Meghökkentő írást jelentetett meg a British Medical Journal 1900-ban, amelyben arról számoltak be, hogy Pszkov környéki parasztok Oroszországban az első havazással behúzódnak házaikba, a tűzhely köré fekszenek, és egész télen csendben alszanak. Ezt a szokásukat pedig „lotskának” nevezik. Csak annyi időre kelnek fel, hogy elrágcsáljanak egy kemény kenyérdarabot, igyanak némi vizet, valamelyikük rak a tűzre, majd visszafekszenek aludni. Hat hónapnyi nyugalom után, amikor az első fű kizöldül, a családok felébrednek, megrázzák magukat, és mintha mi sem történt volna, nekilátnak a teendőknek. Így tettek már ősidők óta, aminek nyomós oka volt: a kevés élelem. Ezért téli álommal húzták ki a szűk hónapokat, így jóval kevesebb étel is elég volt nekik.

A történet valódiságát nem tudták bizonyítani, nincs nyomuk a téli álmot alvó orosz parasztoknak, de a lotskajelenség, azaz a téli álom, bevált túlélési stratégia az állatvilágban. Oka pedig elsősorban nem is a téli hideg, hanem inkább a kevés táplálék. Nem égetik feleslegesen a kalóriákat, úgysem tudnák azt kellő mennyiségű táplálékkal pótolni, inkább nyugalomba vonulnak, lelassítják az anyagcseréjüket, minimálisra csökkentik testi funkcióikat, és kihúzzák tavaszig. Addig a testükben lévő zsírraktárakat használják fel energiaként. Ezt a visszafogott állapotot nevezik „torpornak”.

Vannak állatok, amelyek testhőmérséklete akár 4 Celsius-fokra is lecsökkenhet. A sünök, ürgék, vagy a hörcsögök szinte tetszhalott állapotba kerülnek, úgy is mondhatnánk, hogy

Már az óvodában megtudjuk, hogy a barna medve is téli álmot alszik. Ám azt nem, hogy nem túl mélyen. Anyagcseréjük 25 százalékkal lassabb lesz ugyan, testhőmérsékletük 7-8 fokkal süllyed, szívverésük pedig percenként 40-50-ről leesik 7-8-ra. Viszont testi funkcióik szinte zavartalanul működnek tovább, ezért viszonylag éberek maradnak, veszély esetén például gond nélkül felkelnek. Akár kicsinyeket is szülhetnek a vemhes nőstények, a bocsokat ugyanis téli álomban is képesek szoptatni. Csupán egyetlen dologgal hagynak fel: az evéssel. Ezért tavaszra testsúlyuk akár egynegyedét is leadhatják.

Semmi akadálya, hogy téli álomba zuhanjunk

Nem ismerünk semmilyen speciális molekulát, vegyületet vagy szervet, ami szükséges lenne a hibernációhoz, vagy annak enyhébb formájához, a téli álomhoz. És mivel több emlősállat is él ezzel a lehetőséggel, ezért feltételezhető, hogy elméletileg nincs semmilyen biológiai akadálya annak, hogy az emberek is torpor, vagy akár hibernált állapotba kerüljenek. Evolúciós eredetünk elvileg nem akadályoz meg minket ebben.

Sci-fik bevett eleme a hibernáció, Alien, Avatar, vagy a 2001 Űrodüsszeia filmekben minden probléma nélkül felkelti a gép az űrhajósokat a kellő időpontban, akik egy kis kóválygás és fejfájás után nem sokkal már tettre készen néznek szembe a bonyodalmakkal. Élénken érdeklődik a tudomány is, vajon lehetséges-e a valóságban hibernálni az embert? Leginkább a hosszú űrutazásokat szokták felhozni példának, így a Mars-utazást, amelynek hossza csak oda körülbelül nyolc hónap a mai technológiákkal. Nem beszélve a még távolabbi célpontokról.

vagy az agresszív betegségekben, rákban szenvedők számára, akik addig maradhatnának hibernált állapotban, amíg az orvostudomány nem talál megoldást az addig gyógyíthatatlan betegségükre. Na és ott van az öregedés lassítása is, mint kézenfekvő lehetőség.

Feltámadunk!

A filmekben látott hosszas hibernáció azonban ma még csak a fantázia világában létezik. Vannak azonban feltámadásban reménykedő, dacos optimisták, már most több, mint 300-an, akik nem élve, hanem halva hibernálódnak mínusz 110 fokon a világ három legismertebb krionikai cégének (az arizonai Alcor, a michigani Cryonics és a moszkvai KrioRus) rozsdamentes acéltartályaiban. Közülük az 1967-ben rákban elhunyt James Bedford pszichológus professzor fagyasztatta le magát elsőként a világon, abban a reményben, hogy ha egyszer kiolvasztják, a világ már ismerni fogja a rák ellenszerét. Hiába helyettesítik a halottak vérét és testnedveit „fagyállóval”, erősen kérdéses, hogy egy esetleges majdani újraélesztéskor az agy hogyan működne. Az agy ugyanis rendkívül érzékeny az oxigénhiányra, márpedig ha az anyagcsere intenzitása, a vér- és tápanyagellátás drasztikusan csökken, akkor oxigénből is kevesebb jut.

Utánozhattuk a barlangi medvéket

Ha a teljes hibernációét nem is, de a téli álom nyomait már felfedezték távoli őseinknél. A Sima de los Huesos nevű spanyol barlangban („a csontok szakadékában”) rengeteg, körülbelül 400 ezer éves, korai neander-völgyiektől vagy elődeiktől származó csontvázmaradványt ástak ki, és észrevették, hogy a rajtuk talált elváltozások hasonlítanak más téli álmot alvó emlősökéhez. Több hónapos alvás hegei, krónikus D-vitamin hiány, a tinédzsereknél pedig rapszodikus, szezonális csontnövekedési ütemek nyomai,

Találtak a közelükben egy barlangimedve-maradványt is, és nem kizárt, hogy az emberek is ugyanazt tették, mint a 390 ezer év múlva kihalt (kiírtott?) félelmetes társbérlőjük, hogy túléljék a hideg körülményeket és az élelmiszerhiányt.

Nem mindegy, hogy téli vagy örök álom

Elsőre racionális ötletnek tűnik a téli álom, ha nincs elegendő élelem. Takarékra állított anyagcsere, minimális energiafelhasználás és a Pszkov környéki parasztok akár ki is tarthattak tavaszig azzal a kevés étellel, amit képesek voltak télire felhalmozni. De az emberi tűrőképesség határai meglehetősen szűkösek a hideggel szemben is, és a szervezet fokozatos kihűlésébe, a hipotermiába szinte észrevétlenül bele lehet halni. Évről évre több százan hűlnek ki Magyarországon többnyire fűtetlen vagy alig fűtött lakásokban. Nem is kell ehhez fogcsikorgató hideg, már tartósan 15 fok alatt is „halálzónává” válhatnak az otthonok.

Jó eséllyel nem 20 fokban aludtak téli álmot az orosz falvak lakói. Amint a testhőmérséklet a normális 37 Celsius-fok alá csökken, önkéntelenül remegni kezdünk, ilyenkor izmaink apró összehúzódásokkal próbálnak hőt csiholni. A 35 fokos testhőmérsékletet már igencsak kellemetlennek érezzük, és ha 32 fokra is lehűlünk, akkor már amnézia is felléphet. Valójában elég csak pár fokot veszítenünk a 37-ből, máris veszélybe kerülünk. Ezért nagyon valószínű, hogy nemhogy a teljes hibernáció, de még egy szolidabb téli álom sem segít a túlélésben, különben a kutatók már rég a Pszkov környéki parasztok módszereit tanulmányoznák, a torpor technikája pedig széles körben elterjedt volna szerte a (nélkülöző) világban. Az orosz falusiakról azonban régóta semmi hír.