Három jókora piramisba ágyazott gyógyfürdő képezi a demjéni Piramis Fürdő- és Üdülőpark magját. Már ez is elég különös, főleg, hogy a reklámfilm szerint ezek a gízai piramisok méretarányosan kicsinyített másolatai, szóval aki beléjük fekszik, az egyből átélheti azok kisugárzását.
A komplexumot néhány ízléses, pöttyös gombaház és egy hangulatos, törökdúlást ábrázoló falfestmény egészíti ki.
Bár a reklámvideóban nem mondanak árat a „mesebirodalomra”, de a Termál Online szerint az egyhektáros területen elhelyezkedő, 880 négyzetméternyi épületkomplexumot 390 millióért kínálják. (A rejtélyes hirdetést, amire saját bevallásuk szerint véletlenül bukkantak az egyik ingatlanoldalon, sajnos nem linkelik, és nem igazán találjuk mi sem. FRISSÍTVE: egy olvasónk szemfülesebb volt, megtalálta.)
Mindenesetre, akinek melege és felesleges 390 millió forintja van, vehet magának gyorsan egy komplett fürdőt gyógyvizes medencével.
Néhány napja mutattuk be a Mi Vidékünk sorozatban a híres ösküi kerektemplomot, ennek kapcsán küldte el olvasónk, Lehoczky Máté egy munkáját amely a teljesen körbejárható épületet ábrázolja. A 3D modellt drónfelvételek alapján csinálta, és elég frankón néz ki. Az oldalán amúgy megtalálható a Thury-vár is, ami a közeli Várpalotán található, amelyről elég sokat írtunk Veszprém megyei túránk kapcsán.
Tök jó ez a ház, csak kár, hogy pont ideépült.
- én.
Tök jó, hogy ideépült valami, csak kár, hogy pont ez.
- újságíró kolléga.
A fenti idézetekből is látszik, hogy a Csarnok téri Meininger Hotel épülete meglehetősen megosztó, a szó eredeti értelmében. Mármint, manapság arra szokták mondani, hogy megosztó, amit senki nem szeret, de ez a ház nem ilyen - ez tényleg megosztja a közönséget. Van, aki lelkesedik érte, van, aki fanyalog rajta. Ha nem nézem az előzményeket (márpedig nem kéne), akkor egyértelműen az előbbiek közé tartozom: üdítő látvány ilyeneket látni Budapesten.
Ezekre a helyzetekre szoktam azt írni, hogy egy nem igazán jól megfogalmazott kérdésre ez volt a legjobb válasz. Na de lássuk, hogy is került ide ez a különös szálloda.
"Gyakorlatilag elfogytak a két világháború között épült, igényesen felújított modern villák a magyar ingatlanpiacon" - állítja a költözzbe.hu ingatlanportál közleménye a náluk található több százezer hirdetésre hivatkozva. Elég meglepő kijelentés, ha azt veszem, hogy két éve még 16 kiadó és eladó Bauhaus-villát gyűjtöttem össze hirdetési oldalakról (a Bauhaust természetesen szigorúan ingatlanos értelemben használva).
Viszont teljesen megállja a helyét: végigtúrtam más oldalakat is, meg persze átfutottam azokat a hirdetéseket, amiket ti küldtetek, és tényleg az a helyzet, hogy alig akad valami. Lássuk hát azt a néhányat!
Egy buszos osztálykirándulás résztvevőiben egészen biztos nem hagy mély nyomot az ópusztaszeri monostor maradéka. Lássuk be, az emlékhely tele van újabb kori látnivalókkal, amikkel nehezen versenyez az a néhány falmaradvány, ami ezen a fotón látható:
Pedig évszázadokon keresztül tulajdonképpen ez volt a látnivaló a környéken, csak éppen elbánt vele a történelem, mint a magyar középkor emlékeinek többségével. A törökök az Alföldet pusztították el leginkább, így erre a területre különösen jellemző, hogy az egykori templomokból, kolostorokból, várakból csak csekély falmaradványok maradtak.
A 3Dpast.com, amelyik kiállításokon vetített, történelmi témájú animációs filmek gyártására állt rá, Mátyás király budai várával aratta első sikereit, aztán csinált mindenféle más animációkat is (itt írtam róluk kicsit bővebben). Legújabb munkájuk Ópusztaszer templomáról, majd a köré épült monostorról és településről szól.
Varga Rolandék animációs csapatát ezúttal az Ópusztaszeri Történelmi Emlékpark két régésze, Turda Gábor és Szabó Dénes Kristóf segítette a modellezésben, ők lektorálták a videóban megjelenő épületek történelmi hitelességét. A 3D fejlesztéseket pedig Fodor Zsolt vezette. Néhány képkockát megkaptunk a filmből, melyeken jól látszanak a változás lépései.
Gyermekkorom meghatározó élménye volt az Úttörő Áruház kerámia díszkútja. Először is, nagyon szerettem az olyan térképeket, amiken különböző figurák voltak ábrázolva, ez pedig pont ilyen volt (itt lehet tanulmányozni a részleteket). Persze a hihetetlenül erős ideológiai töltet akkor nem jött át.
Fel sem tűnt például, hogy Kovács Margit simán lehagyta az egész amerikai kontinenst a világtérképről. Az sem szúrt szemet, hogy a térképen az egész világot beragyogja a gigantikus vörös csillag fénye. Sőt, a világításba kisebb alcsillagok is besegítenek, leginkább természetesen Moszkvából. A tökéletes politikai inkorrektség jegyében, Afrikában és Ausztráliában pucér bennszülötteket fényesít a sugárzás, míg Koreára egy szuronyos puskás katona hívta fel az áruházba lépő gyerekek figyelmét.
Azaz csak hívta volna, ha tudja! Mert hogy a mi figyelmünket a teknősök és az aranyhalak kötötték le. Ugyanis a medencében a tengerekben
tényleg víz volt halakkal, alattuk bedobált pénzek, a szárazföldön pedig teknősök sütkéreztek.*
Ez egy mai gyerek figyelmét is hosszan le bírná kötni, szóval könnyű elképzelni, milyen hatása lehetett ránk. Vagy még inkább azokra, akik évtizedekkel korábban léptek az 1950-ben megnyitott Úttörő Áruházba.
Lassan a végéhez közeledik a Normafa kapuja projekt első üteme Budapest XII. kerületében, Hegyvidéken. Az átalakítások során két új közterület is születik, egy út és egy park. Ezeknek keresnek most nevet. Épp úgy, ahogy korábban a Fácános mellett kialakított új térnek, mely azóta hivatalosan is a Fácános tér nevet viseli.
Nem túlzok a címben, a ház jelenlegi állapotában alighanem szebb, mint megépültekor volt: láthatóvá váltak olyan részletek, amelyek azelőtt soha, és korábban kihasználatlan tereibe sikerült életet lehelni az átépítéssel. A hotelnek tett kompromisszumok (a tetőráépítés és a passzázs „beltérbe vonása”) ellenére maga a ház elképesztően jól néz ki, tele tök jó megoldásokkal. A szálloda egyéves csúszás után megnyílt a Hyatt-lánc tagjaként, de még nem üzemel teljes gőzzel, így a kivitelező Market Építő szervezésében bejárhattuk az egészet.
A ház történetét és a hotellé alakítás részleteit ebben a cikkben foglaltam össze, most lássuk, milyen lett a kész épület. Járjuk be a földszinttől a tetőteraszig!
Egészen váratlan élményben lehet része annak, aki betéved mostanában a Rákóczi út és az Alsó erdősor utca sarkán álló épületbe. Belépünk egy kis oldalajtón, aztán egy szűk teherfolyosó után megnyílik a tér, és egy egészen hihetetlen belsőben találjuk magunkat. Háromszintes, kör alakú aréna, felül óriási üvegablakkal, a földszintjén hatalmas növényekkel, és elsőre zavarba ejtő alkotásokkal.
Ez az egykori Otthon Áruház belső tere, benne pedig a Képzőművészeti Egyetem kurátorszakos hallgatóinak projekte, vagyis egy tárlat a lakhatásról, ahol fiatal képzőművészek és építészek alkotásai mellett a MOME Építészeti Intézetének hallgatóinak tervei is láthatók. A kiállítás címe természetesen: Otthon. Mivel a helyszín éppolyan izgalmas Urbanista-szempontból, mint maga a tárlat, mindkettőről mesélek kicsit.
Néhány hónapja kaptam egy könyvet, az a címe, hogy A magyar építészet rövid története. Jó kis anyag, hamarosan bővebben is írok róla. Gondoltam, a szokásos házakat veszi végig, a szokásos szöveggel, de rögtön az elején egy olyan izgalmas dologra hívta fel a figyelmemet, amiről nem is hallottam korábban. Ez pedig a kopcsányi templom.
Szombathelynek elég klassz építészeti öröksége van az ókortól napjainkig. Itt van az egyiptomi istennőnek szentelt Iseum (vagyis annak közelmúltban újraépített rekonstrukciója), a hangulatos Vasi Múzeumfalu, az ország egyik legnagyobb temploma, a Sarlós Boldogasszony-székesegyház, vagy épp a Szent Márton-templom, ami állítólag pont ott áll, ahol a névadója megszületett. Ám amikor a Mi vidékünk keretében elkezdtük tervezgetni a Vas megyei túrát, nekem egyből egy városszéli kert végében álló betonépület jutott az eszembe: most végre megnézem a szombathelyi csillagvizsgálót!
Elég érdekes ingatlan bukkant fel a piacon, mely mérete, fekvése, építészettörténeti értéke miatt legalább olyan izgalmas, mint amiatt, amit kezdeni lehet vele. A régi badacsonytördemici (lábdihegyi) püspöki pincéről van szó, mely több mint 1300 négyzetméteren nyúlik el, és tartozik hozzá egy majdnem 30 ezer négyzetméteres telek is. Akinek van 690 millió forintja, már viheti is. De mit is?
Világszerte kevés a híres építésznő, de azért mondjuk Zaha Hadid nevét mindenki ismeri, akit csak kicsit is érdekel a téma. Magyarországon viszont már bajban van az építészet iránt érdeklődő ember, ha nagy hirtelen női tervezőt kell mondania, pláne ha meg kell neveznie egy alkotását. Nem azért persze, mert nem ismeri eléggé a szakmát, hanem azért, mert az elmúlt évtizedek nem annyira kedveztek az építésznőknek. Azok akik mégis ezt a szakmát választották, legtöbbször a nőiesebbnek tartott belsőépítészetben érhettek el sikereket ("a belsőépítészet az majdnem lakberendezés, az meg már majdnem házi munka ugye"), esetleg egy férfi tervező árnyékában maradtak.
A helyzet szerencsére változóban van, olyannyira, hogy ma már általában több fiatal nő választja a szakmát, mint férfi. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekből is ismerünk nem egy neves magyar alkotót. Kovács Dániel néhány éve bemutatott egy rövid listát, de a 111 év 111 híres ház könyvben is szerepel kettő (Mináry Olga és Bozsó Annamária). Persze azért egy 150 építészt tartalmazó listához képest ez elég szerény felhozatal, de ez nem a szerzők hibája.
Ezért is örültem neki, hogy most van apropója Csomay Zsófia bemutatásának, hiszen a MOME Építészeti Intézete címzetes egyetemi tanárának nevezték ki.
A múlt héten adták át az Év tájépítésze díjat, melyet idén Andor Anikó nyert el. A döntőbe öt versenyző került, s mind az öt mellett egy-egy újságíró mondott amolyan védőbeszédet, mielőtt a zsűri meghozta volna a döntést. Engem is felkértek egy ilyen laudáció megírására és előadására, és ahogy tavaly, meg tavaly előtt, most is lehozom ezt a blogon.
Két éve a Pagony iroda munkásságát mutattam be, tavaly Szabó Gábor három történeti-kertrekonstrukciója mellett érveltem. Idén a Korzó Stúdió két vezetőjének - Grabner Balázs és Terhes Dénes - munkásságából mutathattam be három területet, öt percben. Olyan területet, amelyek elsőre jóval nehezebben megfoghatók, mint egy nagy virágos kert, vagy egy ősfás park helyre pofozása. Hiszen még megvalósulatlan elképzelésekről, küzdelmek árán létrejött csöpp terekről, és műszaki ellenőrzésről van szó. Mondhatnám, kommunikációs szempontból mindez "nem annyira szexi" - ahogy szegényeknek azonnal a lelkébe gázoltam az első háttérbeszélgetésen.
Viszont épp ezért fontos, hogy beszéljünk róluk, és bemutassuk ezeknek a munkáknak a jelentőségét is. Íme hát a védőbeszéd:
Molnár Farkas, a Bauhaus hallgatójaként készítette el 1922-ben formabontó épülettervét, a Vörös Kockát. Szóba került, hogy ez épül majd meg a következő évben kiállítótérnek Weimarban, az iskola bemutatójára, de végül csak kiállítási tárgy lett belőle. Úgy viszont hatalmas nemzetközi sikert aratott, az egyik látványrajza ma a New York-i MoMA-ban látható.
Ma, első ránézésre, semmi extra nincs egy ilyen családi házban. Közel egy évszázada viszont, amikor ez a fogalom általában historizáló villákat jelentett, elképesztően frissnek hathatott.
Egy eredetileg szép és fontos, szinte a teljes építészszakma által elismert Makovecz-művet pusztítottak el a múlt héten Szentendrén, a Duna-parton. A helyére, több helyi civil szervezet tiltakozása ellenére is irodaházakat építenek.
Szomorú az is, hogy mi fog történni ezen a területen (a híres és közkedvelt Postás strand szélén), szomorú az is, mi történik az építész másik szentendrei épületével, a toldott-foldott Szolgáltatóházzal, és szomorú az is, hogyan nem valósulhatott meg egy harmadik alkotása a városban. Ígérem, ezekre még visszatérek egyszer, de most a lerombolt Duna étteremmel szeretnék foglalkozni.
A hétvégén Budapest100, ami minden évben nagy szám, de 2019-ben a témája különösen kedves lesz a szívemnek. Száz éves ugyanis a Bauhaus, aminek apropóján a korszak modern épületeit veszik sorra. A rendezvény honlapján természetesen idén is megnézhetjük, hogy pontosan mely házak vesznek részt a programban, és azokban mit csinálhatunk szombaton és vasárnap.
Ám a rendezvény nem csak erről a két napról szól. Legalább ilyen fontos az előkészület, aminek során rég elfeledett dolgok szoktak felszínre kerülni. Miután térképre vittek a szervező Kortárs Építészeti Központ munkatársai vagy 250, Bauhaus nyomán született épületet, többen is jelentkeztek, hogy az ő házuknak is ott lenne a helye. Vagyis hirtelen egy csomó elfeledett modern épült került az érdeklődés középpontjába. Az egyik ilyen ház a Vöröskő utca 9. volt. Gondoltam ne csak a sztárépületekkel foglalkozzunk, mutassuk meg, milyen eldugott kincseket rejt Budapest.
Ha katasztrófa sújtotta vidékekre gondolunk, ritkán jut eszünkbe Horvátország. Pedig a Mediterráneumban évről évre, egyre gyakrabban törnek ki hatalmas erdőtüzek. Tavaly legtöbbet Portugália és Görögország szerepelt ezzel a hírekben, de a szomszédunkban is szinte minden nyáron kialakul katasztrófahelyzet.
Idén második alkalommal nevezett a MOME Építészeti Intézete az indonéz Petra Christian University szociális építészeti pályázatára, amelyen tavaly második helyet értek el a magyar diákok. Ebben az évben a verseny a természeti katasztrófák sújtotta területeken élő gyermekeket állítja a középpontba. Külön kiemelve, hogy a fizikai veszteségek mellett a segítők gyakran megfeledkeznek a pszichológiai megpróbáltatásokról.
A zsűri pénteken hozta meg a döntését, a MOME elsőéves hallgatói közül az egyik csapat – Majnár Rebeka, Mocselini Balázs, Winkler Rebeka – a legjobb tíz között végzett. Sőt, a negyedik helyen, szóval épp csak lemaradtak a dobogóról. Water Therapy Pavilon nevű tervük leírását alább olvashatjátok.
A fotókiállítás nem egyszerű műfaj. Csak nagyon erős, és csak nagyon kis számú anyaggal működhet az, hogy bekeretezzük a nagyításokat, valamilyen logika szerint kiakasztjuk őket a falra, és már kész is vagyunk. (Jó, van azért ilyenre is példa, mondjuk a Moholy-Nagy a Mai Manóban, bár még ott is többről van szó.) Nincs mese, egy nagy galériának, főleg ha szeretné a szakmán túli közönséget megszólítani, mást is kell nyújtania. A Nemzeti Galéria új kiállításán tovább nehezíti a helyzetet, hogy az összes kiállított kép ingyen hozzáférhető nagy felbontásban a neten, jelentős részük már hosszú évek óta. A Fortepan-kiállításról van ugyanis szó.
A kiállítás kurátorainak arra a kérdésre kellett választ találniuk, miért menjünk fel a Várba Fortepan-képeket nézegetni, ha ugyanezt a gépünkön is megtehetjük?
Tovább dagad a Kócsag-botrány - írnák holnap a reggeli lapok, ha megjelennének vasárnap is, de így csak én tájékoztathatok mindenkit a Bertalan Lajos utcai tűzfalátfestés újabb fordulatáról. Gyorsan össze is foglalnám mi történt eddig:
Százéves a Bauhaus. Weimar, Dessau és Berlin ünnepel. Budapest is ünnepel (például a Budapest100-zal), mert úgy érezzük, ez a legendás németországi iskola egy kicsit a miénk is volt. Persze elég sok mindenről szoktuk azt érezni, hogy "ez egy kicsit magyar is", de a Bauhaus esetében teljes joggal tesszük ezt. Az ott tanító mesterek közül ugyan csak három volt honfitársunk, de ők elég fontos szerepet játszottak az iskola életében.
Berger Otti diákból vált a textilműhely vezetőjévé. A kevés női oktató egyike volt, akit emiatt ma is számon tartanak. Breuer Marcell szintén „saját nevelés” volt: már hallgatóként izgalmas bútorokat tervezett, majd megalkotta azokat a csővázas székeket, amelyek a Bauhaus legjellegzetesebb termékei lettek. A fénykísérleteiről ismert Moholy-Nagy László pedig, miután 1923-ban csatlakozik a tanári karhoz, az igazgató – Walter Gropius – jobbkezeként nagy szerepet játszik az oktatási rendszer teljes átalakításában. És akkor a híres és kevésbé híres magyar diákokról nem is beszéltünk.
Ugyanakkor elképesztően kevés dolog maradt utánuk idehaza. Nem csoda. A harmincas-negyvenes évek nem kedveztek nálunk az újító művészeknek. Berger Auschwitzban halt meg, Moholy-Nagy Chicagóban alapított dizájniskolát, Breuer – miután Magyarországon származása miatt nem kaphatott munkát, hiába pályázott – Amerikában vált világhírű építésszé.
Ebből a szerény örökségből viszont négy budapesti múzeum is kiállítást rendezett a centenáriumra, lássuk, hogyan sikerült nekik.
Andor Anikó lett 2019-ben az Év tájépítésze, aki három munkájával pályázott az elismerésre:
A keddi eredményhirdetésig hasonlóan zajlott a verseny, mint az elmúlt években: anonim jelölések után a megmérettetést vállaló tájépítészek közül egy szakmai zsűri választotta ki az öt legjobbat, akik azután három tervükkel pályázhattak a díjra. Idén 26 jelöltből választották ki a döntősöket, akik a következők voltak:
A tűzfalfestésekre szakosodott Színes Város és a MOME közös kurzust indított a tervezőgrafikai szakon, amely gyakorlati feladattal zárult. A tervek közül a közönség választhatta ki a kedvencét, amelyet azután felfestettek egy Bertalan Lajos utcai tűzfalra. Ez lett a Zsuffa Zsanna Lídia tervezte Kócsag, hivatalos nevén a Szépnagymadár. Idén ismét véget ért a kurzus, és a közönség ezúttal az Urbanistán szavazhatta meg, hogy melyik terv kerüljön ugyanerre a gyakorlófalra. A megadott téma a 100. évforduló miatt a Bauhaus volt. A nép döntött, de a végeredmény egészen meglepő lett: azt akarták, hogy maradjon a Kócsag.
Dühös kommentek születtek a poszt alatt, és természetesen a Facebookon is, hogy miért kell eltűnnie az ideiglenesnek szánt alkotásnak. Kaptam én is egy csomó olvasói levelet, kapott a Színes Város is, sőt egy petíció is indult, amelyet több százan írtak alá.
Gyakran kapok tőletek érdekes ingatlanhirdetéseket, de azért az nagyon meglepett amikor Branczik Márta, az egyik legfontosabb 20 századi építészetünkről szóló könyv társzerzője küldött egyet. Ennek a zuglói irodaháznak a hirdetését. Csak annyit írt hozzá:
A brutalizmus egyik legjobbja Budapesten. Mónus János, OKISZ, Thököly út 58-60. terv 1970, kivitel: 1971-73
A brutalizmusról általában valami elénk tolakodó, környezetére fittyet hányó betonszörny jut az eszünkbe. Ezzel szemben erre a házra sokan nem is emlékeznek, annyira szépen simul a környezetébe. Pedig 4150 négyzetméter alapterületű, négy emelete van, magasföldszinttel, és a tetőn még egy gépház is magasodik. Ráadásul nem egy panel lakótelepbe kellett belesimogatni annak idején, hanem Zugló történelmi villanegyedébe. Ennek ellenére tökéletesen sikerült a környezetébe illeszteni.
Minden városnak megvannak a szobrai. Le is vadásztunk egy csomót például Zalaegerszegen. De vannak városok, ahol nem csak szobrok vannak, hanem a szobor. Mint amilyen mondjuk Tatabányának a Turul, Budapestnek a Szabadság-szobor.
Vagy épp Szombathelynek a Felszabadulási emlékmű, hivatalos nevén 1945. Olyannyira fontos volt ez az alkotás a város életében, hogy egy időben még a címerében is szerepelt (ahogy az a képen is látszik). Amikor a Mi Vidékünk projekt keretében Vas megyében jártunk, muszáj volt meglátogatnunk ezt is.
A szombathelyi Felszabadulás-emlékmű a város legnagyobb szobra, de országosan is kiemelkedő méretű. 29 méter magas, amibe belegondolni is nehéz: majdnem akkora, mint egy tízemeletes panel.
És simán lehet, hogy több beton van benne. Mégis légiesnek, könnyednek, izgalmasnak, dinamikusnak tűnik. Ha épp nem áll mellette ember a fotón, nem is érezzük olyan irgalmatlanul nagynak.
Ritka az olyan klassz idegenvezetés, mint amilyent a körmendi Batthyány-Strattmann-kastélyban kaptunk. Az amúgy is érdekes gyűjteményt számtalan történettel dobta fel tárlatvezetőnk, Pintér György, melyek közt szerencsére egy teljesen Urbanista kompatibilis is akadt:
A körmendi vasbeton erkély legendája.
Ennek a várkastélynak ugyanis nem volt olyan szerencséje a II. világháborúban, mint Keszthelyen a Festeticsekének. Ott egy művelt szovjet tiszt – civilben ukrán történelemtanár – megmentette a páratlan könyvtárat, ám ide csak barbár katonák jutottak. Ostobaságuknak egyetlen haszna volt,
be lehetett mesélni nekik, hogy a lépcsőház Mária Teréziát ábrázoló festményén valójában Katalin cárnő van, és hát az orosz uralkodót mégse bántjuk.
Minden más képet elpusztítottak, mert a vászon ugye ezerféle dologra jó, és az sem baj, ha össze van festékezve. A kastély kiállításán ma is láthatók olyan, több száz éves viaszpecsétek, amelyeket a csizmájuk fényesítésére használtak az orosz katonák. A leglátványosabb pusztítást azonban akkor művelték, amikor már évek óta a kastélyban laktak.
Van egy tűzfal Újbudán a Bertalan Lajos utca 16-ban. Érdemes megnézni a Street View-n, épp egy hatalmas kócsagot festenek rá. Tavaly indult ugyanis a MOME tervezőgrafika-szakán egy tűzfaltervezési kurzus, ennek a végeredménye lett ez a festmény. Netes szavazással döntött a nép, hogy melyik terv kerüljön a több mint 300 négyzetméteres felületre, végül Zsuffa Zsanna Lídia Szépnagymadár című alkotása foglalta el a házfalat egy évre.
Most ismét véget ért egy oktatási kurzus, a madár helyére új festmény kerülhet (amit a szívem mélyén azért kicsit sajnálok, szerettem). Az új képek témája a Bauhaus lesz, ti pedig, drága Urbanista-olvasók, abban a szerencsés helyzetben vagytok, hogy eldönthetitek, melyik alkotás legyen a befutó. A képek alant, szavazódoboz a poszt végén, hajrá!
Számos gyönyörű palota és kastély van Vas megyében, ám a kedvenc épületeim egészen aprók. Nem az őrségi szerek házaira gondolok, bár azokat is nagyon szeretem, hanem a középkori templomokra, melyekből több is van ezen a környéken. Mikor a Mi Vidékünk projekttel Vasba látogattunk, felkerestünk párat, és most megmutatjuk őket.
Bár ottjártunkkor nem volt valami fényes az égbolt egyik nap sem, talán ilyen komor háttér előtt is látszik, mitől annyira szerethetők ezek a sok száz éves egyházak.