Herman Hollerith 1890-ben találta ki az amerikai népszámláláshoz az elektronikus táblázatkezelő gépet. Az általa bevezetett technológia lett az IBM lyukkártyarendszere – kódolt információkat tárolt perforált papírkártyákon –, ami biztosította a nácik gyors és hatékony zsidóösszeírását. Az 1923-ban alapított IBM (International Business Machines) tizenkét éven keresztül dolgozott a nácik keze alá, de ezért soha senki semmilyen fórumon nem vonta felelősségre őket.

Európa megszállt országaiban a náci népszámlálás kritikus fontosságú volt a zsidók felkutatásában, hiszen ezután már csak a Gestapót kellett bevetni, hogy elmenjenek a zsidókért, és leszállítsák őket a koncentrációs táborokba. Ez nagyon hatékonyan működött például a holland zsidók esetében, 73 százalékukat gyilkolták meg az összeírások alapján. Franciaország problémásabbnak bizonyult: az ország – Hollandiával ellentétben – az etnikai csoportok és a vallási meggyőződések változatos keverékének adott otthont már akkor is, ráadásul a népszámlálások soha nem firtatták a vallási meggyőződést.

Az 1886-ban született Carmille az első világháború alatt a francia hadseregben szolgált, először tüzérségi parancsnokként, majd katonai hírszerzőként. 1924-től felügyelte a Hollerith Tabulating gépek alkalmazását a hadsereg hatékonyabb logisztikájának érdekében. A harmincas években közalkalmazottként megalapította az Országos Demográfiai Statisztikai Hivatalt, amely úttörő szerepet játszott az IBM lyukkártyagépeinek használatában a francia népszámlálások során. Carmille osztálya részt vett a sorkatonai korú férfiak nemzeti nyilvántartásának létrehozásában is, ezzel kapcsolatban találta fel a társadalombiztosítási számot, amelyet minden egyes személy születési dátuma és helye alapján állapított meg.

A német inváziót és Franciaország felosztását követően Carmille a Vichy-kormánynak dolgozott, de a francia ellenállás tagjaként küldetésének tekintette, hogy szabotálja a nácik tevékenységét. Országos nyilvántartáson szorgoskodott, amit a németeknek csupán rutin civil projektként prezentált, a valódi célja az volt, hogy titokban felkészítse a francia hadsereget (összeírva a potenciális katonákat) a hirtelen mozgósításra. 1941–1942 telén Carmille azonosított 220 000, Dél-Franciaországban élő leszerelt katonát, egységenként és régiónként csoportosítva őket.

A nácik azonban felébredtek, 1941-ben Joseph Barthélémy, a Vichy-kormány igazságügyminisztere utasította Carmille-t, hogy azonosítsa a zsidó állampolgárokat a nyilvántartásában. Mivel Franciaországban nagy hagyományai vannak a szekularizmusnak, soha nem rögzítették a vallási hovatartozást egyetlen korábbi népszámlálásban sem. Így az anyakönyv csak az állampolgárok születési idejét és helyét, szüleit, házasságát és válását, gyermekeit, halálozási dátumát, állampolgárságát, jelenlegi lakcímét és nemét rögzítette. Ennek köszönhetően Carmille közel két évig tudta szabotálni a nácikat, akik sokat szenvedtek a zsidók papíron való összegyűjtésével. 1942-ben a németek annektálták a szabad övezetet, és átvették az irányítást egész Franciaország felett. Carmille-nek ott kellett hagynia a statisztikai hivatalt, ami a nácik közvetlen irányítása alá került. Ezután parancsba adták neki, hogy szervezzen új népszámlálást a francia zsidók azonosítására.

Őshacker

Ekkor Carmille a passzív ellenállást választotta, és igyekezett a lehető legnagyobb mértékben akadályozni és lassítani az adatgyűjtési folyamatot. Írásbeli helyett szóbeli utasításokat adott, hogy húzza az időt, és zavart keltsen, megparancsolta munkatársainak, hogy rosszul kezeljék a lyukkártyákat, és őshackerként még az IBM gépeket is feltörte, hogy azok soha ne üthessék be a 11. oszlopot, amely az állampolgár faji vagy vallási hovatartozását jelzi.

Eközben az ellenállás ügynököket küldött Londonba a Vichy-kormány által használt lyukkártyák mintáival, és a már regisztrált halottak adatait használta fel, hogy hamis személyi igazolványokat állítson elő az ellenállás tagjai és zsidó állampolgárok számára. Annyira hatékony volt a szabotázs, hogy 1944 februárjára a zsidóösszeírás még mindig nem készült el. Ekkorra azonban a németek felfogták, hogy mit csinál Carmille, és február 3-án letartóztatták Lyonban.

Miután Klaus Barbie Gestapo-tiszt, a hírhedt „lyoni hentes” két napig kínozta, Carmille-t vonattal a dachaui koncentrációs táborba szállították, ahol 1945. január 25-én tífuszban elhunyt. Bár azt nem lehet tudni, hogy szabotázsa hány francia állampolgárt mentett meg, az árulkodó, hogy a francia zsidók 25 százalékát gyilkolták meg a nácik – szemben a holland 73 százalékkal.

A soha felelősségre nem vont techóriás, az IBM sok halálhoz és pusztításhoz segítette hozzá a nácikat, de sokkal rosszabb is lehetett volna, ha nincsenek olyan bátor férfiak, mint René Carmille. Noha nem volt sem magas rangú katona, sem befolyásos politikus, sikerült felhasználnia a rendelkezésére álló korlátozott technológiai hatalmat, hogy polgártársai millióit mentse meg az emberiség történelmének egyik legsötétebb korszakában.