Még mindig kutatnak a romok alatt – volt olyan túlélő, akit öt nap után találtak meg –, és akár tízezernél is több áldozata lehet a március 28-án Mianmarban kipattant, 7,7-es erősségű földrengésnek, amely olyan hevesen rázta meg a felszínt, hogy ezer kilométerrel odébb belengtek a toronyházak, egy építés alatt álló felhőkarcoló pedig összeomlott Bangkokban. A 2023. februári törökországi földrengéssorozatban több mint 50 ezren haltak meg, akkor a legerősebb rengés 7,8-as volt. 2004. december 26-án pedig egy 9,1-es erősségű víz alatti földrengés és az azt követő kilenc méter magas szökőár lesöpörte a part menti településeket, legalább 225 ezren haltak meg akkor Szumátrán.

De miért kell ezen csodálkozni? Mindhárom katasztrófa által sújtott térség egy-egy jól ismert, aktív törésvonal közelében helyezkedik el, emiatt rizikós helyek, számítani kell rá, hogy időről időre megremeg a föld arrafelé.

Csak nem olyan régen, az 1960-as évek végétől vált elfogadottá, hogy a föld szilárd kérge darabokban úszkál az alatta lévő képlékeny köpeny olvadt anyagán. Az ütköző kőzetlemezek pedig állandóan egymásnak feszülnek, törnek, deformálódnak, és a felszabaduló gigászi energiák rendszeresen megrázzák a földfelszínt, a rajta élő embereket, akikre csak azért veszélyesek ezek a titáni erők, mert az épületek kártyavárként omlanak rájuk.

A 300 ezer lakosú Sagaing város 80 százaléka semmisült meg a napokban Mianmarban. Két évvel ezelőtt 160 ezer épület omlott össze vagy rongálódott meg súlyosan, és 520 ezer lakás vált lakhatatlanná Törökország középső részén.

Na és persze abban, hogy akármit is tettek és tesznek a kutatók,

Majd miután megtörtént a baj, közlik annak hipocentrumát (fészkét a föld mélyén), epicentrumát (megjelenését a föld felszínén), és beszámolnak róla, mely kőzetlemezek torzsalkodása okozta a természeti csapást. Végül figyelmeztetnek, hogy utórengések várhatók. Eső után köpönyeg.

Kínos, de nem megy

Ez elég nagy baj, a földrengések és a velük járó szökőárak ugyanis mind közül a leghalálosabb természeti csapások, az áldozatok több mint fele rendre ilyen katasztrófákban hal meg, hosszú évtizedek óta.

Hiába tombol már a negyedik ipari forradalom, a legoptimistább geofizikusok is csak annyit mondanak, hogy valószínűleg nem lehet előre jelezni a földrengéseket. Ahogy gyűlnek az adatok és a megfigyelések, egyszer talán ennél többet is lehet mondani. De nem most. A remény hal meg utoljára.

Robert Geller neves geofizikus, a Tokiói Egyetem ma már emeritus professzora magát nem pesszimistának, hanem realistának tartja, és már harminc éve kerek perec hangoztatja, hogy elég a köntörfalazásból, bármilyen lehangoló is, de ki kell végre mondani: az elmúlt évtizedek alatt kialakult elsöprő tudományos konszenzus az, hogy a földrengéseket nem lehet előre jelezni. Bár kapott ezért hideget-meleget, következetesen kiáll meggyőződése mellett, hogy a földrengéseket okozó geofizikai rendszerek alapvetően kaotikusak,

Maximum csak azt lehet vizsgálni, melyek azok a területek, ahol nagyobb a kockázat. Még a várható erősség nagyságrendjét is csak hozzávetőlegesen lehet megjósolni.

Pedig bárki képes rá

Ennek ellenére bárki képes előre jelezni, hogy földrengés várható, mivel a föld egyfolytában reng. Évente több mint egymillió kis energiájú rázkódást rögzítenek a szeizmográfok. Közepes energiájú (6-os erősségű) rengésekből azonban már „csak” átlagosan 200, míg súlyos (8-as) földrengésből három fordul elő évente és világszerte.

mert még a tektonikailag stabil Magyarországon is évente száznál jóval több, 2,5 magnitúdójúnál kisebb földrengést regisztrál a szeizmológiai hálózat. Csak most, márciusban 44-szer lendültek ki a magyar műszerek mutatói természetes okokból (plusz 127 bányarobbantás). Egyedül a március 23-ai 2,2-es magnitúdójú földmozgást észlelték Salgótarján közelében. A 2023-as augusztus 20-i hétvégét Békés megyében izgalmassá tevő 4,1-es magnitúdójú rázkódások kifejezetten szokatlannak számítanak a Kárpát-medencében, ennél valamivel erősebbek 5-20, míg nagyobb károkhoz vezető földmozgások 40-50 évente fordulnak csak elő.

Ma már ismerjük a törésvonalakat, tudni lehet, melyik térségben várhatók nagyobb földrengések, de hogy pontosan hol, mikor és milyen erősséggel pattan ki belőlük a feszültség, azt képtelenség megjósolni. Valahogy úgy, ahogy a pszichológusok sem tudják előre megmondani, mikor és milyen módon tör ki az emberekben felgyülemlett feszültség.

Nézzük a gyakoriságot!

Kézenfekvő a statisztikai módszer, megnézni, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint átlagosan hány évente volt erős földrengés egy adott régióban, amiből közép- vagy hosszú távú előrejelzéseket lehet készíteni. A gyakoriságra alapozták a geofizika egyik legoptimistább korszakát az 1970-es évektől Kaliforniában, a világ egyik legaktívabb szeizmikus területén, amit az 1300 kilométer hosszú Szent András-törésvonal vág ketté.

Telepakolták az államot műszerekkel, ezért ma Kalifornia a világ egyik legszigorúbban megfigyelt területe. De a kutatók által várt földlökések szinte soha nem következnek be, amelyek viszont igen, azok váratlanok. Sajnálatos módon a kőzetlemezek nem hajlandók betartani egy elvárt rendszerességet. Nem csak ridegek, de kiszámíthatatlanok és megbízhatatlanok is. A Caltech (California Institute of Technology) és a Stanford Egyetem fiatal kutatójaként Robert Geller is részese volt a derűlátó időszaknak, a keserű tanulság azonban lehűtötte a kedélyeket. 

Akkor majd az állatok

Már az ókorban felfigyeltek rá, a híres görög történész, Thuküdidész be is számolt róla, hogy időszámításunk előtt 373-ban a patkányok, kutyák, kígyók és menyétek már napokkal a katasztrofális földrengés előtt elhagyták Helice városát. Szemtanúk szerint a 2004-es, 225 ezer áldozattal járó, extrém (9,1-es erősségű) szumátrai földrengést is egyértelműen jelezték az állatok. A kutyák nem voltak hajlandók kimenni a szabadba, egy bivalycsorda egyik pillanatról a másikra elkezdte a tengert bámulni, majd a szökőár megérkezése előtt felrohantak egy közeli domb tetejére. Tehenek, kecskék, macskák és madarak siettek a szárazföld belsejébe, és azok az emberek élték túl, akik az állatokkal tartottak. 

Komolyabban kutatni kezdték az állatok szokatlan viselkedését földrengések előtt, és több vizsgálat is arra jutott, hogy akár 20 órával korábban is megérzik a közelgő veszedelmet. Különösen a kommunista Kínában láttak bennük geofizikai hasznot. Még állati előrejelző rendszereket is felállítottak

Aztán szép csendben elhalt az irányzat.

Nem kétséges, hogy az állatok előre jelezhetik a földrengéseket, bár egyelőre nem világos, hogy a földmozgásokkal megemelkedő radongáz koncentrációját, esetleg a föld elektromos és mágneses mezejének jelentős változását érzékelik-e. De szinte lehetetlen számszerűsíteni a megváltozott viselkedésüket, amit ráadásul sok minden más is kiválthat. A kétértelműség és a pontatlanság mára a tudomány peremére sodorta az ígéretesnek indult kutatásokat. Mondván, nagyobb eredményre vezet, ha többet költenek stabilabb épületekre, mint nehezen megragadható, kétséges állati kísérletekre.

Vagy a mindenhez is értő AI

Azt is gondolhatnánk, hogy nincs elég információ az előrejelzéshez. Pedig vannak kutatók, akik szerint

Még a legképzettebbek sem tudják észrevenni például az apró hullámokat a hatalmasra duzzadt szeizmikus adathalmazokban. Pláne nehéz megkülönböztetni a kőzetlemezek jeleit az emberi forrásoktól, például a forgalomból származó zajtól vagy a robbantásoktól. Nem úgy az AI, ami nemcsak verseket ír és vicces próbál lenni, jelentkezett szeizmológusnak is, azt ígérve, hogy szenvtelenül átrágja magát az adatcunamikon, és olyan összefüggésekre deríthet fényt, amik előre jelezhetnek erősebb földrengéseket.

Például itt van a legújabb felfedezés, hogy extrém rengések idején a Föld gravitációs  terében megváltozik a fény sebessége. Az ütköző lemezek a kőzetek sűrűségét is megváltoztatják, a sűrűségváltozások pedig fénysebességgel haladó „elasztikus gravitációs” hullámokat indítanak el a felszín felé (is). Abban bíznak, hogy az ilyen apró változásokat a mesterséges intelligencia képes lesz észrevenni,

Ez volt a valaha regisztrált negyedik legerősebb megarengés, a felkorbácsolt 15 méter magas cunami pedig betört a fukusimai atomerőműbe, amelynek radioaktív szivárgását azóta sem sikerült megnyugtatóan megszüntetni.

Gyorsabban lehet majd kiadni a figyelmeztetéseket – ígérik a kutatók. Na de mennyivel? Percekkel? Dehogy, 5-10 másodperccel. Ami nem sokat ér vész idején. Ennyi idő alatt még az ablakon sem lehet kikémlelni, hogy mi a fene történik. Akkor inkább az állatok, amik már órákkal korábban nyugtalankodnak, és még akkor is jobb rájuk hallgatni, ha kiderül, hogy csak vaklárma volt az egész.