Nemcsak karácsonykor, hanem egész télen évek óta fogható a szolgáltatók műsorkínálatában egy szépen megrakott kandalló, ropogó tűzzel, időnként előúszó, lassan hömpölygő melódiákkal, ami sokakban azonnal felveti a kérdést:

A válasz az, hogy bizony vannak, és nem is kevesen, becslések szerint milliókat szögez a képernyő elé a valós időben felvett, megszakítás nélkül, élőszerűen közvetített égési folyamat, amelyben a legdrámaibb pillanat, ha valaki elcsíp egy váratlanul megjelenő kezet, amint két és fél óra elteltével fát tesz a tűzre.

De nemcsak kandallót lehet nézni a tévéken, hanem erdőt-mezőt, jeges tájakat, a hajóorrból fixen közvetített tengeri utat, testkamerás csöndes túrázást, a lényeg, hogy ne történjen sok minden, csak folyjanak az események a maguk természetes módján, legyen az a lángnyelvek tánca, a fahasábok pattogása, a turistaösvények egymásutánja, a hullámok monoton verdesése, amibe észrevétlenül be lehet vonódni, feledkezni, elsimítva a stresszt, a töredezett gondolatokat.

Ez a műfaj a slow-tv (lassú vagy ambient tv), amelyről a közkeletű vélekedés úgy tartja, hogy a norvég közszolgálati műsorszolgáltató, az NRK indított el szép csendben, még 2009-ben, amikor a 100 éves bergeni vasútvonal apropóján hét órán keresztül közvetítette a Bergen és Oslo közötti vonatutat. A szerény megemlékezés váratlan sikert aratott. 

Annyira, hogy a közszolgálati csatorna elhatározta, 2011-ben élőben közvetíti egy hajó 134 órás útjátm felfelé a norvég tengerpartok mentén.

– elevenítette fel a hőskort Roel Puijk, a Lillehammeri Inland Norway Alkalmazott Tudományok Egyetemének professzora, aki 2021-ben könyvet is kiadott a lassú tévézés jelenségéről. Szerinte az egész országban sugárzott valós idejű, szerkesztetlen „történetből” a nézők bizonyos értelemben saját televíziós tartalmat készíthettek a rakpartokon.

Norvégiában ez volt az egyik legnépszerűbb tévéműsor akkoriban, a lakosság körülbelül fele, két és fél millió néző kapcsolt az élő adásra, a csúcson 692 ezren követték egyszerre, amikor a hajó a Trollfjord felé tartott. Az adás világrekordot állított fel mint a világ leghosszabb, élőben sugárzott televíziós dokumentumfilmje, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.

Pulóverkötés, jávorszarvasvárás percről percre

A nem várt fogadtatáson felbuzdulva egymást követték a fixkamerás vonatút- és hajóút-közvetítések, majd az NRK új szintre emelte a lassú tévézést, amikor 2013 novemberében 12 órás nonstop pulóverkötési maratont mutatott be, ahol a műfajnak megfelelően kellően lassan lehetett nyomon követni, ahogy a gyapjúujjak öltésről öltésre, sorról sorra megnyúlnak.

Egy évre rá az NRK egy norvég akadémikusnak a norvég történelem 200 évéről tartott három és fél órás előadásával próbálta meditatív tudatállapotba hozni a nézőket. A visszajelzések alapján sikerrel. Csak a mihez tartás végett: Fidel Castro 1986-ban 7 óra 10 perces beszédet intézett népéhez és a világhoz Havannában, a Kubai Kommunista Párt III. kongresszusán, Stewart Stevenson skót parlamenti képviselő pedig 23 óra 51 perces (!) szónoklatot tartott 2004-ben, méghozzá az öngyilkosság megelőzésének nemzetközi hetén. Kész csoda, hogy nem okozott tragédiát. 

Szintén 2014-ben az NRK 60 órás monstre élő adásában 200 kórus (összesen körülbelül 3000-4000 énekes) egymást váltva énekelte el a norvég nemzeti énekeskönyv összes dalát 2,2 millió néző számára. 

A svéd közszolgálati műsorszolgáltató, az SVT, A nagy jávorszarvas-vándorlás című lassú műsorba csapott bele 2019 nyarán, ám nem alakult jól az ötnaposra tervezett közvetítés, mert ez idő alatt alatt egyetlen példányt sem észleltek a gondosan kihelyezett 22 kamerával. Bár számítottak rájuk, de egyszerűen nem jöttek a jávorszarvasok.  

Már csak azért is követték tömegesen a nézők az „eseményeket”, nehogy lemaradjanak az első jávorszarvas felbukkanásáról. Igazi FOMO-érzést indukált a műsor, ami általában is igaz a műfajra:

Vagy az, hogy ellenállhatatlan kiskutyák születését és felcseperedését lehet 0–24 órában követni, mint Finnországban a finn közszolgálati műsorszolgáltató, az Yle maratoni adásfolyamában két hónapon keresztül, 2021-ben. Akkának, a fekete labradornak, valamint hat fekete és két sárga újszülött kölykének első közös napjait, heteit csak az első két hétben több mint 5,5 millióan követték nyomon.

Miért éppen a kandalló?

Vannak, akik szerint a lobogó kandalló csak hangulati elem, az igazi slow tv ennél „mozgalmasabb”, kell hozzá valamilyen különös helyszín, meglepő, de kellően lassú történés, amely finoman megragadja a figyelmet, és nem ereszt. Mások szerint csak megközelítés kérdése, hogy kinek mennyire eseménydús öt fahasáb nyugodt égése.

Egy biztos: mindnyájunk szereti bámulni a tüzet, amit jobb híján evolúciós okokkal magyarázunk. Meleget, fényt, védelmet és közösségi érzést, biztonságot adott, ezért nem túlzás azt állítani, hogy az emberré válás talán legfontosabb állomása a tűz megszelídítése volt. Nem tudjuk, miért, de megbabonáz, ellazít, a jelenbe húz, megtisztítja a gondolatokat, melegséggel és mély érzésekkel tölt el, közösségi erőt ébreszt.

Ezért valahol érthető elvárás, hogy ha már a tévé lett a családi oltár, akkor lobogjon benne a tűz is.  

Nem sok kutatás tanulmányozta, miként hat ránk a tűz nézése. Különösen képernyőn. Az egyik ilyen, 226 embert bevonó kísérlet szimulált tűz hatásait vizsgálta hanggal és némán, és minkét esetben vérnyomáscsökkenést tapasztaltak, de a „hangos” tűz egyértelműen hatásosabb volt. 

A kandallótévében sztereóban hallatszik a fahasábok ropogása, pattogása, ez az egyik nyomós ok, hogy szeretjük nézni, ahogy ellazít. A másik, hogy annak ellenére, hogy nem érezzük a hőjét, már a  puszta látványa is melegséggel tölt el. Nem véletlenül nevezi a színelmélet a sárgás-pirosas színeket melegnek (a kékes árnyalatokat pedig hidegnek). Úgy tűnik, annyira mélyen belénk van kódolva a tűz élménye, hogy elég csak képernyőn néznünk, máris valóságos érzeteket hív elő. Ha halljuk és a szagát is érezzük (mert offline tűz mellett ülünk), a hatás még intenzívebb. 

Nem egyszerű műfaj, a fa rossz irányba is éghet

A kandallóformátum a Netflixet is megérintette, így már 2010 óta Fireplace for Your Home címmel több változatban is elérhető. A Washington állambeli Longview-ban tévés tüzet először rakó George Ford máglyamestert

Kezdetben csak karácsonyi kiadás volt ünnepi dalokkal, később minden évszakra begyújtott. „Ki szeretne hamis kandallót nyáron? – tette fel az égető kérdést. „Nos úgy tűnik, szinte mindenki.” – ecsetelte a tüzes lelkesedést a rendező, aki 70 millió feletti nézettséget sem tart elképzelhetetlennek (a Netflix nem adta ki kandallóműsorának nézettségi adatait). Az emberek ugyanis sokszor nézik újra és újra. 

Azt gondolnánk, egyszerű jól megrakni egy tüzet, majd rögzített kamerákkal felvenni, a sztárkandallós szerint azonban koránt sincs így. Rengeteg időzítési, szín-, hang- és képminőségi problémával küzdöttek meg. Hamar kiderült, hogy a lángokat tűrő speciális kamerákat kell használniuk, és csak bizonyos színhőmérsékletekkel lesz sejtelmesen misztikus a látvány. Nem véletlen, hogy a filmekben ritkán látni nyílt lángot – jelezte George Ford, aki szerint bonyodalmakat okozott az is, hogy a fa sokszor rossz irányba égett. 

Már a norvégok előtt lelassultak a magyarok 

Habár a norvégok maguknak tulajdonítják a dicsőséget, de ha szigorúan nézzük, a lassúság nem a skandinávok fejéből pattant ki először, hanem például Andy Warholéból, aki az 1964-es Sleep című filmjében John Giorno költő öt óra húsz perces alvását mutatja be zenei aláfestéssel. A lassú filmek netovábbja azonban Tarr Béla végtelenül hosszú snittekkel felvett, 7 és fél órás Sátántangó című 1994-es filmje lehetne.  

Nem tudott róla, de idő előtt érzett rá a korszellemre a Duna TV, amikor a világ minden tévécsatornáját messze megelőzve először prezentált adásszüneteiben egy élőben felvett akváriumot.

Százezrek kattantak rá a zöld, sárga, ibolyakék, parádés opartmintákban úszkáló halakra, amint barokk zenére feltűntek jobbról, majd ráérősen elevickéltek a békés mikrouniverzum rózsaszínű, gombafejű korallja mögé, ellenállhatatlan meditatív nyugalmat árasztva az őket bámuló éjszakai baglyok felé. 2001-ben levették a képernyőről az úttörőformátumot, de a Viasat 2014-ben újra műsorra tűzött egy akváriumot.

Jól tette, mindenképpen le kell lassulni. Az már alkati kérdés, hogy végtelenített akadémiai székfoglalók, jégcsapolvadások vagy növekedő fűszernövények élő adása zökkent-e ki a mindennapokból. Vagy a tévében megrakott tűz. Ráadásul nincs gondunk a fahasábokkal, és nem leszünk füstszagúak sem.