegen javasolják, hogy lehetőleg maradjon mindenki inkognitóban. 

Aki nem szeretne efféle tortúrát átélni, annak persze nem kell lottóznia, vagy ha mégis, akkor tudnia kell, milyen számokat nem kell behúznia a lottón, hogy hatékonyan elkerülhesse a kedves szenvedéseket.