Március 21-re teszi a csillagászati tavasz kezdetét a legtöbb tankönyv, a nem sokkal korábbiak pedig, mint valami univerzális dátumot rögzítik a neves napot, és a legtöbben így is tanultuk meg. Pedig már 12 éve március 20-ra esik a tavaszi napéjegyenlőség időpontja, azaz vonul visszafelé, és ez így is lesz 2047-ig (közép-európai idő szerint).

Ahogyan dőlésszögével kering a Föld a Nap körül, évente (egy teljes kör alatt) kétszer delel a Nap az Egyenlítőn, azaz ott süt merőlegesen a fejünk fölött, ha éppen ott időzünk. Nemcsak most, március 20-án, hanem ősszel, szeptember 23-án is az Egyenlítőt melegíti a legerősebben, aztán halad szépen dél felé, a Baktérítő felé, miközben nálunk fokozatosan téliesre fordul az időjárás, mivel egyre alacsonyabb szögben (gyengébben) érnek minket a napsugarak.

Ha nem lenne ferde a Föld forgástengelye (23,5 fokkal), akkor egész éven át az Egyenlítőn delelne, és irgalmatlan forróság lenne arrafelé. Északabbra és délebbre, a közepes szélességi fokokon (a mérsékelt égövekben, ahol Európa is fekszik) pedig barátságtalan hűvös egész éven át.

ahol valószínűleg nem alakulhatott volna ki olyan, teljes bolygót belakó gazdag, burjánzó Élet, mint amilyenben részünk van. 

Na de mi az oka a tavaszi (és nyilván az őszi) napforduló csúszkálásának? Hiszen a világűrben röpdösünk már több mint hatvan éve, végtelenül pontos atomórákat használunk legalább ötven éve, és éppen a Holdidőzóna bevezetését tervezzük, a napfordulók időpontjával azonban meggyűlik a bajunk, mert nem tudjuk azokat pontosan rögzíteni?

Sajnos így van. Naptárunk ugyanis távolról sem pontos, de nem feltétlenül azért nem, mert archaikus idők régmúlt történelmi hagyományai szerint számoljuk még ma is a hónapokat, napokat, órákat, perceket, és a másodperceket. Mindenesetre hiába vagyunk képesek percnyi-másodpercnyi pontossággal kiszámolni a napéjegyenlőségek idejét, ősi naptárunk meglehetősen ingatag lábakon áll, és minden, a napok is, ide-oda izegnek-mozognak az idő elteltével. 

Tizenkettő egy tucat

Hogy ma azt mondjuk, hogy március 20-ára tolódott vissza a tavaszi napéjegyenlőség napja, annak gyökerei 5000 évre nyúlnak vissza, méghozzá Mezopotámiába, ahol igencsak praktikus okokból 60-as számrendszerben számoltak mindent. Nem a tízes (decimális) számrendszert használták, mint mi (pedig kézenfekvőnek tűnik, hiszen tíz ujjunk van), hanem a 60-ast, és azok osztóit, amiből pedig pont 12 van (1, 2, 3, 4, 5, 6, 10, 12, 15, 20, 30, 60). Az első civilizációk (sumérok, babilóniaiak) a mezőgazdaságra épültek, ezért létfontosságúvá váltak a terményelszámolások, a gabonatermesztés pedig életre hívta az intenzív kereskedelmet, a pénzt és az adózást.

ha hüvelykujjukat ujjperceiken (ujjanként három van) végigléptették, de ha kellett, szabad kezük öt ujjával (5 x 12) egészen hatvanig folytathatták (mi legfeljebb a lábujjainkat tudnánk mozgósítani tíz fölött, de valamiért nem sokaknak esett kézre ez a módszer). 

Nem véletlen, hogy a tizenkettő egy tucat a mai napig fennmaradt. Na és persze a furcsának ható 12 hónap, 24 óra, 60 perc és 60 másodperc is (a 360 fokról nem is beszélve), hogy a kisiskolásoknak véletlenül se legyen annyira egyszerű.

Macerás egy örökség 

A gond az, hogy egy naptári év csak egész számú napból állhat, a szoláris (tropikus) év hosszát (ami alatt egyszer megkerüli a Föld a Napot) azonban nem lehet pontosan elosztani 365 darab (egész) nappal,

mert ez a Julis Caesar által bevezetett rendszer is 11 perc és 15 másodperccel tért el a valódi év hosszától. (Valójában nem csak 24 órás, hanem más felosztású, mondjuk tíz, valamilyen egységre osztott napokkal sem jönne ki pontosan a szoláris év, merthogy az éjféltől éjfélig tartó napok, a jelenlegi földforgási sebességgel, nem adják ki pontosan az évet. Egy töredéknyi nap így is, úgy is kilóg az évből, akárhogyan is osztunk fel egy napot.)

Nem ettől voltak boldogtalanok az emberek hosszú évszázadokon át, nem igazán rendítette meg őket a hivatalos naptár hányavetisége, egészen addig, amíg a katolikus niceai zsinat 325-ben nem szentesítette, hogy

Így van ez ma is. A húsvét, mint tudjuk, mozgó ünnep, mert a holdtölték közötti idő (29 és fél nap) nem esik egybe a 28, 29, 30, vagy 31 napos hónapok hosszával (idén április 9-re esik). De mivel a naptári évek is csúsztak sok száz éven keresztül,

Ez a 10 napos elcsúszás pedig már szembeszökő volt, már csak azért is, mert a szentszék kifejezetten a tavaszi napéjegyenlőséghez igazította a húsvétot, annak naptári időpontja azonban a reneszánsz idejére már jócskán arrébb somfordált. 

Gergely pápa rendet tett…

Ekkor jött XIII. Gergely pápa, és 1582-ben, nemes egyszerűséggel tíz napot kihagyott a kalendáriumból, és elrendelte azt is, hogy a kerek évszámú századfordulók közül a 400-zal is oszthatók nem lehetnek szökőévek. Azaz korrigálta a szökőnapok számát is. Ezzel megszületett a ma is használatos Gergely-naptárunk, amelyik pontosabb ugyan a Julianus-naptárnál, de még így is siet egy keveset. 

Emiatt történt, hogy a négyszázötven éves naptárreform ellenére 2011-ben búcsút kellett vennünk az iskolákban megtanult március 21-i, Benedek-napi tavaszi napfordulótól, mivel egészen 2047-ig március 20-án, Klaudia napján fog elérkezni a jeles esemény, ahogyan idén is, (persze közép-európai idő szerint).

…de csak egy időre

2048-tól viszont már József veszi át Benedek és Klaudia tavaszbontó szerepét, ugyanis akkorra már március 19-ére vonul vissza az újjászületés szimbolikus napja. Leendő köbüki veteránok ellenben újra előkereshetik a 20. századi tankönyveket a (ki tudja milyen) archívumok mélyéből, mert Gergely pápa intésére a 2100-as esztendő nem lehet szökőév (a 2100 ugyanis nem osztható 400-zal), ezért 2102-ben már ismét 21-én lehet örülni a kapunyitásnak, és talán még akkor is (most biztosan), csak egy lesz a lényeg: jő a kikelet, tombolni kezdenek a hormonok és felrobban a szerelembomba.