Sir Alexander Chapman Ferguson, a Manchester United legendás edzője 27 évig egyfolytában rágózott a focimeccsek alatt a kispadon (de inkább a pálya szélén). Rágó nélkül senki sem látta, szinte sportot űzött belőle. Nem hobbiból tette, orvosa javaslatára kezdett notórius rágásba, aki egykor köhögéscsillapítóként javasolta neki a gumit. Ez a szokása annyira ráragadt, hogy utolsó mérkőzésén megcsócsált rágója félmillió euróért kelt el egy aukciós oldalon 2013-ban.

Nincs ebben a szokásban semmi különös, hatalmas volt a stressz, és a köhögés ellen is bevált. De az mégiscsak furcsa, miért rágózik annyi focista, baseballjátékos vagy kosaras a pályán, amikor bármikor félrenyelhetik a nagy rohanásban, ahogyan az ülve is előfordult már majdnem mindenkivel…

Amerikából jöttem… vagy nem

Ha van valami, amit ízig-vérig amerikainak gondolunk, akkor az a rágógumi. Európában harcoló amerikai katonák csereeszköze volt a második világháborúban, így terjedt el futótűzként a kontinensen. Mégsem lehet a tengerentúli konzumvilág emblematikus termékének nevezni, mivel már a csiszolt kőkorban is rágóztak őseink, hatezer évvel ezelőtt. Valószínűleg nem menőzésből rágcsálták a nyírfakéregből készült kátrányt, hanem jótékony hatása miatt. Bár nem tudhatták akkor még, de a nyírfakátrány kitűnő baktériumölő.

A maják sem puszta szórakozásból rágóztak, hanem éhség- és szomjúságérzetüket csökkentették a sapodilla fából elkészített, chicle nevű gumijukkal. Az aztékok fogtisztításra és a friss leheletért használták ugyanezt, és annyira beépült a kultúrájukba, hogy szigorúan szabályozták azt is, kik csámcsoghattak. Gyerekek, egyedülálló nők és idős férfiak például igen, mások viszont nem – feltéve, ha nem akarták, hogy prostituáltnak bélyegezzék őket.

Agyas elfoglaltság…

Na, de mit keres a sportolók szájában, miközben például a focisták 10-15 kilométer futnak másfél óra alatt?

Az egyik érv éppen itt lapul. A rágózás ugyanis nedvesen tartja a szájat. Vizet csak a szünetben lehet inni, a száj pedig alaposan ki tud száradni az intenzív mozgás alatt. A rágózás nyálat termel, a nyálnak pedig a 99 százaléka víz, így mérsékli a szájszárazságot.

Vannak azonban más, meglepő előnyök is. A rágózás finoman szólva sem intellektuális elfoglaltság, mégis, bármennyire is furcsa, kutatók összefüggést találtak a rágás és az agyműködés között. Amikor megrágunk valamit, a szánkban lévő ízreceptorok és az állkapocs mozgásából származó nyomás stimulálja az idegsejteket, és plusz elektromos jeleket küld az agyba. Gyorsul a pulzus, felpezsdül az agy vérellátása, ami éberebb állapotba hozza az elmét, végső soron pedig javul a fókusz és a koncentráció. Nem tudják egyelőre, pontosan milyen folyamatok állnak a háttérben, de valószínű, hogy amikor rágózni kezdünk, szervezetünk azt hiszi, hogy ételhez fog jutni, ezért élénkíti a vérellátást.

…és kiapadhatatlan örömforrás

De ez még nem minden. Bár egy vadul rágózóról nem éppen a meditatív nyugalom, a békés harmónia jut eszünkbe, kutatók szerint a rágógumi hatásosan csökkenti a stresszt és a szorongást (ami megint csak javítja a fókuszt). Nem vagyunk ugyan tudatában, de a rágózás agyunk prefrontális kérgét serkenti. Márpedig errefelé szabadul fel testünk egyik örömhormonja, a szerotonin, amely ellazítja az elmét, és jobb közérzettel ajándékoz meg minket.

Felesleges azonban izomból, szaporán csámcsogni, a gyorsabb rágózástól nem lesz emelkedettebb a hangulatunk, és nem leszünk koncentráltabbak sem. Legfeljebb begörcsöl az állkapcsunk, és villámgyorsan begyűjtünk pár megvető pillantást, hacsak ki nem nevetnek.

Viszont ha nem tudunk szabadulni egy nemkívánatos dallamtól, amely kéretlenül a fejünkbe fészkelte magát, azonnal kezdjünk el ritmusosan rágózni, mert a tudomány mai állása szerint fülférgek ellen nincs a csámcsogásnál jobb szer.