Nem sokan vitatják, hogy a koffein a világ legelterjedtebb pszichoaktív drogja, a fehér, kristályos vegyülettel csak az etanol veszi fel a versenyt. Ahogyan az alkoholért, a kávéért is az emberiség fele bolondul, annyira, hogy becslések szerint 500 milliárd csésze kávé fogy el évente. A borhoz hasonlóan átitatta és megtermékenyítette a történelmet, és azt tartják róla, hogy alaposan felpörgette a felvilágosodás korát és az ipari forradalmat.

A legendás felvilágosult francia író-gondolkodó, Voltaire, például nemcsak minden idők legnagyobb szerencsejátékosa volt, aki szó szerint kijátszotta a francia állami lottót 1730-ban és meggazdagodott, hanem minden idők legmasszívabb kávéfüggője is, napi 40-50 csészével. Kellett neki az energiabomba, mert feljegyzések szerint napi 18 órát töltött írással vagy diktálással, melynek eredménye több mint ötven színdarab, tucatnyi tudományos és filozófiai értekezés és mintegy 20 ezer levél. Habár a szintén luxuscikknek számító csokoládéval dobta fel a fekete levet, már akkoriban is figyelmeztették az orvosok, hogy kissé sok lesz ennyi a jóból, az öntörvényű filozófus őrájuk sem hallgatott és 83 évig élt.

Kortársa,Johann Sebastian Bach is súlyos kávéfüggő hírében állott, olyannyira, hogy egy zeneművet szentelt az imádott italnak. Az 1730-as években írt Kávékantátája az akkoriban felpezsdülő szabadszájú kávéházi élet körül felhorgadó maradi felháborodást gúnyolja ki. A történetben egy apa akarja leszoktatni lányát a kávéivásról, de fenyegetései nem ijesztik meg őt. A lány azonban megígéri, hogy lemond a bűnös italról, ha apja férjet szerez neki. Egyetlen feltétele van: csak olyan férfi jöhet szóba, aki megengedi neki, hogy annyi kávét ihat, amennyit csak akar.

Erkölcstelen és a sátáni

Hogy az alkoholt időszakosan többször, vagy véglegesen betiltották a történelem során, valahol még csak-csak érthető, de hogy a frissítő italtól is tartottak a hatalmon lévők, az már meglehetősen különös. Az pedig még inkább, hogy az amúgy is alkoholtilalomban élő iszlám vallási központban, Mekkában próbálkoztak ezzel elsők között, 1511-ben. Később Isztambulból űzték ki nagy nehezen a szultánok az 1600-as évek végére, mondván, hogy

Persze valójában nem a török kávé csípte a szemüket, hanem az azt áruló kávéházak, ahol élénk társadalmi élet folyt a kávésbögrék felett, amit nem néztek jó szemmel a szerájok szomszédságában székelő uralkodók.

De Európában sem lehetett mindig zavartalanul kávézni. Már az 1500-as években rosszallták a keletről származó, egyre népszerűbb pogány nedűt a pápák és nemes egyszerűséggel a sátán italának kiáltották ki azt. Az egyik leghírhedtebb reneszánsz pápa, a Medici-sarj VII. Kelemen azonban nemcsak pajzán vatikáni freskók szövevényes ügyeit rendezgette, hanem szeretett feketézni is. Későbbi utódja, VIII. Kelemen pápa nem különben és kegyesen szemet hunyt az egyházi átok felett.

Ez az ördög itala annyira jó… hogy inkább csőbe kellene húznunk és meg kellene őt keresztelnünk

– mondta állítólag, és 1600-ban feloldotta a kávétilalmat. Történészek szerint a kávé innentől fogva szerfelett élénken kezdett terjedni Európa-szerte. Ám mielőtt a pápa nevét arany betűkkel készülnénk beírni a kávébibliába, érdemes megjegyezni azt is, hogy ugyanebben az évben vettette máglyára Giordano Bruno itáliai filozófust és csillagászt, mivel a késő reneszánsz polihisztor váltig ragaszkodott eretnek gondolatához, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva, és hogy a világ végtelen.

Mindig legyen nálunk némi szer

Benjamin Franklin nemcsak a villámhárítót, a bifokális lencsét, egy újfajta kályhát, és egy újfajta hangszert, az üvegharmonikát találta fel, és nem csak az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat (1776) egyik kezdeményezője, és az egyik amerikai alapítóatya volt, hanem az első kávéházfüggő híresség is. (Az első magyar kávéházi törzsvendégek a márciusi ifjak, köztük Petőfi Sándor voltak, és volt valami az uralkodók paranoiájában, mert a forradalom is a Pilvaxból indult.)

Amikor Londonban élt, ha tehette, egész napját kávéházakban töltötte, még érkező leveleit is az egyik kedvenc kávéházába hozatta. Akkora átéléssel hódolt az italnak, hogy sehová sem indult el saját kávévésztartalék nélkül, különösen nem hosszabb hajóutakra, mert megőrjítette még a gondolat is, hogy mi történne, ha kifogyna a kapitány a kávékészletből az óceán kellős közepén. Annyira tartott a fatális kávédeficites helyzetektől, hogy erre az óvintézkedésre sarkallta ismerőseit is a szerfüggő honatya. 

60 szem, se több, se kevesebb

Egy másik zeneszerző, Ludwig van Beethoven is mániákusan szerette a kávét, mondhatni éltető üzemanyaga volt. Már egy 1792-es bevásárlólistáján az áll: „Kávéfőző, kabát, csizma, cipő, pianoforte-íróasztal, pecsét, íróasztal, zongora-pénz.” Ekkor még csak 22 éves volt, de már rendszeresen kávézott mesterével, Joseph Haydnnal, a kortárs Bécs és Európa egyik legismertebb zenei sztárjával. 

A forradalmi hevületű műveiről ismert Beethoven külön díszpáholyt foglal el a híres kávémániákusok nagytermében. Nem egyszerűen öntötte magába a csésze feketéket, hanem

Különös hepp, rigolya vagy rituálé lehetett ez, de állította, hogy éppen 60 szemből ideális hatású egy csésze kávé. Egyetlen szemmel sem többől vagy kevesebből. Az adagot jól belőtte, mert körülbelül ennyi szem kell egy normál eszpresszó elkészítéséhez is.

Nem érte be egyetlen napindító adaggal. Feljegyzések szerint feltűnően impulzív volt, nem tudott megülni a fenekén. És ahogy idősödött, úgy romlott egyre a hallása, ötvenéves korára pedig teljesen megsüketült, miközben mindennap egyre több csésze kávét ivott. De mindig csak saját kezűleg válogatott 60 darab babból készítve egy-egy adagot. Süketen írta több ikonikus művét, ebben pedig minden bizonnyal segítették a koffeinnel felfokozott érzelmei, belső hangjai, ébersége és emlékei. Annyira kávéfüggő volt, hogy neki is azt tanácsolta az orvosa, hogy a bor mellett mondjon le a kávéról is. Voltaire-rel ellentétben azonban ő csak 57 évet élt.

Valószínűleg nem volt róla tudomása, de még életében, 1819-ben azonosította a kávé lelkét, a koffeint, Ferdinand Runge német vegyész, méghozzá a kávébarát író-költő fejedelem, Johann Wolfgang von Goethe kérésére. A fickós molekula szerkezetét pedig a szintén német Hermann Emil Louis Fischer fejtette meg, amiért 1902-ben Nobel-díjat kapott. 

Kellett a túladagolás

A kávé a romantikus 1800-as évek delejes szerévé vált. Alaposan rákapott a francia Honoré de Balzac francia író is, aki a kávé mellett az életet is habzsolta. Bármilyen vállalkozásba is fogott, balul sült el, ezért, hogy tartozásait törleszteni tudja, éjt nappallá téve realista regényeket és elbeszéléseket írt, életében több mint kilencvenet.

aki egy könnyű vacsora után délután 6-tól éjfélig aludt, majd felkelt és reggelig megállás nélkül dolgozott, bezárt zsalugáterek mögött, gyertyafény mellett. Ehhez pedig megállás nélkül kávét ivott, méghozzá naponta 50 csészényit. Körülbelül annyit, mint Voltaire. De neki sem adatott meg 87 év, csak 51. 

Ma már tudják, mennyi az ajánlott legmagasabb kávémennyiség naponta: alkattól függően legfeljebb 4-5 átlagos eszpresszó (4-5 x 90 mg koffein, azaz maximum 350-450 mg koffein). 

Ha ennél többet iszunk, akkor jön az ingerlékenység, nyugtalanság, na és az álmatlanság, ami Balzacnak éppen jól jött. Nem tudni, milyen erős csészekávékat ittak a híres függők, de ha elhörpöltek mondjuk 40 csészényit egy gyengébb eszpresszónak megfelelő adagból (50 mg koffein),

Nem mindegy persze, hogy egyszerre vagy egy napra elosztva döntötték magunkba a főzeteket, de még ez a 2000 mg-os óvatos becslés is vészesen közel van az 5-10 ezer milligrammra becsült halálos dózistól.

A dzsinn végleg kiszabadult a palackból, a kávéról már sohasem lehet leszoktatni az emberiséget, globálissá vált az addikció. De ne érjük be akármivel, és ha kell, használjuk bátran az 1865-ben meggyilkolt Abraham Lincoln amerikai elnök finnyás mondását: „Ha ez kávé, akkor legyen szíves, hozzon nekem teát; ha ez tea, akkor legyen szíves, hozzon kávét.”