12 napig tartott minden idők leghosszabb forgalmi dugója
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
Ha megnéznénk, mi a tíz leggyakoribb üzenet, amit írni szoktunk, akkor a „bocs, kicsit kések, dugóban ülök” biztosan az élen végezne. Százezrek kényszerülnek ugyanis mindennap dugóban araszolni csak Magyarországon, jó esetben csak reggel és munka után, késő délután, de nem kapjuk fel a fejünket akkor sem, ha egész nap csigatempóban csordogálnak a kocsisorok. Nem ritka, hogy naponta két órát is kénytelenek autóban ülni például az agglomerációkban élők, és bár el lehet ütni az időt rádiózással, telefonálgatásokkal, de az előttünk toporgó járművek lökhárítóját bámulni tehetetlenül mégiscsak stresszes és frusztráló időtöltés. És sokszor nem is a lassú haladás, hanem az a legidegesítőbb az egészben, hogy nem tudjuk a torlódás okát.
Baleset, útjavítás, lerobbant autó, kidőlt fa? Bármelyik is történik, a dugó garantált. De nem is kell rendkívüli esemény, elég egy hirtelen fékezés, és mögöttünk biztosan megtorpan és feltorlódik egy hosszú kocsisor. Tapasztalatok szerint ha hirtelen 130-ról 100-ra kell lassítanunk egy forgalmas autópályán, akkor több kilométerrel mögöttünk valaki jó eséllyel araszolni fog, és kész is a fantomdugó. Igen, fantom, mert semmiféle fizikai akadály vagy útszűkület nem késztette megtorpanásra a kocsisort.
Persze, mert az egyre több autó és/vagy a szűk utcákkal teli régi városok miatt kell beletörődnünk a mindennapos araszolgatásba, mondhatjuk. De már Julius Caesar is asztalra csapott kétezer évvel ezelőtt, és nappalra kitiltotta a nem teherszállító vagy közfeladatot ellátó lovas szekereket az Örök Városból.
Így lehetett csak megszabadulni az utcákat akkoriban eltorlaszoló lovas kordéktól.
És bár minden út ide vezetett, az utazóknak a városkapukon kívül kellett hagyniuk a kocsijukat, és gyalog, vagy ha ez derogált nekik, hordszéken léphettek csak be Rómába.
Már a lovas kocsik is torlódtak
Maga a kifejezés (traffic jam) 1888-ban született meg, amikor a New York-i The Sun újság vezető cikke „Traffic Jammed Streets” címmel jelent meg, és az akkorra már elviselhetetlenné vált lovaskocsi-forgalomról szólt. Bármennyire furcsán hangzik is, valóságos megváltás volt az autómobilok elterjedése a metropolisznak, a gyorsan népesedő, akkor még csak 1,2 milliós világvárosban ugyanis 170 ezer (!) lovat használtak közlekedésre, és nem csak a lovas kocsik, de a naponta keletkező 2500 tonna lóürülék is szó szerint ellepte a várost.
50 sáv nem elég? Akkor Highway to hell!
Igaz, kissé árnyalja a „megváltást”, ha megpillantunk egy tőrőlmetszett kínai forgalmi dugót. 2015-ben autók ezrei rekedtek meg a G4-es Peking–Hongkong–Makaó autópályán, ám az 50 sávból (!) 20-at lezártak, a maradék 30 pedig túlságosan szűknek bizonyult az aranyhétre szabadságra menő és onnan egyszerre hazatérő 750 millió kínai polgárnak.
Mi ehhez képest az M1/M7 bevezető?
De a történelem leghosszabb ideig tartó dugója is kínai, 2010 augusztusában a Pekingtől 200 kilométerre, északnyugaton futó G110-es főúton több mint 100 kilométeres kocsisor vesztegelt, néha-néha csordogált 1 kilométer per napos sebességgel majdnem 12 napon keresztül. Méghozzá különös ok miatt:
hirtelen megugrott a Pekingbe tartó szénszállító teherautók száma.
Az ország enegiaszükségletének 70 százalékát szénből fedezik, és a rohamtempóban bővülő gazdaság szinte bármennyit képes befogadni a szennyező energiaforrásból. Egymás után nyíltak ezért az illegális szénbányák, többek között Belső-Mongóliában is, ahol 2009-ben 600 millió tonna, 2010-ben pedig már 730 millió tonnányi szenet bányásztak és szállítottak – vasút híján – a G110-es főúton. Ragaszkodtak ehhez az úthoz a sofőrök, mert így kikerülhették az ellenőrző pontokat, meg sem próbáltak ezért kerülő utakon közlekedni.
A gigadugóhoz már csak annyi kellett, hogy pár helyen útkarbantartási munkálatok is kezdődjenek, és már ki is alakult a történelmi torlódás. Napokig vesztegeltek a járművek, a helyiek pedig alaposan kihasználták a kiszolgáltatott helyzetet, és
csillagászati árakon árulták a vizet és az instant tésztát az elcsigázott sofőröknek.
Előfordult olyan is, hogy aki nem vásárolt tőlük, annak benzinjét éjszaka leszívták a tartályból, de még késelés is történt.
291 kilométer hosszan pöfögött a kígyó
Több mint 100 kilométeres hosszával nemcsak a legtovább tartó, de akár a leghosszabb vesztegelő járműkígyó díját is elvihetné a G110-es eset, de az 1980-ban Párizs és Lyon között kialakult 175 kilométeres dugó lelépi. Az araszolgató kocsisort pedig a Párizsba visszatérő téli nyaralók tömegei és a zord időjárás kombinációja okozta. Talán gyorsabb lett volna sokaknak, ha egyszerűen visszasíelnek a fővárosba.
175 kilométer azonban még mindig semmi, a brazil Sao Paulo ugyanis ennél is hosszabbat produkált 2009. június 10-én: 291 kilométerest.
A világ legrosszabb közlekedésű városának is nevezett metropoliszban
amúgy rendszeresek a több tíz kilométeres torlódások,
leginkább a nem csillapodó autóvásárlási láz és a várost elkerülő körgyűrűk hiánya miatt. Az ott lakók pedig már beletörődtek, hogy két-három órát kell autóban ülniük minden áldott nap.
Történelmet is írtak a dugók
A legváratlanabb forgalmi dugó egy négyezres településre, Bethelre tartó úton alakult ki New York államban 1969. augusztus közepén. Körülbelül
50 ezer érdeklődőt vártak Max Yasgur farmjára, ehelyett 500 ezren érkeztek, több mint 40 kilométeres masszív és fojtogató dugót okozva.
Az események bekerültek a történelemkönyvekbe is, na nem a dugó, hanem a Woodstocki Zenei és Művészeti Fesztivál kulturális forradalmat generáló hatása miatt. Sokan az út szélén hagyták autóikat, és gyalog mentek el élvezni a „háromnapos békét és zenét”. A fellépőket pedig helikopterekkel kellett a helyszínre vinni.
És hogy hol tömörödött össze a legtöbb autó a történelemben? A berlini fal leomlása után, az újraegyesítés idején Kelet- és Nyugat-Németország határán 1990. április 12-én, húsvét idején, amikor
18 millió keletnémet indult egyszerre útnak Trabantokban és Wartburgokban
a nyugati szomszéd felé. Mondhatnánk persze, hogy korai volt az öröm, mert alighogy megcsapta őket a szabadság szele, újra fogságba estek.