Mint ismert, a diszkóklubban szól már a zene. Az emberiség nemcsak a lüktető ritmust, de a szikrázva csillogó gömböket is nagyra tartja, és ezt – tisztán tudományos megfontolások alapján – érvényre juttatja a világűrben is. Jelenleg öt, tükrök borította gömb kering a Föld körül.

Nyolc és félmillió év diszkó

Az Szputnyik gömbölyű volt és fémesen fénylett ugyan, de nem mernénk diszkógömbnek nevezni. A NASA lézer geodinamikai műholdját, a LAGEOS-t viszont már annál inkább. 

Az 1976-ban a Vanderberg bázisról fellőtt 408 kilós eszköz igazán újító megközelítést képviselt: nem voltak rajta sem szenzorok vagy fedélzeti számítógép, sőt nem volt rajta szinte semmi. A LAGEOS központi réz elemből és az e köré épített alumínium keretből áll, amelyre 426 különleges tükröt szereltek, amik minimális szórással verik vissza a fényt. 

Bár akkoriban lehetetlennek tűnt ilyen szintű precízió, az amerikai mérnökök 

amiből kiderült, hogy a földi állomás hogyan mozog a Föld tömegközéppontjához képest. Ezzel a módszerrel ráadásul meg tudták határozni a tektonikai lemezek mozgásának sebességét és a Föld forgási sebességének minimális eltéréseit is.

A sikeren felbuzdulva 1992-ben fellőtték a diszkógömb ikertestvérét, a LAGEOS–2-t, amivel Einstein elméletét igazolták, amely szerint a Föld tömege kismértékben képes magával vonni a bolygó körüli téridőt.

A LAGEOS továbbra is az űrben kering, várhatóan csak 8,4 millió év múlva zuhan vissza a felszínre. Ha még élnek itt akkoriban emberek, a Carl Sagan által tervezett tektonikai lemezeket ábrázoló plakett alapján jöhetnek rá, hogy a műholdat mikor indították.

Gyere, kislány, gyere!

A japán űripar egyik büszkesége, az Adzsiszai (a hortenzia japán neve) vagy más néven Kísérleti Geodéziai Műhold 1986 nyarán indult a Tanegasima űrközpontból. A 2,15 méter átmérőjű, 685 kilós gömb teljesen passzív volt, a felszínén 318 tükörrel és 1436 sarokreflektorral. 

A forgó műhold 1488 kilométer magasságban kering ma is, és ha nem árnyékolja a bolygó, másodpercenként többször is felvillan a napfényben, és egyszerű távcsővel a Földről is látható éjszaka.

Csillagfény

Az amerikai haditengerészet fejlesztőlaboratóriumát valószínűleg a LAGEOS sikere is lelkesítette, amikor saját diszkógömbprogramját elindította, a Starshine műhold azonban 

A felszínére kilencszáz, diákok által fényesített tükröt erősítettek. A programban részt vevő 18 ország 20 ezer tanulója műveleteket gyakorolhatott rajta a légellenállás és naptevékenység hatásától a különböző pályaelemek kiszámításáig.

Az első Starshine 1999-ben indult, azt a Starshine–3 követte 2001 szeptemberében. A Starshine–2-t pár hónappal később az Endeavour űrsikló fedélzetéről állították pályára. 

A Starshine–3 pár év bulizás után 2003 januárjában égett el a légkörben. A csapat negyedik tagját az azóta csődbe ment Virgin Orbit szállította, és fellövés közben megsemmisült. 

Az emberiség csillagai

A legutolsó partikellék az űrben a Rocket Lab magánűrcég 2018 januárjában felbocsátott eszköze volt. A Humanity Star (az Emberiség Csillaga) egy méter átmérőjű műhold volt, 65 tükör borította, és szabad szemmel is látható volt a róla visszaverődő napfény. A diszkógömb élete rövid volt: a tervezett kilenc hónap helyett két hónap után elégett a légkörben.

A történethez hozzátartozik, hogy a diszkógömböt már jóval a diszkózene és a diszkóklubok megjelenése előtt feltalálták. A ragyogó gombócot 1917-ben szabadalmaztatták, és már egy 1927-es német némafilmben is látható egy szórakozóhelyen. 

A legnagyobb földi diszkógömb 10,3 méter átmérőjű. Ugyancsak masszív darab volt a Madonna turnéján használt 2 tonnás, Swarowski-kristályokkal borított példány, bár ez kétmillió dolláros árával valószínűleg nem versenyezhet a diszkóműholdak költségeivel.