Habár van némi vita arról, hogy mikor tűnhetett fel a Homo sapiens, az valószínű, hogy 200 ezer évvel ezelőtt már kis csoportokban javában vándoroltak és gyűjtögettek-vadásztak Afrika szavannáin őseink. A kevés leletanyagból azonban csak szerény következtetéseket lehet levonni arról, hogyan éltek és mit csináltak elődeink 150 ezer éven keresztül. Annyit viszont mindenképpen tudunk, hogy

Ekkortól viszont felgyorsultak az események és döntő változások indultak el. Olyan újdonságok tűntek fel, mint az íj, a tű, művészi tárgyak, faragott figurák és ékszerek, na és megszülettek az első barlangfestmények (Spanyolországban, Franciaországban és Indonéziában).

Talányosan rövid idő alatt robbant a kultúra, az eszközök és alkotások pedig kreatív, absztrakt, szimbolikus gondolkodást és rugalmas nyelvhasználatot feltételeztek. A gondolkodás és a megismerés pár ezer év alatt szintet lépett, ezt a különleges időszakot pedig Yuval Noah Harari történész, a világsikerű Sapiens – Az emberiség rövid története című könyv szerzője kognitív forradalomnak nevezte el, az antropológusok pedig az újfajta embert Homo sapiens sapiensnek, azaz modern embernek.  

Hogy mi váltotta ki ezeket a változásokat, egyelőre csak találgatják, jobb híján genetikai mutációra gyanakszanak. Akárhogyan is, de a moderné vált emberek olyanok lehettek már, mint mi, intenzíven kommunikáltak, pletykáltak és képesek voltak megjegyezni és hatékonyan alakítani közösségi viszonyaikat. Óriási mentális lökés volt ez a fajunknak, olyannyira, hogy elődeink ki tudták szorítani a többi emberfajt, a már 700 ezer éve létező neandervölgyieket, és a gyenyiszovai embereket Eurázsiából, és hamarosan a bolygó egyeduralkodóivá váltak.

A lágyabb arcél lett a siker kulcsa

De nem csak kognitív képességei változtak meg a Homo sapiens sapiensnek, hanem az anatómiája is. Már amúgy is filigránabbak voltunk, mint a neander-völgyiek, de a modern emberek tovább karcsúsodtak őseikhez képest, kevesebb volt a hajuk, és valamivel kisebb a koponyájuk. Ám ez még semmi. Egyes kutatók azt is állítják, hogy a kisebb termet és a finomabb csontozat elősegítette a csoporton belüli együttműködést, a közösségi kohéziót, a mezőgazdaság megszületését, a letelepedést, és végső soron azt, hogy az ember belakhatta az egész planétát. 

Meredek állítások ezek. Robert Cieri evolúcióbiológus vezette csapat (Utah Egyetem) Homo sapiens koponyák elemzésekor mindenesetre azt találta, hogy 50-30 ezer évvel ezelőtti átmeneti időszakban az emberek vékonyabbak lettek, szemöldökcsontjuk kevésbé ugrott ki, a férfiak arcformája pedig jobban hasonlított a nőkéhez, mint korábban. A furcsa és gyors evolúciós folyamatot kraniofaciális feminizációnak keresztelték el, és magyarázattal is szolgáltak: a modern embernek minden bizonnyal alacsonyabb lett a tesztoszteronszintje, azaz szelídebbé vált, a legfontosabb férfi hormon mennyisége és például a kiugró szemöldökcsont, a markáns, vagy éppen a lágyabb vonások között ugyanis szoros kapcsolat áll fenn. 

Többet ésszel? 

Kézenfekvő indoklás. A férfias arcot ma is a határozott állal és markáns arcélekkel azonosítjuk, a férfiassághoz pedig sok tesztoszteront társítunk. De hogyan jönnek ide a változó közösségi viszonyok? 

Úgy – szól a magyarázat –, hogy az alacsonyabb tesztoszteronszinttel rendelkező emberek kisebb eséllyel agresszívek és erőszakosak, a megszelídülés pedig erősítette a toleranciát. Ennek pedig olyan mélyenszántó következményei lettek, hogy képesek vagyunk nagy népsűrűségű populációkban (például megavárosokban viszonylag) békésen egymás mellett élni és kialakulhatott a szoros együttműködések kultúrája. A legtöbb főemlősnél a fizikailag legerősebb hímek dominálnak, a korai embereknél viszont 

Azaz vett egy éles kanyart a Homo sapiens.

A hippimajmok is elkanyarodtak...

A kérdés azonban továbbra is fennáll: miért lettünk nőiesebbek, kevésbé erőszakosak és kreatívabbak? Miért lett kevesebb a tesztoszteron? A genetikai mutációs magyarázat ugyanis eléggé megfoghatatlan és semmitmondó. Kutatók erre azzal érvelnek, hogy a Homo sapiens különös feminizációja nem is annyira példa nélküli. 

Elég csak összehasonlítani két közeli rokonunkat, a nyugat-afrikai csimpánzokat (Pan troglodytes) és bonobókat (Pan paniscus). Mindkét főemlős hasonló körülmények között él a Kongó folyó két oldalán, temperamentumuk és közösségi életük azonban nem is különbözhetne jobban.

Ugyan megtévesztésig hasonlítanak egymásra és mindkét főemlős faj DNS-e 98 százalékban megegyezik az emberével, ám amíg a csimpánzok, különösen a hímek, kifejezetten agresszívek, és egy másik csoport tagját minden további nélkül megtámadják, elfogják, megkínozzák és akár meg is ölik, addig a bonobók békések és egalitáriusok, a csoportokon belüli vagy a csoportok közötti erőszak szinte nem is létezik náluk.

akiket hippimajom néven is emlegetnek, mivel domináns (alfa-) nőstény vezette kommunaszerű csoportokban élnek, feszültségoldásra és a közösségi kohézió erősítésére pedig (a természetben példátlan módon) bevezették az élvezeti szexet, és annyira belevetették magukat a mámorba, hogy szinte megállás nélkül mindenki mindenkivel üzekedik. 

...de a csimpánzok tovább stresszelnek

De mi vezethette toleránsabb életre a bonobókat, miért nőiesedtek el, miközben a csimpánzok nem?

Kutatók azt feltételezik, hogy a Kongó folyó keleti oldalán, ahol a csimpánzok élnek, közvetlen versenyben álltak a gorillákkal, míg a nyugati oldalon a bonobóknak nincs versenytársa. Ezért életük kevésbé stresszes, és visszaszorulhatott az agresszió, a viszonylagos nyugalmat pedig szexszel tartják karban. Az erőszakmentesebb életformát a bonobó hímek és nőstények közötti csekély méretkülönbség is jelzi. A csimpánzoknál ellenben a hímek jelentősen nagyobbak, mint a nőstények, a méretkülönbségeket pedig egyértelműen a nagyobb tesztoszteronszint okozza. 

Dúvadmentesítési program indult

A Homo sapiens közösségekre azonban nem a matrichátus és a bonobó szabadosság jellemző, inkább a monogámia, a tartós párkapcsolatokra való törekvés (függetlenül attól, hogy az évezeti szex is fontos motiváció, de nem közösségi normaként, mint a bonobóknál). Ez az emlősök között nem túlságosan gyakori monogám viselkedésforma már a kezdetek kezdetén csökkenthette távoli őseink tesztoszteronszintjét, mivel a nőstények inkább a nekik készségesen élelmet hordó, szelídebb hímeket kezdték fokozatosan előnybe részesíteni (és génjeiket tovább örökíteni) a melldöngető-marakodó macsókkal szemben.

A kognitív forradalom átmeneti évezredeiben (pár tízezer évvel ezelőtt) azonban vélhetően tovább fogyott a humán tesztoszteron, vonásaink ezért válhattak lágyabbakká, méghozzá – feltételezések szerint – azért, mert  (sok-sok generáción keresztül) a közösségek egyszerűen asztalra (inkább sziklatömbre) csaptak, és elkezdték „kigyomlálni” azokat a nagyhangúakat, akik képtelenek voltak kontrollálni csoporton belüli agressziójukat, méghozzá úgy, hogy

Akár a 50-30 ezer éve lejátszódó (talán genetikai mutáció okozta) archaikus felvilágosodás (kognitív forradalom) kezdeményezte  a csoporton belüli erőszak aktív, tudatos visszaszorítását, akár fordítva történt, és az agresszió féken tartása vezetett kulturális robbanáshoz, úgy tűnik, mindenképpen komoly evolúciós előnyt jelenthetett a kezelhetetlen embereket eltávolító közösségi szelekció, ami ráadásul nem is olyan távoli módszer, mint amilyennek gondolnánk. Az ősközösségben élő pápua új-guineai Gebusi törzsben például nem is olyan régen kiugró mértékű férfihalandóságot mutattak ki, miután a törzs úgy döntött, hogy az elviselhetetlen egyéneket, a közösség érdekében, meg kell ölni. Vagyis átgondolt, megvitatott és megtervezett erőszakot alkalmaztak az erőszakos egyének ellenőrzésére és eltávolítására. 

Jámborrá leszünk mind? 

Akár diadalmenetnek is felfoghatnánk – ezek szerint – az emberi evolúciót, amelynek során szép lassan módszeresen elfojtunk minden erőszakot és nemsokára akár angyali társadalmakban élhetünk majd szelíden, békében és barátságban. Ahogyan Steven Pinker, harvardi sztárevolúciópszichológus (Bill Gates és sokak kedvenc szerzője) mondta nagy feltűnést keltett bestsellerében (The Better Angels of our Nature, magyarul: Az erőszak alkonya - Hogyan szelídült meg az emberiség?):

...valószínűleg most éljük az emberiség történetének legbékésebb napjait.

Nem kizárt, hogy így van. A szomszédban, és a világ sok részén dúló háborúk, kegyetlenség és szenvedés, és a hírekből áradó nonstop erőszak láttán azonban inkább az Ember embernek farkasa közmondás ugrik be, vagy inkább az, hogy az Ember embernek csimpánza. A koloncként magunkban hordozott csimpánztulajdonságainkat ugyanis máig nem sikerül tartósan kordában tartanunk.