„A nevetés megmérgezi a félelmet” – mondta George R. R. Martin, a Trónok harca írója, Stephen King amerikai író pedig azt, hogy „A nevetést nem lehet elutasítani. Ha jön, lehuppan a kedvenc fotelodba, és addig marad ott, ameddig akar”. Találó gondolatok, különösen annak fényében, hogy sem az erőszakos fantasyeposzon, sem a világhírű thrillerszerző művein nem kacagják halálra magukat túl sokan.

Még mielőtt megszólalnánk, már 3 hónaposan nevetni kezdünk, és ennek szerepe hasonló lehet, mint a felnőttek nevetése: erős kötelékeket lehet vele kialakítani, és azokat tovább erősíteni a család és a közösség tagjaival.

A csoporthoz tartozás rendszeres megerősítése pedig szó szerint életbe vágó volt mindig is, aki ugyanis kiesett a közösség kegyeiből, halálra volt ítélve.

És bár kemény dió megfejteni, miért nevettek őseink, még mielőtt kialakult volna a beszélt nyelv, de feltehetően a kacagni kezdő ember azt üzente a többieknek, hogy minden rendben van, nincs veszély, nem kell menekülőre fogni, mindenki nyugodjon meg. Mire megkönnyebbült nevetés hullámozhatott végig a csoporton. Nem volt és ma sincs ennél hatásosabb módszer a közösségi összetartás erősítéséhez.

Bármennyire is furcsa lehet, de Platón és Arisztotelész szerint csakis gúnyból, gonoszságból nevetnek az emberek, a görcsös rángatózás pedig a csúnyaság egyik grimasza, ezért a nevetés méltatlan tett és elítélendő. De ma már kissé komplexebben látunk, és a nevetést egy mai napig működő evolúciós csodafegyvernek tekintjük, és egykor az életünkért nevettünk.

A kacagás zsigeri kocogás

Ha a korunk nyelvén kellene megfogalmazni, akkor úgy is felfogható, mint egyfajta

az egyik legtermészetesebb és leghatékonyabb gyógyszer stressz és szorongás ellen. Kitűnő fájdalomcsillapító, és immunerősítő, és örömérzetet okozó endorfinokkal áraszt el minket. A kacagás végső soron zsigeri kocogás, amely finoman masszírozza a belsőnket. Egyes elméletek szerint egy alig egyperces nevetés felér akár tízpercnyi futás jótékony hatásával.

Na de mi van akkor, ha nem bírjuk abbahagyni, mint azt a legtöbbünk biztosan megtapasztalta már életében, ha máskor nem, de az iskolában, hasonlóan, mint Karinthy Tanár úr kérem! című remekében, ahol Röhög az egész osztály. Amikor minden viccessé válik, és egy gyanútlanul felmutatott gyufaszál is abbahagyhatatlan, hasfájós nevetésbe taszíthat bármelyikünket.

A Ma is tanultam valamit podcast legújabb adásában Tapasztó Orsi és Jocó bácsi vizsgálja meg alaposabban a rekeszizmokat és szembesítenek minket azzal is, hogy

• a nevetés bizony veszedelmesen ragályos lehet, és nevetésjárvány is kitörhet, amint az megtörtént Afrikában;
• és többen is halálra nevették már magukat filmeken, például A hal neve: Wanda! című (Oscar-díjas) komédián;
• de megtudhatjuk azt is, hányféle nevetés létezik.

Kacagjon a világra és hallgassa meg a nevetésműsort. És ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem, és tudja meg, mi a legnagyobb hiba, amit szülőként elkövethetünk, létezik-e lustaság, miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat, és persze leplezze le a notórius későket is.