Egész életünkben viszketünk, minden áldott nap – talán észre sem vesszük – sok tucatnyiszor lep meg minket ez a furcsa, bizsergetően kínos érzés, és ehhez nem is kell szúnyogcsípés, pókharapás, de nem kell átsétálnunk a csalánoson sem, csak úgy önmagától is felbukkanhatnak testünk bármelyik pontján, és már emeljük is valamelyik kezünket, hogy megvakarjuk a zsibogó gócpontokat. A tudomány egyelőre tanácstalan, mivégre a viszketés, azt viszont tudja, hogy az evolúció csak a legszükségesebb funkciókra koncentrál, nem szokott sok felesleges ügymenetet meghagyni csak úgy la art pour l'art.

Hosszú évek viszketéskutatásai szerint azért vakarózunk, hogy megszabadítsunk testünket az idegen anyagoktól, kellemetlen vagy veszélyes rovaroktól, élősködőktől, és ennek a  fura viselkedésnek evolúciós oka lehet: a vakarózás valójában egy öntudatlan tisztálkodási kényszer, amellyel növelhettük túlélési esélyeinket. (De nemcsak mi, emberek, hanem a kutyák, a macskák  és más állatok is.) Kézenfekvő magyarázatnak tűnik, ráadásul annyira ki vagyunk hegyezve  erre, hogy amikor a bőrünkön grasszáló legyek vagy vérünket szívni készülő, nőket, cigit, alkoholt kedvelő szúnyogok csiklandozni kezdik lábaikkal bőrreceptorainkat, rögtön viszketni kezdünk..

A tudósok is vakarják a fejüket

Csakhogy a viszketés nem mindig szokott abbamaradni, hiába kapirgáljuk az ominózus helyeket (például a szúnyogcsípést vagy a csalánkiütésekkel teli lábszárunkat), csak nem akar csillapodni a viszketés. A kellemetlen jelenség magyarázatára a tudomány kétféle teóriával is elő rukkolt. Az egyik szerint a viszkető érzés és a vakarózás kiváltotta enyhe bőrfájdalom közös idegpályákon keresztül értesítik az agyat  a váratlan slamasztikáról, ám a vakarózás jelei erősebbek, és egyszerűen felülírják a viszketését. De amint abbahagyjuk a bőrkaristolást, a pályát újra az irritáló érzésről tájékoztató neuronok foglalják el, újabb kaparós beavatkozásra kényszerítve minket.  

A másik elképzelés szerint külön utakon közlekedik a két érzet a neuronsztrádán, a vakarózás kellemesen fájdalmas érzetéről azonban gyorsabban tudósítanak az idegsejtek, mint a viszketés idegesítő ingeréről, ezért enyhülhet (sokszor csak átmenetileg) a frusztráció.  

Boka vagy hát? 

Érdekes elgondolás mind a kettő, de arra nem adnak választ, hogy miért viszketünk akkor is, ha se légy, se szúnyog, se csalán, nincs semmiféle bőr- vagy más betegségünk, nem vagyunk allergiásak semmire, még a műszálas ágyneműre és a gyapjúpulóverre sem. És arra sem adnak választ, hogy miért mindig ott viszket a hátunk, ahol nem érjük el? A természet netán jól megtréfált minket?  

Természetesen nem mindig ott viszket, de egy kutatás szerint a bokánk és a hátunk viszket az egyik legintenzívebben testrészeink közül. Egyelőre nem tudják pontosan, miért vagy így, de azt igen, hogy ha felbukkan rajtuk az idegölő érzés (márpedig számtalanszor fel szokott), akkor 

Szinte megőrülünk azért, hogy megkaparhassuk a tűzfészkeket és eloltsuk a tüzet, mégpedig azonnal. Testünk pedig jutalommal honorálja fürge akciónkat, és a viszketés elmulasztásáért cserébe szerotonint, az egyik boldogsághormont szabadítja ránk, és valóságos örömhullámmal önti el agyunkat ilyenkor.  

Csak akad egy apró gond: amíg bokáját bárki bármikor boldogan megvakarhatja, csak le kell hajolni kissé hozzá (a vizsgálat szerint a bokavakarás okozza a legkellemesebb érzést minden vakarás közül), hátuk minden pontját csak kevesen érik el, a felnőtt emberek többsége biztosan nem. Hacsak nem űznek valamilyen hajlékonyító mozgásformát (jóga, balett, talajtorna), bizony valamilyen merev segédeszközhöz kell folyamodniuk:

De a legcélszerűbb követni az ősi kelet-ázsiaiakat, akik már több ezer éve karmokban, kezecskében végződő bambusz, fa, csont, fém hátvakaró pálcákat használtak az életüket megkeserítő kellemetlenség ellen, és beszerezni egy modern hátvakarót.  

A választék pazar, kis gereblyére, emberi kézfejre vagy keselyűkarmokra végződő hátvakarók tömkelege (akár hordozható, teleszkópos kivitelben) segíthet a gyötrő kínokon, miközben jó tudni: a kutatás azt is kiderítette, hogy amíg bokánkat általában többször is kezelésbe kell venni a megnyugváshoz, a hátunkra mért jól célzott vakarás hatékonyabban (gyorsabban) enyhíti a viszketést.

A fogós kérdésre tehát a válasz az, hogy bár egyre többet tudunk arról, miért viszketünk, (de messze nem eleget), és arról is, hogy a hátunk különösen viszketeg térség (pechünkre nem érjük el a közepét). Viszont reménykeltő, hogy megfelelő célszerszámmal elég pár fókuszált mozdulat, és a szerotoninfröccs máris érkezik.