Bejárta a világot 2022-ben a 9 éves amerikai Lily Kryzhanivskyy esete, aki bújócskát játszott a washingtoni Fruitland melletti erdőben, ám amikor kiugrott a barátai elé, nem ő okozott meglepetést, hanem őt lepte meg egy puma, méghozzá annyira, hogy a váratlan találkozás majdnem az életébe került. Lily bátran védekezett, ütötte és rúgta, ahogyan csak bírta, az őt megkívánó ragadozót, de így is súlyos sebeket kapott. Talán pont vehemens ellenállása miatt végül szerencsésen túlélte a támadást.

Nem volt ennyire szerencsés az észak-indiai Champaran körzet kilenc lakója, akit egytől egyig egy vérszomjas tigris marcangolt szét, az emberhúsra rákapott fenevadat végül a hatóságnak kellett levadásznia. 

Még ha tudjuk is jól, hogy ezek a nagymacskák húst esznek, és ha úgy adódik, az embert is prédának tekintik, valahol furcsa, hogy mindez a 21. században történik. Az emberiség mára belakta és átalakította a Föld természetes élőhelyeinek több mint a felét, fajok sokaságát kiirtva vagy a kihalás szélére kergetve, és ma már nem tartunk a tigrisektől, oroszlánoktól vagy pumáktól, ahogyan őseink a tábortűz körül, hanem a fennmaradásukért aggódunk.

Melyik a legkönyörtelenebb fenevad?

Ezért is meglepő az a kutatás, amelyik összeszedte és elemezte az utóbbi hetven év (1950–2019) ragadozótámadásait. Nem kevesebb mint 5440 (!) dokumentált attakra bukkantak, ami meglepően magas számnak tűnik, főleg, ha még hozzávesszük, hogy az isten háta mögötti helyeken történt ismeretlen esetek örökre homályban maradnak. 

Tizenkettő nagyragadozófaj embertámadásait vizsgálták a tudósok, a nagymacskáktól (tigris, oroszlán, leopárd, jaguár) a kutyafélékig (farkas, prérifarkas) és a medvékig, és azonnal feltűnt nekik, hogy ezek az állatok bizony nem játszadoznak az emberrel: minden harmadik támadás ugyanis végzetesnek bizonyult, a többi pedig sok esetben súlyos sérüléssel végződött. A predátorok közül

A farkasok fele-fele arányban öltek, a medvék pedig csak minden tizedik alkalommal. 

Ennyire nagyvonalúak lennének a mackók, hogy bár könnyedén megtehetnék, ha ölre mennek, nem erőltetik mindenáron a diadalt, inkább morogva elcammognak? A szerzők szerint nem egészen, egyszerűen csak nem vágynak emberhúsra, viszont zokon veszik, ha megzavarják őket például falatozás közben, vagy amikor bocsaikkal vannak körülvéve. Olyankor begurulnak, birokra kelnek a zavarkeltő kétlábúval, és elkergetik. A tigrisek, oroszlánok és farkasok azonban nem elkergetni akarják az embert, hanem szorosan átölelni, zsákmányként lesnek ránk, és ha támadnak, biztosra akarnak menni.

Balu megelőzte Sir Kánt...

Mindezek fényében igencsak váratlan eredménnyel szembesültek a tudósok. Az 5440 esetből

(1337 zavarkolódó embernek ugrottak neki). Hossza és súlya, mint egy meglett emberé, és ma már veszélyeztetett faj. Ám amikor Rudyard Kipling A dzsungel könyve című művét írta (a 19. század végén), kifejezetten elterjedt volt arrafelé. Balut, a törvényeket Mauglinak bölcsen tanító, jószívű medvehőst is ajakos medvéről (és nem barna medvéről) mintázta az író.

A második legveszélyesebb vadállat a tigris volt (1047) szintén India vidékéről (Sir Kán, a dzsungel királya). Harmadikként pedig szintén egy medve, az ázsiai fekete medve (765) futott be Indiából és Japánból. A farkasok (Akela, a farkasok bátor és igazságos vezére) az ötödik helyet (414) foglalták el a támadási rangsorban. 

...de Sir Kán is Balut

A legtöbb támadás gyorsan népesedő országokban történt, ami érthető, hiszen a terjeszkedő emberek és a ragadozók egyre közelebb élnek egymáshoz, ezért gyakoriak a nem várt találkozók. Ahol pedig a legkíméletlenebb vadászok, a tigrisek és oroszlánok élnek (India, Kenya, Tanzánia, Zimbabwe, Botswana), ott halnak bele a legtöbben az összetűzésekbe, de a kutatás egyértelműen

és mivel átlagosan három rohamból kétszer meg is ölték áldozatukat, az adatok szerint több mint hatszáz emberrel végeztek dokumentáltan az elmúlt hetven évben, túlnyomó részben Indiában és a szomszédos országokban.

Jellemzően földművelés közben, állatok terelésekor vagy iskolába jövet-menet szemelik ki az emberzsákmányt a nagyvadak, és az adatokból úgy tűnik, mintha ezt egyre gyakrabban tennék. Ám ez a növekedés valószínűleg csak látszólagos, az internetes korszakban ugyanis futótűzként számolnak be az efféle incidensekről, míg korábban valószínűleg rengeteg esetről nem szerzett tudomást a világ.

Kétes hiányzók

Gyanúsan hiányoznak a ragadozók listájáról az emberre nem kifejezetten jóbarátként tekintő krokodilok, pedig óvatos becslések szerint ezer, vízben fürdőző vagy parton nézelődő óvatlan embert téphetnek szét évente. Valószínűleg azért nem kerültek fel a lajstromra, mert a halálesetek többségét nem dokumentálták, vagy ha mégis, akkor nem kapnak kellő nyilvánosságot. 

És hol vannak a rettegett cápák, amelyek ha feltűnnek, megfagy a vér az erekben, és leperegnek a Cápa-filmek emberevő képsorai? A válasz az, hogy sehol. Nem szeretik az emberhúst, túl csontosak lehetünk nekik, de erre csak akkor jönnek rá, amikor belénk marnak, harapásuk azonban halálos lehet. Mégis,

Ezzel szemben az ember körülbelül 100 millió cápát öl meg minden évben az uszonyáért (cápauszonyleves) és a húsáért (cápasteak). Ha innen nézzük, akkor nem a cápa veszélyes ránk, hanem mi rájuk, méghozzá nagyon. Úgy mondhatjuk, hogy nem a cápa emberevő, hanem az ember cápaevő.

mivel közel félmillió embertársát öli meg bűncselekményekben és fegyveres konfliktusokban, háborúkban minden egyes évben. Az agresszív állati ösztönökkel megvert emberi faj tehát az emberi faj legveszedelmesebb csúcsragadozója. Azaz önmaga legfőbb ellensége. 

Talányos nagyvadak bóklásznak köröttünk

Magyarországról egyszer már eltűnt mind a három őshonos nagyragadozó, a hiúz, a farkas és a barna medve, olyannyira, hogy a 20. század derekán hivatalosan is kihaltnak tekintették őket. Az 1980-as években azonban újra elkezdtek visszaszivárogni a szlovák Kárpátok felől, de (pár tucat egyeden kívül) nem telepedtek le tartósan mifelénk. Ezért óriási hírértéke van mindig, ha valaki megpillant egy-egy példányt belőlük. 2021 karácsonyának előestéjén azonban felrobbant a hírbomba:

Az izgalmakat csak fokozta, hogy két héttel korábban többen is fekete párducot véltek látni Kecskemét utcáin és a környékén is, a rendőrség pedig térfigyelő kamerákra hivatkozva figyelmeztette a lakosságot, hogy az ismeretlen, feketepárduc-szerű ragadozó kiszámíthatatlan, mivel vélhetően eddig emberek között élt fogságban, és megszökött onnan. 

majd vélhetően diszkréten távozott Szerbia felé (úgy látszik, a határkerítés nem jelentett neki akadályt).

Nem először jártak egzotikus nagyragadozók közöttünk. 2002-ben Hajdú-Bihar megyében indítottak hajtóvadászatot egy fekete párducnak látszó kóborló macskaféle után, 2004-ben tigrist pillantottak meg a Mecsekben, 2011-ben pedig Nagykovácsiban kutattak a csíkos fenevad után, miután eltűnt néhány birka is. A rejtélyes predátorok azonban sohasem fedték fel kilétéküket. Így nem marad nekünk más, mint felidézni, hogy egykor (nem is annyira a távoli múltban) bizony tényleg éltek oroszlánok a magyar rónaságon.