„Napszemüvegben Jack Nicholson vagyok. Napszemüveg nélkül csak egy kövér hatvanas” – jelentette ki a színészlegenda a kétezres években, akihez olyannyira hozzánőtt a kúl divatkellék, hogy csak ritkán mutatkozik nélküle, és még árnyas belterekben, valamint az Oscar-díj-átadásokon is magán hordja. Ahogyan John Lennon sem sokszor tűnt föl rém egyszerű, majdnem kör alakú napszemüvege nélkül. Állítólag szándékosan választotta az angol tb-finanszírozott SZTK-kban akkoriban felírt legolcsóbb minimál formát, számára ez a is hippi különállás egyik szimbóluma lehetett. A Lennon-szemüveg pedig ma is él és virul, például Ozzy Osbourne-on, bár a virul ige az esetében némileg megkérdőjelezhető, de a szemét jótékonyan eltakaró lila lencsés kiegészítő annyira egybeforrt a rockikonnal, hogy nem kizárt, még alváskor sem veszi le.  

Napszemüvegek azonban nem a karakterhez illő stílusos külcsín, hanem kőkemény szükségszerűség miatt kerültek először a fejekre. Az eredete vitatott, az viszont biztos, hogy

Lencsékről szó sem volt, csak egy nagyobb vagy két kisebb csontból készült szemfedőről, amikbe vékony rést vágtak, hogy védekezzenek a végtelen jég- és hómezőkről visszaverődő gyilkos napsugaraktól.

Gyilkos napsugarak a zord északi sarkvidéken?

Úgy bizony. Hiába süt ugyanis a pólusokhoz közel bágyadtan a nap, a fehér hó- és jégfelszínre beeső napfény 85 százaléka visszaverődik, fájdalmas hóvakságot okozva (a tengerpartokon csak 15 százaléka, pedig ott sem bírjuk sokáig hunyorgás vagy szemüveg nélkül). Ekkora fényözön pedig, a káros ultraibolya (UV) sugárzással együtt, rövid időn belül fájdalmas látászavarokat okoz. A szem szaruhártyája ugyanis egyszerűen megég, valahogy úgy, ahogyan a bőrünk a mediterrán Riviérán. 

Először titkolóztak…

Kissé közelebb jutottak a mai napszemüveghez a 12. századi Kínában, ahol barnás árnyalatú természetes füstkvarc lapokat illesztettek egyszerű keretekbe, és azon keresztül néztek a világba. Pontosabban nem is néztek, mert nem a nap ellen védekeztek, hanem a bírók takarták el tekintetüket peres ügyek tárgyalásain. A sötét lencsék ugyanis, akárcsak a mai napszemüvegek, hatásosan elfedik az érzelmeket, a bírók pedig nem akarták, hogy a vádlottak kiolvassák szemükből, mit gondolnak, és netán részrehajlással vádolják meg őket.

…később dalolva eveztek velük 

A lencsés megoldás azonban nem maradt titokban. Azt nem tudni, hogy személyesen Marco Polo vagy más olasz utazók révén került Itáliába a találmány, de 1430 körül már javában látásjavító szemüvegeket sötétítettek arrafelé, az 1700-as években pedig Velencében

hogy valamennyire enyhítse a csatornák vizének csillogását. Kisebb divathullámocska is felcsapott a gondolások viseletéből, maga a dózse vagy éppen Carlo Goldoni komédiaszerző is viselni kezdte különc, kihívó kiegészítőként, de a divathóbort kérészéletűnek bizonyult.

Ahogyan James Ayscough neves angol optikus kékre és zöldre színezett szemüvegei sem népszerű napszemüvegek voltak az 1750-es években, már csak azért sem, mert a feltaláló látás- és kontrasztjavításra szánta őket, és egyáltalán nem érdekelte a napfény. A későbbi napszemüvegek lencséinek színeire azonban remekül ráérzett.

Hómezőkhöz passzoló résszemfedők, tekintetrejtő füstkvarc lemezek beltéri használatra, színezett üvegek daloló evezősöknek és gyengén látóknak? Kacifántos út vezetett a mai napszemüvegekhez.

Vörös szemű színészek indították a sort

Az első áttörést Hollywood hozta el, pontosabban a stúdiók éles ívlámpái, amelyek fényeit nehezen viselték a színészek. Erre reagált Sam Foster, aki

Miután a hollywoodi sztárok rájöttek, hogy a sötét lencsék nemcsak a stúdiókban válnak be, de kitűnően álcázzák is őket a paparazzik elől, ráadásul eltakarhatják velük a vörös szemeiket is, nyilvánosan is elkezdtek napszemüveget viselni.

Majd jöttek a pilóták

De az igazi lökést Edwin H. Land, az azonnali fotóelőhívással híressé vált Polaroid Corporation társalapítójának találmánya, a polaroid szűrő adta 1936-ban. Az egyre magasabbra repülő pilóták akkor már régóta szenvedtek a szőrmével bélelt, párásodó védőszemüvegektől, a vakítóan szikrázó, éles fényektől, a polaroid lencsék pedig éppen ezt küszöbölték ki. Különleges kémiai bevonattal megszűrték a vízszintesen visszaverődő fényeket, megszüntették az irritáló csillogásokat, tükröződéseket, miközben kontrasztosabbá tették a formákat, és élénkebbé varázsolták a színeket.

Az amerikai hadsereg rögtön meg is bízta a Bausch & Lomb egészségügyi termékek fejlesztésére szakosodott amerikai céget, fejlessze ki az ósdi pilótaszemüvegek alternatíváját. A fizikusok és optikusok pedig megalkották a tükröződéseket megszűrő, Ray-Ban névre keresztelt napszemüveget, speciális, sárga színű fényspektrumot elnyelő, könnycsepp alakú, sötétzöld lencsékkel. A Ray-Ban név is a „ray of light ban” (fénysugár tilalma) kifejezésből ered. Egy évre rá már a nagyközönség is megvásárolhatta a modellt, Aviator fantázianéven. 

Egyre-másra jöttek ki az új fazonok, például a ködös látási viszonyokra tervezett (kék fényeket kiszűrő), halványsárga lencsés Shooter, amikre az orrnyeregnél „cigarettatartó” gyűrűt terveztek a gondos innovátorok, hogy a vadászat forró perceiben mindkét kéz szabaddá válhasson. Akármi is volt a szándék, élénk fantáziát feltételez a homlokuk közepén, előrenéző füstölgő cigarettával lövöldöző vadászok elképzelése.  

Az alapmodell legerősebb reklámemberei viszont nem filmsztárok voltak, hanem személyesen az amerikai hangsereg II. világháborús győztes főparancsnoka, a megszállottan Aviatort viselő Douglas MacArthur tábornok, aki ikonikus felvételeken végérvényesen megismertette a világgal az első modern napszemüveget. 

De hol marad az UV-szűrő?

Itt akár be is fejezhetnénk a napszemüveg keszekusza történetét, hiszen a II. világháború végétől valósággal berobbant a műfaj. Hollywoodi színészek, színésznők és már hírességek sora generált újabb és újabb trendeket a múlt század második felében, Marilyn Monroe érzékien cicás, a first lady Jackie Kennedy kerekded formáitól a szigorú szögletesekig, és szinte nincs is olyan dizájn, amit ne formáltak volna már meg. A napszemüvegektől elvárt egyik legfontosabb tulajdonság, hogy teljesen kiszűrje a szemre (is) káros UV-sugarakat, azonban nem is olyan régi találmány. 

Azzal, hogy nem engedi be minden irányból a szórt fényeket, a polárlencse korlátozza ugyan a szemünkbe kerülő káros sugarakat, köztük az UV-sugarak egy részét,

Meglepően sokáig, egészen az 1980-as évek elejéig kellett arra várni, hogy alaposabban megvizsgálják, mennyire és hogyan károsítja az emberi szemet a napsugárzás. A kutatást a NASA pasadenai Jet Propulsion Laboratory kutatói végezték, akik arra jutottak, hogy az 180–400 nanométeres hullámhossztartományba eső elektromágneses sugárzás, azaz az UV-sugárzás kétséget kizáróan roncsolja a szem közepét, megnehezíti a finom részletek észlelését, szürke hályogot és makuladegenerációt okozhat. A megoldás pedig, mint oly sokszor, akkor is

Az evolúció ugyanis speciális fényszűrő és látásjavító olajcseppekkel látta el őket, amiből aztán kifejlesztették az UV-fényeket elnyelő, apró cink-oxid részecskéket tartalmazó mesterséges lencsebevonatokat, ezzel pedig végleg beteljesítették a napszemüvegek küldetését. 

Az egyik legádázabb napszemüvegfant, Jack Nicholsont azonban semmiféle szemfényvesztő UV-védelem nem motiválta. Állítólag a táncos-színész Fred Astaire győzte meg őt, hogy

Nicholson ehhez még hozzátette, hogy a színezett lencsék nemcsak hogy kúlak, de segítenek elrejteni és megvédeni privát szféráját is a nyilvánosság előtt.

Talán nem mindig voltak kellően nagyok és sötétek a lencsék, mert úgy tűnik, a részleges inkognitó is csak felemásan jött össze neki.