November közepén mutatják be a várva várt Gladiátor 2 című filmet, amelyet úgyszintén Ridley Scott rendez, mint a 2000. május 1-jei bemutatása óta (Russell Crowe és az őrült római császárt játszó, 25 éves Joaquin Phoenix felejthetetlen alakításával) mára már klasszikussá vált, és 2001-ben a legjobb filmért járó Oscar-díjat kiérdemlő Gladiátort. Lassan őröltek a malmok, 24 évet kellett várni a folytatásra, de már kijött az első trailer (rögtön ezután megnézhető), ami alapján a látvány mindenképpen pazarnak ígérkezik.

Maximus (Russell Crowe) meghal az első rész végén, az új filmben ezért új gladiátor (akit Paul Mescal alakít) indul harcba „Róma valaha épített legnagyobb templomába”, a Colosseumba. Hogy a cirkusz fokozhatatlan legyen, az egyik jelenetben egy hajtó érkezik egy óriási rinocérosz hátán, és csap össze a gladiátorokkal, miközben őrjöng a közönség. Egy másikban elárasztják az arénát, és nagyszabású, halálos „tengeri csatát” rendeznek ott. 

A történész közbeszól

Hiába mennek sokak idegeire a szőrszálhasogató történészek, nem lehet elhallgattatni őket. Minden múltban játszódó történelmi filmnél előkerülnek a pedáns szakemberek, és szigorú szemekkel, kérlelhetetlenül felmérik, mennyire hitelesek és valóban megtörténhettek-e hasonló események. Nem kerülheti el ezt a hamarosan megjelenő Gladiátor 2 sem, és már a hivatalos előzetes (amelyet amúgy eddig már 18 millióan láttak) is kérdések sorát veti fel.

Itt van mindjárt a Colosseum. A kekeckedő történészek rögtön feltartott mutatóujjal mondhatják, joggal, hogy az ókori Rómában Amphitheatrum Flaviumnak (vagy egyszerűen csak Amphitheatrumnak) nevezték az ókori világ legnagyobb arénáját.

Nincs is ezzel különösebb probléma, a fénykorában 50–75 ezer nézőt befogadó, ma is lenyűgöző építmény már évszázadok óta mindenki számára a Colosseum. És csak kevesen bonyolódnának ilyen kukacoskodó vitába.

Orrszarvúakkal is harcoltak a gladiátorok?

A Colosseum küzdőterére betoppanó gigantikus, felnyergelt harci orrszarvú viszont már feszegeti a „történelmi” akciófilm kategória határait. A kurta válasz pedig az, amit sokan sejtenek: biztosan nem történt olyan cirkuszi parádé, 

Sem a Colosseumban, sem máshol. Mindenesetre annyira meghökkentő látvány, hogy a film ettől a jelenettől kezdve akár át is csúszhatna fantasybe, vagy akár a Star Wars – Klónok támadása című film Colosseum-szerű arénájának fénykardos jedicsatájáig, ahol szintén feltűnnek orrszarvúszerű harci lények. De az előzetesből az látszik, hogy nem így lesz.

Orrszarvúakat azonban láthattak az ókori Rómában, akár a Colosseum ünnepélyes felavatásakor, Titus császár idején, időszámításunk szerint 80-ban is, amikor – a feljegyzések szerint – 5000 vadállatot (bikákat, bivalyokat, bölényeket, medvéket, oroszlánokat) eresztettek össze, gladiátorok nélkül.

Már időszámításunk előtt 275-ben mutogattak befogott harci elefántokat a római polgároknak, és i. e. 186-ban megrendezték az első arénás állatvadászatot (venatio), amelyben a fenevadakkal speciálisan képzett, lándzsákkal felfegyverzett vadászok (venatores) harcoltak, és nem gladiátorok. Akkora sikert arattak a vadállati vérfürdők, hogy i. e. 169-re a köztársasági Róma állami ünnepeinek hivatalos részévé váltak.

De később, a császárok alatt is több ezer állatot hoztak Afrikából, hogy a birodalom hatalmasságát demonstrálva szórakoztatásból levágják őket az arénákban. Az elhullott állatok húsát pedig sokszor odaadták a nézőknek, hogy ne kelljen megsemmisíteni a sok tetemet. 

Orrszarvúkat tehát legfeljebb csak mutogattak. 

De voltak tengeri csaták a Colosseumban?

Bármennyire is hihetetlennek hangzik, nagyobb történelmi hitelt adnak a Gladiátor 2-ben látható, az elárasztott Colosseumban megrendezett tengeri csatának (naumachia), mint az orrszarvúharcoknak.

Az első feljegyzést Augustus császár korából ismerjük, időszámításunk előtt 2-ből. Egy mesterséges tavon tartották 30 nagy hajóval, mintegy 3000 „tengerészgyalogossal” és seregnyi evezőssel. A jellemzően bűnözőktől és hadifoglyoktól azt várták, hogy látványosan megöljék egymást vagy megfulladjanak, de ha kellő bátorságot mutattak, akár bocsánatot is nyerhettek.

A (mű)tengeri (mű)csaták legnagyobbikát Claudius császár biztosította a római népnek a Fucinus-tavon, ahol 100 hajó és mintegy 19 ezer matróz és evezős vett részt a halálos látványosságban. Állítólag ezen az eseményen mondták a vérfürdőre kényszerített elítéltek: „Ave Ceasar, morituri te salutant!”, azaz „Üdvözlégy császár, a halálba készülők köszöntenek!”.

Ilyen léptékű látványosságokat rendkívül drága mulatság volt a színpadra állítani, ezért csak különleges alkalmakra tartották fenn. Vannak olyan források, amelyek szerint a Colosseumot is elárasztották egyetlen tengeri csata erejéig, de a történészek nem gondolják teljes mértékben hitelesnek a sok évvel később írt „beszámolókat”. Azt viszont nem tartják kizártnak, hogy

Voltak tehát megrendezett, vérben tocsogó, őrült tengeri csaták az ókori Rómában, de valószínűleg nem a Colosseumban. 

Nem a történelemkönyvet akarja megfilmesíteni

Akárhogyan is történt, Ridley Scottot – úgy tűnik – nem különösebben zavarják a történelmi hűséget firtató vélemények. 2023-as Napóleon című filmje valósággal kettészakította a filmkedvelőket, az egyik tábor lenyűgöző teljesítménynek, míg a másik káros hamisításnak tartja a nagyszabású „történelmi” alkotást.

Igaz, ami igaz, Bonaparte Napóleonról és koráról összehasonlíthatatlanul többet tudunk, mint a kétezer évvel ezelőtti római világról. Az előző Gladiátor-film viszont a történelmi fikció klasszikus példája,

anélkül, hogy precízen ragaszkodni akarna a tényekhez. Nem a történelemkönyveket viszi filmre, nincs is ilyen szándéka, hanem mint minden történelmi eposznak, a Gladiátor-filmeknek (az újnak is) elsősorban szintén az a céljuk, hogy történetükkel és látványukkal lenyűgözzék a közönséget. Kicsit másképpen persze, mint az embertelen tömegszórakoztatásra rendezett cirkuszi vérfürdők a vérszomjas proletárokat az ókori Colosseumban.