Index Vakbarát Hírportál

Átépítik a Szabadtéri Színpadot a Városmajorban

Egyelőre még csak az ötletpályázaton vagyunk túl, ezek a befutók

Valkai Csaba és Fábián Gábor terve a Városmajori Szabadtéri Szín
2019.04.11. 15:44

Az elkövetkező években át fog épülni a Városmajori Szabadtéri Színpad. Hogy pontosan hogyan, mivé és mikor, azt még nem tudni, egyelőre a tapogatózásnál tartunk, de már túl vagyunk az első ötletpályázaton, szóval kezd körvonalazódni az irány. Hegyvidék önkormányzata és a helyet (valamint a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot) üzemeltető, fővárosi tulajdonú Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. olyan koncepciókat várt, amelyekből majd ötleteket meríthetnek. Nagyjából úgy, ahogy az Anna réti misézőhelynél is, a kerület másik végében.

Az ötletelésre azért volt szükség, mert a létesítmény több szempontból is problémás. Egyrészt számtalanszor bővítették az 1952-es átadása óta, és nem feltétlenül a legigényesebb módon. Ugyanakkor mégis csak egy zárvány a parkban, hiszen az év jelentős részében nem lehet használni.

Szóval a feladat az volt, hogy olyan objektummá alakítsák, amely megfelel a meghatározott színházi paramétereknek (nagyjából hatszáz néző, adott méretű színpad stb.), ugyanakkor valahogy szervesül a parkba. Például azzal, hogy a Városmajor látogatóinak is legyen lehetőségük a mosdók használatára, hiszen ez a funkció az, ami önmagában manapság már fenntarthatatlan

Az elmúlt években az is felmerült, hogy lebontják az egészet. Egyrészt nem jelent építészetileg értéket, másrészt a Városmajor így is agyonhasznált, fölösleges még több embert idecsődíteni. (Egy másik budapesti parkban ugye ezt nem egészen így gondolják.) Végül nem döntöttek egyből az eltüntetés mellett, de olyan terveket vártak, amelyek semmiképp nem növelik az épület alapterületét, sőt több teret engednek a zöldnek.

A pályázatra 180-an regisztráltak és 27 érvényes pályamű érkezett. Rangsorolás nélkül 1,5 millió forintot kapott három pályamű, egy "kiemelt megvételben részesült" (olyan suta ez a pályázati nyelv, nem?) 1,1 millióért, további hármat rangsorolás nélkül vásároltak meg 800 ezer forintért. Lássuk, melyek ezek!

Ezeket díjazták rangsorolás nélkül

Rév Bence Balázs és Rantal Gábor terve

Szilvási Attila terve

Valkai Csaba és Fábián Gábor terve

Ezt kiemelt áron vették meg

Ferenczi Huba terve

Ezeket rangsorolás nélkül vették meg 

Deichler Tímea, Jakab Dániel és Répás Ferenc terve

A LAB5 Építésziroda terve

Vörös Tamás, Perényi Flóra és Fürtön Balázs terve

Ezek tehát a befutók, de még egyszer: ez csak egy ötletpályázat volt. Olyan szempontokat gyűjtöttek, amiket érdemes figyelembe venni a későbbiekben. A tervekben felbukkant elgondolásokat átveszik még különböző területek - például a természetvédelem - szakembereivel. És alighanem jó alapanyag ez a lakosság megszondáztatására is, hogy vajon mit szeretnének a Városmajorban álló épülettel.

Ha jön a következő felvonás, ígérem jelentkezem.

Érdekel, mi épül a városban? Kövess Facebookon, vagy akár Instagramon is.



Rovatok