„Majd meghaltam a röhögéstől”, mondjuk okkal, ha jó napunk volt. Mert mindnyájan átéltünk már szűnni nem akaró, gátakat átszakító, megállíthatatlanul áradó nevetést, amikor egyszerűen képtelenek vagyunk megálljt parancsolni a kiszabadult éles hangorkánnak, pedig már fáj a vidámnak gondolt testi reakció, de nem tehetünk mást, mint összegörnyedve, levegő után kapkodva, tehetetlenül rángatózva várjuk, hogy legyen vége már. Nem vitás, a nevetés (a sírás mellett) az egyik legintenzívebb emberi megnyilvánulás, kérdés viszont, hogy valóban bele lehet-e halni.

A dilemma azért furcsa, mert a nevetés köztudottan jótékony hatással van mindenkire. Csökkenti például a kortizol stresszhormon szintjét, ezzel pedig a szorongást, és nagy adag, elégedettségért, jó közérzetért felelős dopamin hormont és (orgazmus hatására is termelődő) endorfin boldogsághormont szabadít fel, és fokozza az oxigénáramlást a szervezetben. Nem véletlen, hogy a felszabadult nevetés maga a boldogság.

A nevetés okozta első dokumentált ájulás 1997-ben történt, amikor egy 62 éves, magas vérnyomásban és más szívproblémákkal küzdő férfi többször elájult, miközben üvöltött a nevetéstől a Seinfeld című televíziós sitcom egyik epizódján. Nem történt tragédia, csak néhány perces eszméletvesztés. A kutatókat azonban meglepte a furcsa eset. Először is seinfeldi ájulásnak nevezték el az ájulásnak ezt a fajtáját, majd arra jutottak, hogy nem zárható ki ugyan, hogy a nevetéssel kiváltott kóma szívleállást okozzon, de sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy az öntudatát elvesztő elesik, vagy legurul a lépcsőn, beüti a fejét, és az okoz tragédiát.

A megállíthatatlanul hullámzó rekeszizmok erősen felgyorsítják a légzést is, akár hiperventilálhat is a boldogságban úszó, könnyeivel küszködő kacagó, ha pedig asztmás, akkor könnyen köhögéssel és nehézlégzéssel járó rohamba fulladhat a kitörő öröm. 105 asztmás beteget kérdeztek meg a kutatók egy vizsgálatban, és azt találták, hogy több mint 40 százalékuk átélt már nevetés közben kitörő rohamot, ami súlyos esetben végzetes is lehet, ha valaki nem fér azonnal hozzá inhalátorhoz. Elméletileg a hahota a hangszalagok hirtelen görcsét, gégegörcsöt vagy fulladást is okozhat, még pedig akkor, ha a harsányan nevető nem kap elég oxigént, de ennek esélye rendkívül csekély. 

Annak viszont óriási az esélye, hogy a nevetés gyógyít. Úgy is felfogható, mint egyfajta hangos hormonrobbantó légzőgyakorlat, ami talán a legtermészetesebb és leghatékonyabb gyógyszer betegségek, stressz és szorongás ellen. 

Az életünkért nevettünk

Alaptermészetünk legelemibb része, még mielőtt megszólalnánk, már 3 hónaposan nevetni kezdünk, igaz ez még a süket vagy vak csecsemőkre is. És mint ilyen azt sugallja, hogy valami fontos célt szolgál. De vajon mit?

Ahhoz képest, hogy Platón és Arisztotelész szerint csakis gúnyból, gonoszságból nevetnek az emberek (ez a görcsös jelenség a csúnyaság egyik grimasza, ezért a nevetés méltatlan tett és elítélendő), ma már jóval komplexebben látjuk ezt a sajátos mimikával, remegéssel és ritmikus hangokkal kísért állapotot. Létezik persze felsőbbrendűségből eredő arrogáns, lenéző kacaj is, de elfogadott nézetek szerint

amelynek használatával döntő előnyre lehet szert tenni: erős kötelékeket lehet kialakítani, és azokat tovább erősíteni a közösség tagjaival. A csoporthoz tartozás (ismételt megerősítése) pedig a túlélés legfontosabb biztosítéka volt mindig is, aki ugyanis kiesett a közösség kegyeiből, halálra volt ítélve.

Már jóval a beszéd kialakulása előtt nagyokat nevettek őseink, a fennhangon kacagni kezdő ember pedig

a fenyegetés elmúlt, vagy nem is volt igazán veszélyes, mindenki nyugodjon meg. Erre a többiek véget vetettek az aggodalomnak, és megkönnyebbülve szintén nevetni kezdtek. Nevetéshullám söpört végig a csoporton, és mindenki együtt nevetett, a csoportkohézió újra megerősödött, annak státusza pedig, aki megnevettette a társaságot, nőtt. 

Közösségformáló és -megtartó ereje éppen abban rejlik, hogy ragályos. Jelzi, hogy minden rendben van, mire a nevetés futótűzként szétterjed, és az emberek felszabadulnak. Ahogyan a Trónok harca írója, George R. R. Martin is mondja:

Eredeti funkciója ma is működik, de már nem igazán az önvédelem és a túlélés szempontjából nélkülözhetetlen, hanem játékra, viccelődésre, összekacsintásra hív. Egyszerűen csak felemelő élményként és a vele járó jó közérzet miatt imádunk nevetni. 

Nevetni bolondulásig  

Azonban most is erősen ragályos. A leghíresebb nevetésjárvány 1962 januárjában tört ki egy apró faluban Tanzánia (akkori nevén Tanganyika) nyugati részén, a Viktória-tó közelében. Egy bentlakásos lányiskolából indult a pandémia, először csak három lánynál jelentkezett, és azt gyanították, hogy csak egy tinédzserek közötti szokásos csínyről van szó. A nap végére azonban már a tanulók fele, 95 diák kapta el a kórt, és a véget nem érő tömeges nevetőgörcs miatt a (fertőzéssel szemben immunisnak mutatkozó) tanári kar március 30-án bezárta az iskolát.

A hazaküldött lányok megfertőzték faluikat is. Májusban újabb 200 emberen tört ki a hisztérikus nevetés, júniusban újabb ötvenen fertőződtek meg, a sok helyen 6-18 hónapig tomboló járvány végére pedig több mint ezren. 14 iskolát kellett ideiglenesen bezárni. Sokan „csak” pár napig, voltak viszont, akik 16 napig is szenvedtek a röhögőgörcstől. Igen, szó szerint szenvedtek, légzési problémák, sírógörcsök és hasi fájdalom kínzott mindenkit.

A ragály kiváltó okát sokáig csak találgatták. Christian Hempelmann , a Texasi A&M Egyetem kutatója állt elő az eddigi legmeggyőzőbb magyarázattal, miszerint (nyilván) nem jókedvükben nevettek a diákok és a falubeliek,

Tanganyika éppen akkor nyerte el függetlenségét az angol uralommal szemben, a misszionárius iskolák arrafelé szokatlan szigora pedig hirtelen abszurd színben kezdett feltűnni. Két külön világ, két összeerőltetett kultúra, a helyzet morbid és nyomasztó szükségszerűsége illant el hirtelen, és mutatkozott meg a maga groteszkségében. Kirobbanó kulturális tömeghisztériának, -pszichózisnak tartják ma már a kényszeres afrikai nevetőjárványt, ami, mint valami biztonsági szelep, elemi erővel engedte ki a régóta felgyülemlett túlnyomást. 

Vigyázat: röhögni csak saját felelősségre!

„A nevetést nem lehet elutasítani. Ha jön, lehuppan a kedvenc fotelodba, és addig marad ott, ameddig akar” – mondta Stephen King amerikai író, korunk egyik legolvasottabb szerzője. És ha sokáig akar maradni, akkor akár ölhet is. De Tanganyikában (Tanzániában) nem jegyeztek fel semmiféle tragédiát. Azonban mégsem dőlhetünk kacagva hátra azzal, hogy a nevetés nem lehet életveszélyes. 

1989-ben Ole Bentzen orvos egy koppenhágai moziban ugyanis halálra nevette magát A hal neve: Wanda című (Oscar-díjas) komédián. Méghozzá azon a jeleneten, amikor (a Monty Python-tag) Michael Palin orrába sült krumplikat dugdos mindenre elszánt vallatója, hogy megtudja, hol vannak a gyémántok.

A jelentés szerint az orvos nevetése annyira felgyorsította a szívverését, hogy keringése összeomlott és leállt. (A magát halálra nevető Bentzenről komédiás fesztivált is elneveztek Amerikában, a Bentzen Ballt). 

Akármennyire bujkál is bennünk, ne röhögjünk föl most kajánul. Az eset ugyanis arra figyelmeztet, hogy a nevetés halálosan komoly dolog, nem szabad félvállról venni, könnyelműen bánni, viccelni vele. Már csak azért sem, mert a túlélés záloga, amit ha elveszítünk, akkor szürkén, komoran, szomorúan halhatunk meg.