Aki járt már kaszinóban, találkoznia kellett jelentőségteljesen töprengő, elmélyülten számsorokat írogató játékosokkal, akik a „titkos tuti szisztéma” birtokában magabiztos kívülállóként pásztázzák a rulettasztalokat a sok tudatlan között. Na ők biztosan tévedésben vannak, méghozzá a szerencsejátékosok (vagy Monte Carlo) nevezetes tévedésében.

A jelenséget 1913. augusztus 18-án azonosították a Monte Carlo-i Casinóban, amikor egymás után 26-szor esett fekete számra a rulettgolyó, és ahogy egymás után jöttek a fekete gurítások, úgy kezdett megőrülni a kaszinó közönsége, egyre nagyobb tétekkel játszották meg a pirosat, aminek az lett a vége, hogy aznap este a játékosok milliókat veszítettek.

Ez a „fekete” történelmi éjszaka arra a téves hiedelemre világított rá, hogy a múltbeli események (gurítások) befolyásolják a jövőbeli kimenetelek valószínűségét. Akármilyen szokatlannak tűnik is, a valóságban minden gurításkor ugyanannyi eséllyel esett (és esik ma is) piros, fekete vagy a zöld mezőre (0-ra) a golyó, függetlenül attól, hogy mi történt korábban.

Ugyanez játszódik le akkor is, amikor pénzérmét dobunk fel. Ha az érme szabályos (azaz nem tettünk csalárdul például kis pluszsúlyt valamelyik felére), azonos eséllyel lesz fej vagy írás az eredmény. Minden további nélkül lehet egymás után ötször vagy tízszer fej, nagyobb valószínűséggel akkor sem lesz a következő dobás írás, csak azért, mert már régen volt. Sőt, egy 20 dobásból álló sorozatban az lenne valószínűtlen, ha egyszer fej, majd írás, majd fej, és így tovább, lenne az eredmény, ahogy azt titkon elvárnánk.

Nem hiszem el, hogy megint…

De hát a „nagy számok törvénye” – okvetetlenkedhetünk. Jogosan. Hosszú távon az érmefeldobás fele fej, fele írás lenne.

Rövid távon azonban a valószínűségek széles skálája valósulhat meg, olyan lehetetlen sorozatok is, amelyek nagyon valószínűtlennek tűnnek. Mint például 26 fekete gurítás egymás után, aminek valószínűsége csak 1:66 millióhoz. Épp itt van a bökkenő: emberi léptékekben gondolkodunk, és „nagy” számnak tekintünk olyan sorozatokat, amelyek valójában nem azok. És olyan mintákat látunk bele, várunk el, amelyek nem léteznek.

amit már széles körben tanulmányoztak a pszichológiában, a sportban és a közgazdaságtanban.

Pedig már esedékes lenne

Ahogy a rulettben, úgy a lottó világában is ismerhetünk kihúzott számok statisztikájába belemerülő, azt alaposan tanulmányozó, féltve őrzött, titkos nyerőszisztémákat kikalkuláló játékosokat, akik szentül meg vannak győződve róla, hogy

A szerencsejáték-társaságok nagy megelégedésére.

2024 nyarán a 44, 85, 86, 87, 88 számsort dobta a tréfás Fortuna, amire sokan felkapták a fejüket, hogy márpedig képtelenség ez a kombináció. Valahol tényleg az, hiszen még egymást követő három szám is mindössze tízszer fordult elő, amióta szombatonként megpörgetik az ötös lottó varázsgömbjét (1956).

akár az 1, 2, 3, 4, 5 variációnak, mint a jól megfontolt „esedékes” számoknak. Vagy a szerencseszámoknak, amelyekről tudjuk, hogy leginkább 1 és 31 között csoportosulnak, a 80-felettiekkel pedig a kutya sem törődik.

Kisebb sanszunk van telitalálatra az ötöslottón, mint hogy belénk csap a villám. Ha minden héten következetesen állandó számokkal játszanánk, legrosszabb esetben 846 ezer évig kellene várnunk, hogy az összes lehetséges nyerőszámsor-variációt kihúzzák, köztük a miénket. Öt szelvénnyel már 169 ezer éven belül – biztosan – elvihetnénk a főnyereményt. Feltéve ha nem ugyanazt a számötöst sorsolják ki újra, amit már egyszer korábban kihúztak. Ilyenre eddig még nem volt példa.

Ezért a fifikás lottójátékosokra is igaz, hogy bizony a sorozatillúzió áldozatai. Felesleges statisztikákba bonyolódni, ugyanis

azaz hogy 1-től 90-ig minden számot hasonló gyakorisággal húzzanak ki. Persze nincs minden veszve: ha totális letámadásba megyünk át, és variációk tömkelegét játsszuk meg (mondjuk egy népes csapattal), akkor könnyebben megüthetjük a főnyereményt emberi időben. Akár 14-szer is. 

Jusson eszünkbe az 53!

A szerencsejátékosok tévedése, a sorozatillúzió egy mélyen gyökerező kognitív elfogultság, és nagyon nehéz leküzdeni. Az emberi psziché erősen ellenáll a szikár tényeknek, és

Ennek a téveszmének a szomorú iskolapéldáját az 53-as szám szállította, amikor 2003 és 2005 között 152 héten keresztül(!) nem akart előbújni a velencei lottóhúzásokon, megbolondítva ezzel Olaszországot. Ahogy teltek a hetek, egyre megszállottabbak lettek a játékosok, és hatalmas pénzeket tettek a mágikus erővel felruházott számra. Sokan összes megtakarításukat feláldozták arra a meggyőződésükre, hogy ha ilyen sokáig nem húzták ki az 53-at, szinte biztos, hogy most sorra kerül. 

Több mint 3,5 milliárd eurót költöttek az 53-ra, családonként átlagosan 227 eurót. Rengetegen eladósodtak, csődbe mentek, és elveszítették otthonukat.

Kétségbeesésében egy nő besétált a tengerbe Toszkána mellett, és vízbe fulladt. Egy cetlit hagyott hátra, amelyben leírta, hogy családja megtakarításait költötte a számra. Egy Firenze melletti, Signából származó férfi lelőtte feleségét és fiát, majd öngyilkos lett. Szinte már természetfeletti jelentőséget tulajdonítottak az 53-nak, a helyzet pedig annyira kezdett elfajulni, hogy több miniszter is megfontoltságra kérte az embereket.

Amit nehéz megtenni, emberként ugyanis arra vagyunk húrozva, hogy megállás nélkül mintákat és trendeket keressünk a (számunkra) véletlenszerűen gomolygó, bonyolult világban. Meg akarjuk érteni a történéseket, el akarunk igazodni bennük.

Ez pedig félrevezet minket. Bármennyire lehangoló, de a (szabályos) szerencsejátékokban nincs tuti tipp, biztos nyerőszisztéma. Ahogyan a nevében is benne van: az egész csak játék, a beláthatatlan végtelennel és a teljesen kiszámíthatatlan valószínűségekkel. Így is bármikor beüthet a villám.