A főemlős rokonaink életük egyötödében folyamatos érintkeznek egymással fizikailag, ha éppen nem verekednek, többnyire kurkásszák, simogatják vagy ápolják egymást, vagy ha csak tehetik, szexelnek, mint a hippi majmoknak becézett bonobók. Nem rózsaszín romantikából teszik ezt, hanem azért, hogy együttműködési kapcsolatokat építsenek, újra és újra megerősítsék a szövetségeket, vagy oldják a feszültséget.

Mi, emberek is teszünk ilyet, de nem ennyire gyakran, viszont kifejlesztettük az egyik legszorosabb érintkezési formát, az ölelést, amely annyira alapvető részévé vált a kultúránknak, hogy nem kevesebb mint hetvennyolcféle pozitúrában üdvözöljük, vigasztaljuk vagy szeretjük egymást a másik átkarolásával.

Jó okunk van erre, a testek szoros érintkezése ugyanis hatásosan csökkenti a stresszhormonok, a kortizol szintjét. Persze nem neurotranszmitterek komplex biokémiai hatásmechanizmusa vagy glutaminsav- és aszparaginsav-szintézis bámulatos folyamatai pörögnek le a szemünk előtt ilyenkor, hanem eltölt minket a jóérzés, és teszünk rá, hogy a bőr intim érintése stimulálja az agy bolygóidegeit, ami pedig rögvest az agy orbitofrontális kérgét, pont azt a területet, ahol a jutalom és az együttérzés érzése is születik. Azt azonban észrevehetjük, hogy csökken a pulzusszám, és elönt minket a határtalan nyugalom.

Feltéve, ha nők vagyunk. Floridai érintéskutatók (merthogy ilyen szakterület is létezik ma már) ugyanis alaposan meglepődtek, amikor egy vizsgálatban a férfiak kortizolszintje nem akart csökkenni.

Eredetileg arra voltak kíváncsiak, hogy akit megölelnek, az tényleg könnyebben kezeli-e a stresszes szituációkat, mint ahogy el is várnánk azt. Hetvenhat 22-30 éves önkéntestől azt kérték, hogy öleljék át partnerüket, majd ravaszul váratlan stressznek vetették alá őket a kutatók, és alaposan megfigyelték, ki reagál jobban a hirtelen támadt feszültségre. Az eredmények egyértelműek: akit jól megölelgettek, az valóban jobban tűri a megrázkódtatást.

De mi történt a férfiakkal? Miért nem reagálnak az önzetlen intimitásra? Netalán ennyire hűvösek lennénk?

Csak a gyengék szokása?

A kutatók csak a fejüket csóválják tanácstalanul, és vadul keresik a magyarázatot. Azonnal felbukkant az az elképzelés, miszerint másként reagál a férfiak bőre, ezért marad el, vagy csak csekély mértékű a hormonválasz, de egyelőre fogalmuk sincs, miért és miként.

Egy másik teória szerint szociokulturális okai vannak az elmaradt reakcióknak. Az ölelés növeli a támogatottság érzését, aminek hatására csökken a stressz (és persze a kortizolszint), ezzel is segítve a stresszhelyzet sikeres megoldását.

Szevasz, tesó!

Csakhogy sok kultúrában (ezek szerint Floridában is) nem igazán férfias dolog ölelkezni, nyálas egy szokás, és csak a „gyengék" vetemednek ilyesmire, egy férfi nem szorul mások támogatására. Férfiak között pedig legfeljebb egy baráti ölelés fér bele („Szevasz, tesó!”), de csakis egy röpke pillanatra. Ismerősek lehetnek ezek a szólamok nekünk, magyaroknak is, márpedig sok mindentől megfoszt a macsó dac.

Például az acélos immunrendszertől, merthogy a szívélyes ölelés annyira hatékony, hogy megvéd a betegségektől. Kutatók szerint a rendszeres ölelkezők 32 százalékkal erősítik meg a testük védelmét, nem meglepő módon azért, mert a szoros testhelyzet remekül oldja a stresszt. Azt már tudjuk, hogy valószínűleg hormonális okai vannak annak, hogy a nők tovább élnek, mint a férfiak. Most viszont a kortizol is célkeresztbe kerülhet. 

Ráadásul temérdek euforikus szerelmi hormont, az orgazmuskor is felszabaduló oxitocint is termel, ami igen kellemes állapotba tud hozni mindenkit, és az elemi ösztönöknek eszük ágában sem lenne ekkora boldogságérzést megakadályozni.

Jöjjön akkor a hordozható ölelés

Felmerült, hogy a kísérletben részt vevők többsége haptefóbiás volt, olyan ember, aki már az érintéstől is retteg, nemhogy egy alapos öleléstől, ami valóságos rémálom, kínszenvedés lenne számára. Vagy csak egyszerűen nem szerettek ölelkezni, mert erősen befelé forduló alkatok, esetleg gyerekkorukban őket sem ölelgették túl gyakran.

Bármelyik érvényes magyarázat lehet. Az biztos, hogy a pillanatok alatt lezavart haveri hátba veregetés semmire sem elég, kutatók ugyanis pontosan lemérték, milyen hosszú egy kellemes ölelés (5-10 másodperc). A tökéletes pedig legalább 20 másodpercig tart, és közepes erősségű a szorítása, ekkortól indulnak be ugyanis a hormonreakciók.

Egy ölelésfóbiásnak beláthatatlanul hosszú idő ez, de nekik és a krónikus magányosoknak sem kell csüggedniük, mert feltalálták végre a hordozható ölelést, egy felfújható mobil ruhát, amelyet ha beizzítunk, bármikor könnyedén lenyugtathatjuk magunkat, és oldottan immunerősíthetünk, anélkül, hogy intim kapcsolatba kerülnénk fajtársainkkal. Igaz, az sem éppenséggel erőt sugárzó, rendíthetetlenséget árasztó macsó látvány, ha színes-mintás high-tech gumiruhában feszítünk, behunyt szemmel, idillien mosolyogva, csak egy karnyújtásnyira az éppen a globális piacon robbanni készülő szexrobotoktól.