A huszadik század egyik legnagyobb hatású amerikai zeneszerzője, John Cage 1952-ben írta meg talán legfontosabb művét, amelynek címe: 4′33″. Nincs nagy titok a dologban; azért e cím, mert a szerzemény 4 perc és 33 másodperc hosszú.

Cage (1912–1992) mindig is a szokatlan, újszerű zenei fogalmazásmódokat kereste, közelítését kísérletezőnek, avantgárdnak is nevezhetjük. Elsők között emancipálta a komolyzenébe az elektronikus eszközök és ütőhangszerek használatát, valamint úttörő volt a preparált zongora kínálta lehetőségek feltérképezésében is. Utóbbi azt jelentette, hogy a legkülönfélébb tárgyakat (a csavaroktól a radírgumiig) helyezett el a zongora húrjaira vagy akár azok közé – hogy manipulálja vagy éppen tompítsa velük azok rezgését.

Az így született hangzásvilág nemcsak merőben eredetinek, de némiképp hipnotikusnak is bizonyult, amennyiben az egzotikus törzsi zenék perkusszivitását idézte:

Kuss!

Legtöbbször mégsem ezért emlegetik John Cage munkásságát, hanem a 4′33″ miatt. Ez az a zenemű, melyet bárki rögtön el tud játszani, merthogy az előadónak semmi dolga nincsen vele: csak 4 perc, 33 másodpercen át tétlenül ül (vagy áll, de akár feküdhet is), és figyel, hallgat.

Cage szerint ugyanis minden zene, a teljes csönd pedig képtelenség. A hallgatóság pedig legalább annyira fontos, mint az előadó. 

Azoknak, akik a darab premierje után sarlatánságot kiáltottak, a szerző frappáns választ adott:

Csak a lényeget nem értették meg. Nincsen olyan, hogy csönd. Amit ők csöndnek hittek, az valójában telis-tele volt kóborneszekkel és -zörejekkel, csak nem tudták, mit is kellene figyelniük. Az első tétel alatt hallani lehetett a szél süvítését az épületen kívül, a második alatt az esőcseppek kopogását, a harmadikban pedig az egyre jobban mozgolódó és tanakodó közönség volt a fő attrakció.

Ha mindezekről a zen buddhizmus gondolatköre (az önmagunkba fordulás, a világ felé nyitás, stb.) jut eszünkbe, nem tévedünk nagyot.

Nincsenek határok

A 4′33″ máig tartó hatását jól mutatja, hogy 2020 októberében a Berlini Filharmonikusok e darabbal zárták koncertjüket, mielőtt életbe léptek volna a koronavírus-járvány miatti lezárások. Bizonyítván, hogy a mű aktualitása jottányit sem kopott, továbbá akármilyen hangszeren vagy hangszercsoporton előadható, a zenészek száma pedig potenciálisan végtelen lehet.

Egy 2015-ös interpretáció egyébként még tovább tágította a lehetséges előadásmódok spektrumát, amikor is egy macska rögtönzött Cage-koncertet. E feldolgozás különleges szépségét az a ráismerés adja, hogy a zene a világon innen van még, de az emberen már túl.