Habár vannak, akik még ma is kételkednek az evolúcióban, nem lehet tagadni, hogy zavarba ejtő hasonlóság van a főemlősök, például a csimpánz fizimiskája és az emberi arc között. Ha megnézzük legkorábbi emberősünk, a felegyenesedett Homo erectus és a modern ember arcvonásait, akkor egyből szembeötlik, hogy a marcona arcélek egyre kifinomultabb vonalakká szelídültek kétmillió év alatt. Eltűntek a kiugró szemöldökcsontok és az erős szemfogak, a lapos homlok meredek fallá magasodott, a koponya felső része, a koponyaboltozat pedig kikerekedett. A zord arckifejezés egyre joviálisabb tekintetté simult, méghozzá párhuzamosan az emberi elme evolúciójával. A megnövekedett agy ugyanis nagyobb koponyát követelt magának, ez pedig alaposan átformálta a fej arányait.

Visszavettünk az arcunkból

Amikor a távoli ősök lemásztak a fáról, és két lábra álltak, szokatlanul változatos környezetben találták magukat. Már nem csak egy behatárolt erdős-ligetes terület fái között élték le életüket, hanem, ha a szükség úgy hozta, akár odébb is állhattak. Közben pedig rákaptak a húsra, először valószínűleg a döghúsra, nem is tudván, hogy nemcsak hogy egy sokkal kalóriadúsabb táplálékra szoktak rá, hanem mivel kevesebbet kell rágni, mint a növényeket, a húsevés kevesebb energiát is emésztett fel (csak a miheztartás végett: a csimpánzok fél napjukat rágással töltik). 

Paradox módon kevesebbet kellett tehát enniük az életben maradáshoz, és

Ráadásul elkezdték feldolgozni, kőszerszámokkal vágni, szeletelni, 500 ezer évvel ezelőtt pedig tűzön megsütni a húsokat, amivel megintcsak temérdek pluszenergiához jutottak.

Meglehetősen sok energiát igényel a nyers táplálék megemésztése, a tűz melegével, a sütéssel azonban „előemésztették” az ételt, és öntudatlanul extra kalóriával látták el a legéhesebb emberi szervet, az agyat. Tovább gyorsítva annak (és a koponyának) a növekedését, vele pedig az arcélek és -arányok átformálódását. A húsevés és az extra kalória tehát megnövelte az agyméretet. 

De miért lett babaarcú az ember?

Nem esztétikai okokból, annyi biztos, az evolúció ugyanis nem szépeleg, kizárólag a túlélést és a szaporodást díjazza. A vándorlásba kezdett emberősöknél oly módon, hogy esélyük sem volt a túlélésre, ha a jellemzően 20-30 fős közösségek tagjai nem tartottak össze, nem működtek együtt a veszélyekkel teli környezetben.

Ehhez viszont elengedhetetlen a kommunikáció, mindenekelőtt az érzelmek sokrétű kifejezése, a választékos mimika.

annyira, hogy a Homo sapiens arca legalább húszféle érzelmet képes kimutatni, beleértve az olyan szofisztikáltakat is, mint az elismerés vagy az együttérzés.

Nem kis részben a páratlan mimikai készségünk tette lehetővé a társas interakciót és a csoportokon belüli kooperációt, és tett minket sikeressé a földön. Elég csak rápillantani egy Neander-völgyi ősember fejrekonstrukciójára, szembetűnő, mennyivel elnagyoltabb, markánsabb vonásai voltak a körülbelül 25 ezer éve kihalt rokonnak. Mivel a túlélést a közösség biztosította, a közösségi együttműködést erősítő mimikai kommunikációnak ezért jelentős evolúciós előnye volt.

Tovább arcoskodtunk...

Akár itt be is fejeződhetne a történet, csakhogy 50-30 ezer évvel ezelőtt tovább lágyult a Homo sapiens arcéle. Talányos időszak volt ez az emberiség történetében, a kognitív forradalom kora. Pár ezer év alatt szintet lépett és robbant a kreativitás és a kultúra, soha nem látott kidolgozottságú eszközök és dísztárgyak jelentek meg hirtelen, a barlangok falait pedig elárasztották a lélegzetelállító színes festmények. 

Megérkezett a Homo sapiens sapiens, azaz a modern ember, akinek férfi tagjairól az is kiderült, hogy arcformájuk tovább finomodott, és nőiesebbé vált.

Kraniofaciális feminizációnak keresztelték el ezt a furcsa és gyors változást, és a kutatók magyarázattal is szolgáltak rá. A melldöngető-marakodó macsókkal szemben ekkortájt a nők előnyben kezdték részesíteni a közösségi összetartást jobban erősítő, szelídebb, ezért alacsonyabb tesztoszteronszintű férfiakat. A legfontosabb férfihormon mennyisége és például a markáns vagy éppen a lágyabb vonások között pedig szoros kapcsolat áll fenn.  

...és nem bírunk leállni

De ezzel még nincs vége. Az elmúlt 10 ezer évben elődeink fokozatosan felhagytak a vadászó-gyűjtögető nomád életmóddal, letelepedtek, és áttértek a mezőgazdaságra, miközben addig soha nem látott lélekszámú közösségekben kezdtek együtt élni, falvakban, városokban. Megszülettek az első törvények, amelyekben következetesen kiszorították (megbüntették) a közösséget veszélyeztető, tesztoszteronban tocsogó, erőszakos embereket, a jellemző emberi arc pedig (ezzel a társadalmi szelekcióval is) még barátságosabb és babaszerűbb lett.

Na itt aztán tényleg letehetnénk a pontot, megérkeztünk a mába. Nézzünk bele a tükörbe, és a próbáljuk elképzelni, hogy amit látunk, az bizony egy evolúció faragta, angyali babaarc, a barlanglakó ősökhöz képest mindenképp.

Így fogunk kinézni, ha hagyjuk

Ám vannak kutatók, akik állítják, hogy még az elmúlt 600 év alatt is változott az arcberendezésünk. Harminc, 1348 és 1349 között (az Európa lakosságának több mint felét megölő) pestisben meghalt áldozat koponyáját és az 1545-ben elsüllyedt Mary Rose roncsából előkerült 54 koponyát vizsgáltak meg a Birminghami Egyetemen, és meglepve látták a kutatók, hogy pár száz év alatt nemcsak hogy valamivel nagyobb lett, hanem tovább is finomodott a koponyánk. Nőtt az agytérfogat, átlagosan egy centiméterrel magasabb lett (a homlokkal együtt) a koponyaboltozat, és észrevehetően kisebb lett az alsó állkapocs.

Pár száz év alatt mérhetően megváltozott volna a Homo sapiens koponyája? Meredek állítás. Már csak azért is, mert ránézésre nem látni különbséget egykor élt emberek, például ókori egyiptomi múmiák alapján készült arcrekonstrukciók és a mai emberek között. De az 5300 éve élt és valószínűleg meggyilkolt hegyi vadász, az akkor idősnek számító, 46 éves Ötzi sem tűnik távoli ősidegennek.

Mindenesetre a vizsgálat megihletett több számítógépes genetikust is, akik az emberi arc eddigi evolúcióját a jövőbe vetítve úgy látják, hogy a következő 20-100 ezer évbenaz egyre intenzívebb agymunka miatt

• agyunk (és vele együtt a koponya) tovább nő,
• a koponyatető tovább magasodik, az egyik legszembeszökőbb változás a magasabb homlok lesz,
• a szemek nagyobbak lesznek, hogy a távoli, homályosabb űrkolóniákban jobban lássunk (!),
• a bőr pedig pigmentáltabbá válik, hogy jobban védjen a káros UV-sugárzástól.

Lehet, hogy erre haladunk.

De nem fogjuk, hiszen már ma is alaposan beavatkozunk az evolúcióba (lásd a szélsebesen fejlődő orvostudományt). Az emberi gének módosítása pedig már nem a távoli jövő, ezért valószínűbb, hogy az emberi arc (is) olyan lesz, amilyennek csak akarjuk, és nem kizárt, hogy az újdonsült szülők egy digitális űrlapon ikszelik majd be, milyen színű szemet, milyen formájú orrot, milyen hajat szeretnének a gyereküknek. A földet pedig ellepik majd az aranymetszés-arányú, királyi vonalú, szimmetrikus arcú emberek. És az ember ezzel mindörökre véget vet az arc evolúciójának.