Új lustasági világrekord született 2023 szeptemberében egy észak-montenegrói üdülőhelyen, Breznában. Egy 21 éves szerb versenyző 30 napon keresztül heverészett az ágyban, megdöntve ezzel az eddigi 24 napos csúcsot, és elnyerte a Laziest Citizen (Leglustább polgár) megmérettetés 1000 eurós fődíját. A szabályok egyszerűek voltak: csak léhán feküdni kellett egy matracon, közben az indulók olvashattak, laptopot és mobilt használhattak, ám a felkelés, de még a felülés is szabálysértésnek minősült, és azonnali kizárással járt (kivéve a nyolcóránként engedélyezett 10 perces WC-re menést).

A versenyt először 2001-ben rendezték meg ugyancsak Breznában, méghozzá azzal a határozott céllal, hogy kifigurázzák és nevetségessé tegyék azt az elterjedt balkáni sztereotípiát, miszerint a montenegróiak lusták. És a nemzetközi figyelmet nézve úgy tűnik, kezdik is elérni céljukat.  

A lusta minősítés egy becsmérlő sértés a civilizációk kezdete óta, a lustaság pedig a hét főbűn egyike, a dologtalan semmittevőket a legtöbb kultúra megveti. Mondván, nem sülhet ki abból semmi jó, ha valaki a kemény, szorgalmas munka helyett dologtalanul lebzsel, tétlenül. La Fontaine jól ismert tanmeséjében, A tücsök meg a hangyában a legnagyobb dologidőben, nyáron is csak vígan muzsikáló tücsök jól pórul is jár a reggeltől késő estig serénykedő hangyával szemben. A henyélőverseny azonban rendesen feje tetejére állítja ezt a megkérdőjelezhetetlen alaptételt, a „lusta montenegróiak” jelzős szerkezet pedig idézőjelbe kerül.

Akár itt be is lehetne fejezni a léhaság boncolgatását, csakhogy akad egy kis bonyodalom: a lustaság jelensége finoman szólva is nehezen értelmezhető. Ezek szerint aki nem végez fizikai munkát, vagy ha nem is éppen fizikait, de nem tüsténkedik élénken, lendületesen, látványosan bármiben is, az lusta lenne? 

Bárkiben ott bujkálhat a lusta gén

Merthogy pár éve (egérkísérletekkel) azonosították a lustaság génjét, pontosabban rájöttek, hogy a fizikai aktivitásért (és a vele felszabaduló jutalmazó-motiváló dopamin érzékeléséért is részben) felelős SLC35D3 kódjelű gén mutációja okozza a fizikai restséget. Akiben ilyen módosult gén (couch potato, azaz kanapékrumpli, finomabban: otthon ülő gén) munkálkodik, annak agya – fizikai megterheléskor – kevésbé érzékeli a jutalmazó dopaminfröccsöt, ezért

Ráadásul ez a lustaságra csábító mutáns gén öröklődik is. Az egerekben biztos.

Zavarba ejtő egy eredmény. Akkor hát bele kell törődnünk, hogy némelyikünk akaratlanul is lustasággal lett megverve? És azonnal felmerül az a kérdés is: hogyan létezhet egyáltalán lustaság? Hiszen az evolúció pillanatok alatt kirostálta volna a lazsáló ősöket.

Ha csak tudtak, henyéltek

Vadászó-gyűjtögető elődeink életét teljes egészében lekötötte az élelemszerzés, és ha nem volt elég belőle, akkor minden energiájukat annak felkutatására fordították. Nem kellett különösebben nekidurálniuk magukat, a véráramba kerülő motiváló hormonkoktélok hatása és nyomása alatt ösztönösen eredtek útnak, és tettek akár óriási erőfeszítéseket is a célért, a túlélésért. (Ahogyan az állatok is teszik.) Ám ha elegendő zsákmányt vadásztak le és élelmet gyűjtöttek össze, onnantól kezdve már eszük ágában sem volt feleslegesen mozogni és a nagy nehezen feltöltött életenergiájukat elpazarolni. Ott üldögéltek az éppen aktuális táborhelyükön, a tűz körül, sertepertéltek, vagy éppen nem csináltak semmit, tétlenkedtek dologtalanul. Úgy is mondhatjuk, hogy lopták a napot.

Pedig a rekreációs futás és más szabadidős sportok bizony eufóriát okoznak, és ma már tudjuk, hogy dopamin- és endorfinkábulat okozza a boldogságot.

Inkább örültek, ha nem kellett zsákmány után loholniuk, mert volt élelem elég. És akárhogyan is nézzük, ez volt az ideális, természetes állapot. Kissé sántít ezért a lustagén-elképzelés, nehezen lehetne ugyanis lustasággal vádolni őseinket amiatt, mert – ha csak tehették – inkább lazultak.

A lustaság relatív...

Könnyen lelustázunk embereket, közösségeket, nemzeteket, miközben annyira képlékeny ez a fogalom, hogy még egzakt definíciója sincs. Pedig terjedelmes tudományos irodalma van,

A kettő persze összefügg, de nem egészen ugyanaz, és ezzel tisztában is vannak a kutatók. 

A halogató cselekedni akar, de valamilyen okból késlekedik. A „lustának” tituláltak azonban nem is akarnak cselekedni, alapos okokból, akár érdeklődés hiánya miatt. Őseink például nem igazán voltak motiváltak arra, hogy feleslegesen kifárasszák magukat, ha nem feltétlenül szükséges.

Teljesítményorientált, túlfokozott elvárásokkal terhelt korunkban, aki nem hajt eléggé, reggeltől estig, ha kell, hétvégén is, könnyen megkaphatja a lusta, de legalábbis a haszontalan jelzőt. Kutatók szerint azonban a lustaság nemcsak hogy laikus és pongyola kifejezés, hanem

Hogy kit tartottak, tartunk annak, az koroktól, kultúráktól, világszemlélettől, na és az egyes emberektől függ. 

...és nem is létezik

Más szakértők, például Devon Price szociálpszichológus nagy sikerű könyvében (Laziness Does Not Exist) tovább megy, és állítja, hogy nincs is olyan, hogy lustaság, csak olyan társadalom, amelyik irreális túlteljesítésre ösztönöz bennünket. Az egész egy tévhit, amit nyakló nélkül, fogalmatlanul használ mindenki. Fogalmatlanul, merthogy nincs is pontos fogalma. Amikor úgy tűnik, hogy az embereknek nincs motivációjuk, az azért lehet például, mert kimerültek, traumatizáltak, támogatásra szorulnak,

Semmi több.

Vagy éppen csak merengenek, ahogyan a „semmittevő” kamaszok szoktak. Ám miközben látszólag léhán heverésznek, nem haszontalanul múlatják az időt, hanem gondolatok, belső képek, hangulatok kavarognak bennük. Álmodoznak, befelé figyelnek, megélik vágyaikat, és – nem utolsósorban – feldolgozzák a velük történt indulatokat, lelki feszültségeket. Márpedig a kamaszoknak tárháznyi van belőlük. Igazán kemény munka ez. Ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy még szemtelenek is.