Sokan felkapták a fejüket, hogy a házigazda ajánlására a sportmászás, a gördeszka és a hullámlovaglás mellett a breaktánc is jelen lesz a párizsi olimpián. Előbbi három már Tokióban is szerepelt a versenyprogramban, a break (breakdancing vagy breaking) azonban még soha, és első hallásra igencsak meghökkentő, hogy egy pop- és szubkulturális táncstílus bekerülhet a klasszikus sportágak közé. Ezek szerint akkor jöhetne a rocky, a steptánc és a cha-cha-cha is?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint nem, a breaktánc viszont igen, mivel ez a műfaj a táncsport egyik formája, amely a városi táncot figyelemre méltó atletikussággal ötvözi, így méltó az olimpiai programra – indokolták döntésüket, miért engedték be az olimpiára. Céljuk pedig nem volt más, mint hogy – a gördeszkával, szörffel és a sportmászással együtt – a breakkel is megnyerjék a fiatal közönséget. 

Nem most mutatkozik be először sportversenyen, már a 2018-as Buenos Aires Ifjúsági Olimpián (2018) nagy sikert aratott a breaking, és ahogyan ott, Párizsban is külön versenyen táncolnak – először csoportkörökben, majd egyenes kiesésben – a fiúk és a lányok, méghozzá úgy, hogy párosával csapnak össze, csatáznak, párbajoznak egymással. A világ legjobb 16 b-boya és 16 b-girlje mérkőzik meg, a versenyzők ugyanis nem „brékesek”, hanem a b-boyok és b-girlök, akik felvett fantázianevükön lépnek padlóra az öt bíró (és a nagyérdemű) elé, akik pedig

Minden paraméter más súllyal esik a latba: a technika, az előadásmód és a kreativitás az összpontszám 60 százalékát, míg a változatosság, a muzikalitás és a személyiség a maradék 40 százalékot teszi ki.

Párharcot vívnak? De miért csatáznak egyáltalán egymással táncosok? 

Rivalizáló utcai bandák találták ki

Azért, mert az 1970-es években, Bronxban (New York City) az afroamerikai és a latin-amerikai fiatalok bandái – többek között – ezzel az újonnan kifejlesztett utcai táncformával (is) rivalizáltak egymással. Bár vannak, akik nem értenek egyet azzal, hogy a breaking valaha is lényeges szerepet játszott a bandák vetélkedésében, az biztos, hogy az egymás, és az utcai közönség előtt kiálló breakerek nyaktörő mozdulatsoraikban

És már a legelején is előszeretettel öltöztek a b-boyok Adidasba. 

Együtt született a hip-hop kultúrával, a rap (énekbeszéd) és a graffitimozgalom mellett annak szerves része, és az is biztos, hogy a versengő kreatív önkifejezési forma és az újfajta közösségi érzés segített csökkenteni a városrészek közötti mindennapos erőszakot. 

Van némi bizonytalanság, a break (tör, törés) szó eredetéről, mindenesetre az első kereskedelmileg sikeres rapper, a New York-i Kurtis Blow, 840 ezer példányban elfogyott 1980-as kislemezét, a ma is rendszeresen játszott és közkedvelt klasszikusát, a „The Breaks”-et tartják a névadónak. (A New Jersey-beli The Sugarhill Gang 1979-es „Rapper's Delight” című slágere pedig a rap szót vetette el véglegesen a globális köztudatba.)

Kezdetben veretes funky zenére járták-forgatták a formabontó, akrobatikus táncot, majd a tört elektronikus hangsorok és a hanglemezeket egyszerre pörgető, az egyes ritmussorozatokat egymásra játszó, scratchelni (a forgó bakelitlemezt kézzel előre-hátra húzogatni, jól megtörve ezzel a ritmust) sem rest, új generációs DJ-k vették birtokukba a hip-hop színteret.   

Az extravagáns tánc hamar utat tört magának a világban, főleg olyan sikerfilmeken keresztül, mint a break-rap-dj-graffiti szentnégyességre felépült hip-hop életérzést elsők között bemutató Wild Style (1982), vagy a valóságban is létező Rock Steady Crew vs. New York City Breakers bandák rivalizálásáról szóló Beat Street (1984) című zenés-táncos filmeken, na és a legjobb filmzenéért Oscar-, Golden Globe-, Grammy- és BAFTA-díjat nyerő, nálunk is népszerű  Flashdance (1983) című filmen keresztül.

Becsempészett filmek révén még a Szovjetunióban is azonnal rákaptak a breaktáncra a fiatalok, leginkább Moszkvában, Leningrádban és a balti szovjet köztársaságokban, amit először, természetesen, mereven tiltottak, majd az 1985-ben kezdődő Gorbacsov-érában már megengedőbbek voltak a hanyatló Amerikából beszivárgó furcsa tánccal (és zenével) szemben. Azzal a kultúrpolitikai körítéssel, hogy a breaktánc nem más, mint a szegény negyedek fekete fiataljainak tiltakozása a tőkések önkénye ellen. 

Letörés, lefagyás, feltörés 

Az egymással „harcoló” Rock Steady Crew és a New York City Breakers csoportoknak tulajdonítják a breaktánc három alapmozgás típusának összegyúrását, amelyeket később a követők újabb és újabb akrobatikus mozdulatokkal gazdagítottak.  

• A toprock, minden olyan  stílusos kézmozdulat és lábmunka kombinációja, amelyet állva végeznek. Bár a mozdulatsort nem breakerek találták ki, de az egyik jellegzetes breaktáncos kunstot, a hátrasiklást (backslide) Michael Jackson tette világhírűvé moonwalk néven 1983-ban a Billie Jean című dalának előadásakor.
• Lefagyáskor (freeze) akár percekig is mozdulatlanságba dermed a táncos, mindenféle lehetetlen pózokban, például a kezén vagy a fején állva, szokatlanul konfigurált végtagokkal. 
• Downrocknak neveznek minden földön végzett mozdulatot, köztük a legnépszerűbb, gravitációnak fittyet hányó, akrobatikus erőmozgásokat, például a szaltókat vagy a fejen, háton, vállon, könyéken pörgéseket. Közülük a fáklyázás, amikor felváltva egyensúlyoznak mindkét karon, és körkörös pályán mozognak feltartott lábakkal, igencsak hasonló mozdulatsor, mint amit a tornászok művelnek a lovon vagy a talajon. Akár Magyar Zoltán olimpiai bajnok (1976, Montreal) világelsőként bemutatott (és róla elnevezett) magyar vándorát is viszontláthatjuk, hip-hop zenére, valamelyik breaktáncos olimpikon előadásában.

A tornászoknál is a produkció technikáját, kreativitását pontozzák, és már ha csak ezt nézzük, akkor miért ne lehetne sportként (is) felfogni az erőt próbáló breaktáncot? 

De ha hozzávesszük, hogy már 1990-ben Németországban elindult a Battle of the Year (Az év csatája) versenysorozat, 1996-tól létezik a UK B-Boy Championships bajnokság, 2004-től pedig a minden évben más országban megrendezett Red Bull BC One, akkor már nem is annyira meghökkentő a breaking megjelenése az olimpián.

Betört mihozzánk is

Hamar megneszelték az új idők új stílusát Magyarországon is, és nem akárki lepte meg a nyugati zenéket akkoriban még csak üggyel-bajjal beszerezni képes fiatalokat, mint Fenyő Miklós, aki a rockabilly nosztalgiahullám lecsengésével a Hungáriát felcserélte a rappel. Bármilyen hihetetlen, de hozzá köthető az első raplemez, az 1984-ben bemutatott Jól nézünk MIKI, rajta a „Jön a Break” című (dili)dallal.  

Támad a breaktáncforradalom,

átfut az áram a végtagokon,

Tört figurákra széttagolom,

Rögtönözök szabadon, szabadon...

– szól az általános iskolai klubdélutánokat megidéző első magyar breakvideóban, a táncstílus elterjedését azonban nem gátolta. 

Szerencsére létezik hamisítatlan magyar breakstílus is, na nem a táncban, hanem a zenében. Xantus János, a megtérő undergroundsztárról, Pajor Tamásról készített, 1988-as, korszakos dokumentumfilmjével, a Rocktérítővel robbant be ugyanis a máig hivatkozási pontnak számító generációs raphimnusz, a Brék. 

Breaking news

Amennyire meglepett mindenkit a breaktánc megjelenése Párizsban, ugyanúgy meglepte a műfaj rajongóit, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpia sportágai közé már nem fért be. Jön helyette a krikett, a fallabda, a baseball és a zászlós foci. Rangját azonban tovább emelte, hogy, még ha – rossz esetben – csak egyszer is, de valódi sportnak (is) tartották Párizsban.