Vajon mi fog történni, ha bal lábbal kelünk fel, viszket a jobb szemünk, leesik, és darabokra törik a kávéscsésze, utánakapunk, de kiborítjuk a sót, kinézünk az ablakon, és szemtanúi leszünk egy koccanásnak, miközben az úton átsomfordál egy fekete macska a záróvonalon – pénteken, 13-án? Semmi különös, a vészjósló jelektől nem lesz balszerencsés napunk, mondja a racionális énünk. De azért kopogjuk le. Lehetőleg alulról felfelé, fából készült asztalon, bal kézzel. 

Nyolcmilliárdos világunk nagyobbik fele ugyanis valamilyen mértékben, de babonás, még ha sokan nem is vallják be. Az a lenyűgöző az egészben, hogy a legtöbben tudjuk, hogy ezek a szedett-vedett, légből kapott hiedelmek, szokások, rituálék irracionálisak, nincs semmiféle valóságalapjuk, és nem változtatnak életünk menetén, mégis rendületlenül ragaszkodunk hozzájuk. Miért tesszük ezt? 

A kisgyerekek játék közben képzeletvilágban élnek, de hároméves kor körül már tudják, mi a különbség fantázia és valóság között, igaz, még jó pár évig hisznek (vagy elhitetik velünk, hogy hisznek) a Mikulásban. Nyolcévesen pedig már világosan tudják, mi valóságos, és mi nem az. Ha csak illuzórikus és felesleges önbecsapás lenne a babona, akkor a kíméletlen evolúció biztosan kiiktatta volna már rég az „okos” felnőttekből. De nem tette.

Mindig is gyanús volt

Hogy mi is a babona, nem lehet egzaktul definiálni. Egykoron mágikus próféciák, jövendölések, jóslatok gyakorlatai lehettek, a későbbiekben azonban a hivatalos vallással nem összeegyeztethető hiedelmeket nevezték így, ahogy az a legtöbbször lenni szokott, már az ókori görögöknél is. De megkapták a babonás (superstitio) halálosan súlyos vádját a keresztények is az ókori Rómában, majd 380-tól a tökéletes pálfordulatot végrehajtó, kereszténnyé lett birodalomban mindenki, aki nem keresztény vallású. Makacsul tartotta magát a reneszánsszal és a felvilágosodással kivirágzó tudománnyal szemben is mind a mai napig, amikor minden, a józan ésszel dacoló meggyőződést lebabonáznak.

Alsónadrág, zuhanypapucs, amulett

Például, hogy a világ legsikeresebb kosárlabdázójának tartott Michael Jordan szárnyaló karrierje során egyfolytában a North Carolina Egyetem kosárlabdacsapatának rövidnadrágját viselte az éppen aktuális NBA csapata hivatalos nadrágja alatt. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher kizárólag balról volt hajlandó beszállni autójába, és mindig nála volt a feleségétől kapott amulettje. A harminckilencszeres Grand Slam-győztes, négyszeres olimpiai bajnok teniszező, Serena Williams pedig mindig bevitte a zuhanypapucsát a teniszpályára, az első szervái előtt ötször, míg a második szerváinál kétszer ütötte a földre a labdát, és mindig ugyanazt a pár zoknit hordta egy-egy versenysorozat alatt. És az ehhez hasonló rituálékra még csak fel sem kapjuk a fejünket, annyira körbeveszik, behálózzák életünket, pedig nyílegyenesen szembemennek a rációval, és nem szabadna létezniük sem. Mégis babonák rengetegében élünk, méghozzá nyomós okokból.

Privát hókuszpókusz mint nyugtatószer

Akár tetszik, akár nem, de állandóan a saját gondolatainkkal vagyunk elfoglalva, és hajlamosak vagyunk túlbecsülni a gondolataink erejét és hatását a külvilág történéseire: titkon vagy nyíltan, de azt hisszük, hogy varázserőnk van. Ám azt is érezzük, hogy nem vagyunk teljesen urai az eseményeknek. Bizonytalan, stresszes élethelyzetekben, amikor szorongunk valamitől, vagy rosszkedvünk van, még inkább elhatalmasodik az érzés,

Ezért gyakran saját fejlesztésű (vagy széles körben elterjedt) bűbájhoz, varázslathoz, azaz babonához folyamodunk, és összekötünk például két, amúgy csak véletlenül egybeeső eseményt és felruházzuk a jószerencse vagy éppen a balszerencse jelentésével.

Leesett a kiskanál, megvették a házam, bevertem a könyököm, durrdefektet kaptam. A jószerencsével társított banális körülményekkel, „jelekkel” varázslatot hajtunk végre, úgy érezzük, hogy saját kezünkbe vesszük, de legalábbis befolyásoljuk a kiszámíthatatlan erőket, sőt magát a sorsot is, ami babonáink segítségével szerencsét hoz, és megóv a viszontagságoktól. A varázserő illúziója pedig megerősít, segíthet túlélni szorongató, fenyegető helyzeteket, és akár el is űzheti a félelmeket.

Téveszmék mint teljesítményfokozók

Megvan hát, miért élnek és virulnak ma is a babonák. Hiába tartjuk magunkat a teremtés „értelemmel” megáldott koronáinak, kutatók szerint az emberi faj annyira fiatal még, hogy máig működnek bennünk őseink mágikusságra hajló gondolkodásmódja. Ami kissé paradox, hiszen mi már jobban megértjük és átlátjuk a természeti világ erőit és szeszélyeit, és nem haragos istenek büntetésének tartjuk például a mennydörgést, ezért – elvileg – nem lenne szükségünk efféle szorongásoldó, önámító technikákra. 

Vagy mégis? 

Babonakutató pszichológusok egyetértenek abban, hogy nemcsak a szorongást és a félelmeket enyhíthetik a pozitív, szerencseváró gondolatkonstrukciók és rituálék, hanem növelhetik az önbizalmat is, ezzel pedig javíthatják a teljesítményt. Habár eszement sületlenségeknek tűnnek, mégis erős érzelmi  hatással vannak a babona-gazdára, csökkentik ugyanis az események feletti kontroll hiányából fakadó aggodalmakat, elősegítik a pozitív mentális hozzáállást. A babonák legmeghatározóbb tulajdonsága pedig éppen az erős emocionális töltésük, szubjektív valóságértékük, máskülönben egyáltalán nem tudnának hatni művelőik viselkedésére. 

Nagypályán is lehet művelni

De könnyen túlzásba lehet esni velük, és rögeszmés megszállottsággá fokozni az önerősítőnek érzett rituálékat. Különösen veszélyes terep a számok világa, valósággal beszippantja azokat, akik fogékonyak a számmisztikára. Álló nap számol és fürkészi a sorsot. Elég csak ránéznie az órára, máris összead-kivon. Vagy éppen kizárólag hátrafelé hajlandó csak átmenni a hidakon, ahogyan tette azt a délkelet-ázsiai Burmát (ma Mianmar) egyeduralkodóként kormányzó Ne Win tábornok. Puccsal került hatalomra 1962-ben, és féktelenül babonás volt. Betiltotta az 50-es és a 100 kyatos bankókat és

az új címletek így oszthatók lettek kilenccel, és a számjegyeik összege is kilenc lett. Őrült egy varázslat, de önmagában ez még nem lett volna katasztrófa, ha nem nyilvánítja értéktelennek a kivont 50-es és 100-as papírpénzeket. De megtette. Az ország nagy része egy pillanat alatt veszítette el megtakarításait, a gazdaság pedig összeomlott a mágikus numerológiai rítusban. Ám a természetfelettivel kacérkodó vezető arra is gondolt, miként akadályozzon meg egy ellene kitörő felkelést: tükör előtt állva lelőtte saját képmását, miközben véres hússzeleteket taposott meg. Mesterterve nem vált be, 1988-ban forradalom kergette el őt a hatalomból.

Az isten szerelmére, hát nem tudta, hogy ha eltör egy tükröt, hét évig balszerencse fogja sújtani? Főleg ha szándékosan?