A legrégebbi ismert írásos emlékek – az egyiptomi hieroglifákat is megelőzve – az ősi Mezopotámiából, sumer területről származnak 5400 évvel ezelőttről. Ékírásos agyagtáblák voltak ezek és leginkább terménymennyiségeket, elszámolásokat rögzítettek rajtuk, szerzőjük pedig a műfajból adódóan, ismeretlen. De ki volt az első név szerint ismert szerző. aki műve mellett büszkén megörökítette nevét is az örökkévalóságnak?

Már az ókori görögök is?

Nyilván valamelyik ókori görög alkotó, vághatjuk rá, már csak azért is, mert mítoszaikat és kultúrájukat mélyen áthatotta a hírnév utáni vágy és a szenvedély, hogy nevük nemzedékek múlva se merüljön feledésbe. Görög színházi szerzők, szobrászok, filozófusok sorát ismerjük név szerint 2500 év múltán is, az ismertségi lista pedig Homérosszal indul. Ugyan máig többen vitatják, hogy valós személy volt-e az időszámításunk előtt 8. században élt eposzi író, de az biztos, hogy két remekművel (Iliász és Odüsszeia) alapozta meg az európai irodalmat. Esetleg az időszámításunk előtti 6. században élt Sapphó volt az első, aki Leszbosz szigetén költötte az irodalomtörténet első lírai verseit és akinek személyét nem övezik Homéroszéhoz hasonló találgatások?

A válasz meglepő lehet, mert egyik sem. Az első név szerint ismert szerző, akit kapcsolatba tudunk hozni egy meglévő szöveggel, ugyanis sokkal korábban, időszámításunk előtt 2300 körül alkotott Mezopotámiában, és nő volt, név szerint Enhéduanna. 

Apja a legendás Sarrukin akkád király, aki sumer és más mezopotámiai városokat meghódítva hozta létre a világtörténelem első birodalmát, lányát pedig a sumer holdisten, Nanna főpapnőjévé nevezte ki a sumer Ur városában, aki felvette az Enhéduanna nevet, ami sumerul azt jelenti: „főpapnő, az ég dísze”.

Egy alabástromkorong maradványaiból szerzett tudomást róla a modern világ, amelyet 1927-ben, Sir Leonard Woolley brit régész ásott ki Ur városának romjai közül, később pedig nem kevesebb mint 42, ékírással agyagtáblákra írt himnuszát azonosították (több művét, mint amennyi Sapphótól ránk maradt). Verseiben a holdistennőhöz, de különösen annak lányához, Inannához fűződő személyes kapcsolatát fejezi ki, ami nemcsak elsősége okán, hanem azért is egyedülálló, mert ezek a legrégebbről fennmaradt, emberi lelket boncolgató írások, ráadásul 

„A himnuszokban a hang egy tehetséges költő hangja” – írja róla Betty De Shong Meador, Enhéduanna verseinek fordítója a 2009-es Hercegnő, papnő, költő című könyvében.

Kozmoszát aktív, vonzó, öntörvényű isteni lényekkel népesíti be. Inannát egyszerre heves és kegyetlen, szerető és kedves istennőnek mutatja be, aki képes a pusztításra és a nagylelkűségre is.

De nemcsak vallási témákban, hanem önéletrajzi részletekben is gazdagok művei. Feltűnik például egy bizonyos Lugalanne, aki valószínűleg Ur királya lehetett, és megpróbálta erőszakkal elmozdítani főpapnői hivatalából, legyőzéséhez pedig Inanna segítségét kéri.

Az első alanyi költő

Ahogyan Homérosz is váratlanul, látszólag minden előzmény nélkül, mondhatjuk in media res tűnt fel a Panasszoszon (a költészet eszményi mitikus magaslatán), úgy Enhéduanna költészetének sem ismerjük semmiféle előzményét. Még az ókori Kelet (és a világirodalom) egyik legismertebb, nagy hatású mitológiai eposzát, a sumer Gilgames királyról szóló Gilgames-eposz keletkezési idejét is későbbre, az időszámításunk előtti 2100-as évekre teszik, alkotója pedig nem ismert. Ahogyan a mezopotámiai irodalom nagy részéről sem tudjuk, hogy kik voltak a szerzők.

A mezopotámiai költőnő abban is páratlan, hogy elsőként mondja el, hogyan írta verseit. Az irodalmi alkotás aktusát a szüléshez hasonlítja, amely annyira erős metafora, hogy máig használják a világirodalomban.

Megszültem,

Ó, magasztos hölgy, (ehhez a dalhoz) neked.

Azt, amit elmondtam neked (éjfélkor).

Az énekes ismételje meg neked délben!

– írja Inanna felmagasztalása című versében, egy másik (Templomi himnuszok) végén pedig – akárcsak egy öntudatos vadromantikus poéta – határozottan igényt tart szerzőségére, és kijelenti: „A tábla összeállítója (az) Enhéduanna. Uram, ami létrejött (itt), azt korábban senki sem hozta létre.”

Műveit több száz évig másolták az írástudók Mezopotámiában. Ám ha a hercegnő-szerző szemérmes és szerény maradt volna, akkor talán ma minden Homérosszal kezdődött volna.