Index Vakbarát Hírportál

Volt főépítész: A Mol felhőkarcolója tönkreteszi a Kopaszi-gátat

2017. október 4., 13:04 Módosítva: 2017.10.06 18:04
1739

Hétfőn mutatták be a sajtónak a Mol Campust, a Lágymányosi-öböl partjára tervezett épületet, mely Budapest legmagasabb háza lesz. A Foster and Partners jegyezte tervekről részletesen leírtuk, miért tetszenek, korábban pedig mi is és mások is megfogalmazták, milyen problémák lehetnek az elhelyezkedéssel. Most Schneller István építész, Budapest volt főpolgármester-helyettese, majd főépítésze, a SZIE Tájépítészeti Kar Településépítészeti Tanszékének egyetemi tanára küldte el aggodalmait.  Szerinte ugyanis a két kérdést nem lehet külön kezelni.  (Őt már tavaly is szerettük volna megszólaltatni a BudaPart ügyében, de akkor még információhiányra hivatkozva nem kívánt írásban nyilatkozni.) Alábbiakban az ő írása olvasható - betűhíven:

Tovább

Lenyűgözően fog kinézni a MOL új székháza

2017. október 2., 12:30 Módosítva: 2019.07.22 10:16
2095

Azt, hogy magasház épül a BudaPart projektben a Lágymányosi-öböl partjára, már elég régóta lehetett tudni. Azt is, hogy 120 méter magas lesz, ami hazai léptékkel mérve nyugodtan nevezhető felhőkarcolónak, hiszen ez lesz a főváros legmagasabb épülete. Elhangzottak az érvek pró és kontra, hogy kell-e nekünk ekkora épület (ezeket most nem írnám le megint, de olvassátok újra, ha vitáznátok velük), ezen kívül viszont az égvilágon nem tudtunk róla semmit.

Egy ház magassága ugyan elég fontos paramétere (ahogy mondjuk egy autónál sem mindegy, hogy mekkora), de hogy a ház jó-e, az nem ettől függ (ahogy egy autónál sem). Nos, ma bejelentettek egy csomó konkrétumot, meg pár elég meglepő fordulatot. 

Tovább

Eladó a panellakás, ahol Jézus kétszer megtestesült

2017. szeptember 29., 15:29 Módosítva: 2017.09.30 16:28
238
Tovább

Bámulatos tetőteraszt árulnak az Erzsébet hídnál

2017. szeptember 28., 11:16 Módosítva: 2017.09.29 11:46
1304

Amikor bemutattam egy klassz eladó (időközben elkelt) tetőteraszt a pesti Belvárosban, többen is felhívtátok a figyelmemet egy másikra, amelyik annál is sokkal vagányabb fekvésű. Ez ugyanis közvetlenül a budai Duna-parton van, az Erzsébet híd lábánál (azon a környéken, amelyről nem is olyan rég Saly Noémi mesélt az Urbanistának). A látványterveken egy napfényes penthouse szerepel egy menő tetőkerttel, ami egyeseknek nagyon tetszett, mások viszont felháborodtak rajta, hogy mégis hogy lehet ilyen tetőtér-átalakítást csinálni Budapest legképeslaposabb, világörökségi területén. Nyugi, szerencsére semmiféle szétbarmolásról nincs szó, lássuk, mi is ez az épület! 

Tovább

Úgy tűnik, felújítják a Csendillát

2017. szeptember 27., 11:14 Módosítva: 2017.09.27 18:48
565

Klasszicista épületünk nincs olyan sok Budapesten, de ami van, az furamód leginkább budai villa. Ilyen például a híres, nem is olyan rég eladó sorba került  Óra-villa, vagy a közelmúltban gyönyörűen felújított Hild-villa. Na és ilyen a titokzatos Csendilla is. 

Már a neve is igen különös, elsőre olyan, mintha a csend és a villa összeolvadásából kapta volna, de erről szó sincs. Mai szemmel elképesztő, micsoda birkózás indult az 1840-es évek sajtójában arról, hogy jó-e ez a név. Egyesek szerint azért rossz, mert a magyar csend szóhoz egy spanyol (!!!) gyököt ragasztottak, mások szerint meg azért rossz, mert az illa az illan szó rövidülése, és ahonnan a csend elillan, az a hely ugyezajos. 

Krúdy jó fél évszázaddal később teljesen máshogy látta a kérdést, szerinte márpedig ilyen szó van, még egy kis szösszenetet is írt a  jelentéséről .

Tovább

Hogy lett a gettóból az ingatlanfejlesztők paradicsoma?

2017. szeptember 26., 09:20 Módosítva: 2018.02.14 12:18

Felpörgött az ingatlanpiac, sorra indulnak be a bontások és az építések, egymás után tűnnek el a sok éves betoncsontvázak és gödrök. A megszokott helyszínek mellett, mint amilyen Angyalföld, új szereplők is beszállnak a versenybe, amelyekről mindenképp érdemes pár szót ejteni. Kezdjük a Magdolnanegyeddel, mely egészen különleges a budapesti fejlesztési területek közt. Itt nem egy szűz területre húznak fel lakónegyed mint a BudaParton, nem rombolták földig a fejlesztés előtt a régi utcákat, mint a szomszédos Corvinnegyedben, de még csak nem is olyan rehabilitáció zajlott, mint Ferencvárosban.

Hogy megértsük a helyet, kicsit vissza kell mennünk az időben.

Tovább

Nézzék csak, egy autó megy át a falon!

2017. szeptember 25., 07:56 Módosítva: 2017.09.26 15:43
317

Olvasónk figyelmeztetett minket, hogy a Pacsirtamező utcában álló Császárkert étterem falán gyanúsan nagy nyílások jelentek meg. Rákérdeztünk az önkormányzatnál, akik megerősítették: a pincefödémig bontják hamarosan az épületet, hogy mi lesz a helyén, azt nem tudják.

Helyi védettség alatt nem állt, és hát mi tagadás, nem is nagyon indokolta semmi, hogy védett legyen: a cirádák ellenére egy nem túl nívós épületről van szó. Azért persze egy könnycseppet elmorzsolhatunk, hiszen mégiscsak a régi Óbuda egyik emléke távozik azzal, hogy a Pacsirtamező utca utolsó előtti földszintes lakóháza is eltűnik. Igazi kisvárosi épület azokból az időkből, amikor itt még igazi kisváros volt.

Ennél többet azonban kár keseregni, inkább reménykedjünk, hogy a helyére emelt épület emeli majd az utca építészeti színvonalát.

Tovább

Lebontják a pártbizottság egykori székházát a volt Köztársaság téren

2017. szeptember 23., 23:44 Módosítva: 2022.09.13 09:55
323

Ha azt mondom, bontják a II. János Pál pápa téri Horizont Házat, nem sokan kapják fel a fejüket. De ha azt mondom, hamarosan eltűnik az egykori Köztársaság téri MSZP-székház hányattatott életű szomszédja? Ami ráadásul szintén szorosan kötődött a párthoz, bár előtte a mészárosok székháza is volt.

A kifosztott, bedeszkázott, évek óta csak romló állagú és a magyar történelemben többször tragikus szerepet betöltő épület bontására egy olvasói levél hívta fel a figyelmünket. Az egyik Luther utcai társasház lakóit arra kérték ugyanis, zárják le az üres Horizont Ház és a társasház között kialakított parkolóterületet az októberben kezdődő bontási munkálatok miatt.

A Józsefvárosi Önkormányzat kérdésünkre megerősítette, hogy a magántulajdonban lévő épület bontási engedélye a napokban emelkedett jogerőre, bár a bontás pontos időpontjáról nincs tudomásuk. Ahogy írták: „A bontási terv szerint a bontás kézi technológiával történik a földszinti szintig, a pince bontására a szomszédos épületek védelmében nem kerül sor. Az önkormányzat hatósági építési engedélyt a 27. szám alatti területre nem adott ki, ilyen kérelem sem került benyújtásra. [...] Az önkormányzat által kiadott engedély kizárólag a 27-es számra vonatkozik, nem érintik a 26-os szám alatti volt székház épületét.”

De miért is ikonikus a II. János Pál pápa tér 27. és 26.?

Tovább

Hét tökéletes ingatlanhirdetés hétvégére

2017. szeptember 22., 14:01 Módosítva: 2017.09.23 15:44
39
Tovább

Egy egész pofás ingatlanfejlesztés Angyalföldön

2017. szeptember 20., 12:54 Módosítva: 2017.09.21 05:04
1645

Újra dübörög az ingatlanpiac, városszerte épülnek a társas- és irodaházak, sorra tűnnek el a válság előttről itt maradt építési gödrök és betoncsontvázak. Normális körülmények között boldogok lehetnénk, hiszen egy ilyen ingatlanboomnak köszönhetjük a mai Budapestet is a nagykörúti, meg a Rákóczi úti bérházakkal. 

Most egy kicsit persze más világ van, és nem azért, mert régen minden szebb volt, hanem mert manapság sokkal kevesebbel meg lehet úszni egy építést mint egykor. Igaz, vannak, akik a kockázatosabb utat választják, és megpróbálnak építészetileg is kitűnni a dömpingből, de elég ritka az ilyen eset.

Az Urbanista naponta kap új és új látványterveket ilyen-olyan lakóparkoknak nevezett új építésű lakótelepekről (bár mostanában leginkább a court és residence kifejezés hódít a piacon), én azonban nagyon ritkán írok róluk. Nem azért mert rosszak, hanem mert általában elképesztően unalmasak.

Tovább

Gyönyörű, mint egy templom, pedig csak egy megálló

2017. szeptember 15., 11:00 Módosítva: 2017.09.15 16:27
9609

Az Urbanista közel egy évtizedes történetében elég sok jobb sorsra érdemes házat mutattunk be. Ezek többsége még ma is várja jobb sorsát, vagy rosszabb esetben azóta el is tűntek, szóval nagyon jó érzés olyan kivételekről beszámolni, mint amilyen a lóvasút-végállomás a Zugligeti úton. Évekkel ezelőtt még reménytelenül lepusztult állapotban próbáltak új gazdát keresni neki egy ingatlanhirdetésben, tegnap viszont az elsők között járhattuk be a csodálatosan megújult épületet. Nézzétek meg velünk, milyen klassz lett! 

Zugliget elég népszerű kirándulóhely volt már az 1800-as évek elejétől kezdve, nem véletlenül épült ide a legendás Fácán Nagyvendéglő. Viszont feljutni csak nagy nehezen lehetett a meredek hegyoldalon, így már nagyon korán elkezdték tervezgetni az idevezető vaspályát. Ahogy az lenni szokott, el kellett telnie pár évtizednek, míg a tervezgetésből lett is valami, na de 1868-ban tényleg megindult a lóvasút, amely a Lánchíd budai hídfőjétől hozta fel a látogatókat. Az évek alatt persze rengeteget fejlődött a közlekedés, a hálózat szép lassan benőtte egész Budapestet, a lovakat meg közben elektromos meghajtásra cserélték: 1896-tól már Zugligetbe is villamos járt fel. (Akit bővebben érdekel a zugligeti közlekedés és a lóvasutak története, annak érdemes elolvasnia az Örökségfigyelő erről szól cikkét, vagy ami még jobb, megnéznie a Lóvasút szerdán nyíló helytörténeti kiállítását.)

Történt azonban a villamosítás előtt még egy elég fontos fejlesztés a vonalon: a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) 1886-ra a korábbi kis, favázas végállomás helyére megépítette azt az épületet, amiről most szó lesz.

Tovább

Mi okozta az öreg tölgy pusztulását az Anna-réten?

2017. szeptember 13., 12:33 Módosítva: 2017.09.13 20:46
619

Nem is olyan rég jelent meg egy kép a Facebookon, amin egy megcsonkolt tölgy látható a Normafánál, az Anna-réten. A fa a játszóhely központi eleme volt, amely árnyat adott az ott tartózkodóknak, ezért is érintett sokakat. Először azt hittem csak erősen visszavágták, bár az gyanús volt, hogy egy erdőben, még ha parkerdő is, miért ifjítanák így a fákat.

Aztán nem sokkal később egy egész képsorozat jelent meg egy másik helyi Facebook-oldalon, ahol látható, hogy a tölgy már tavasszal sem hajtott ki.

A rét látogatói természetesen a játszótér építését okolják, az önkormányzat szerint erről szó sincs. Vajon mi az igazság?

Tovább

Eladó az ország egyik legismertebb vízimalma

2017. szeptember 12., 09:11 Módosítva: 2020.04.21 12:42
320

Nincs túl sok, jó állapotban fennmaradt vízimalom az országban, s azok többségének is leginkább már csak az épülete áll. Márpedig a hétköznapi embernek a vízimalom attól vízimalom, hogy van kereke. A legszebbek (és legjobb fekvésűek) ma népszerű turisztikai célpontok. A legismertebb talán a túristvándi, de a csopakit és a velemit is sokan keresik fel. Gyerekkoromban ilyen volt még Tata legismertebb műemlékmalma, a Cifra is.

Tovább

Hihetetlen mesepalotát árulnak Miskolcon

2017. szeptember 9., 10:35 Módosítva: 2017.10.05 11:30
160
Tovább

Újabb nagy múltú házat bontanak le az 5. kerületben

2017. szeptember 8., 07:38 Módosítva: 2017.09.08 14:06
937

Áll egy ház a Szabadság tér közvetlen közelében, a Hold utcában. Nemrég még használták, a Magyar Záloghitel Ingatlan Kft. irodái voltak itt (a honlapjukon a mai napig ez a cím szerepel), ám nemrég kordon került a homlokzat elé és egy tábla: „Hold utca 17. sz. épület bontása”. Az épület egyébként nem túl feltűnő, ránézésre századfordulós, de ha voltak is díszei, azokat elvesztette. Legfeltűnőbb jellegzetessége, hogy hátrébb áll, mint az utca többi épülete. Ennek oka ismeretlen, ám a térképeken már 1870-től kezdve ugyanilyen hátrahúzott épület szerepel. Gyanakodhatunk rá tehát, hogy utcabéli társainál korábbiak a ház alapjai.

Tovább

Bontott faanyagként árulják a Jófogáson az Ybl-díjas épületet

2017. szeptember 7., 08:32 Módosítva: 2017.09.07 22:48
1027

A nyolcvanas években nem csak Makovecz Imre és tanítványai nyúltak szívesen a fához mint építőanyaghoz, de sokan mások is - igaz teljesen más technológiával. Az egyik legizgalmasabb épület Koris János Konsumex-áruháza volt 1983-ban, amelyért az építész el is nyerte az Ybl-díjat. A házat ma bontott faanyagként hirdetik a Jófogáson.

Tovább

20 m²-es telken álló házat árulnak Pomázon

2017. augusztus 30., 11:28 Módosítva: 2017.08.31 10:36
75
Tovább

Nem kell, hogy operettdíszlet legyen egy népies középület

2017. augusztus 25., 09:51 Módosítva: 2019.04.08 12:39
560

Ma van éppen negyven éve, hogy elhunyt az organikus magyar építészet egyik megteremtője, Kós Károly. Meglepő, mennyire nem volt rég, hiszen életének fő művei még az előző századfordulón születtek. Mivel Trianon után is szülőföldjén, Kalotaszegen maradt, ahol viszont a korábbiakhoz hasonlóan komoly megbízásokat már nem kapott, építészetileg termékeny korszaka nem volt túl hosszú. (Itt bemutatott fő alkotásai elképesztően rövid idő alatt, mind 1909 és 1912 között születtek!)

Azonban a pár igazán aktív éve alatt is annyi izgalmas és fontos épületet alkotott, hogy mindenképpen meg kell emlékeznünk róla, ahogy Schulekkel tettük nem is olyan rég: öt művének rövid bemutatásával.

Tovább

A Rákóczi téri metrómegálló építésze cseretervet ajánl fel a BKV-nak

2017. augusztus 24., 18:08 Módosítva: 2017.08.25 10:18
296

Bár a BKV nem kereste meg, cseretervet ajánl fel nekik a hajléktalanelhárító fémrudak helyett Dévényi Tamás, a Rákóczi téri metróállomás építésze. Mint azt megírtuk a 8ker posztja nyomán, az épület oldalába a hét elején helyeztek ki néhány nem igazán esztétikus, viszont feltűnően nagy és semmilyen más funkciót be nem töltő korlátot, hogy "felszámolják az állandósult higiéniai körülményeket".

Tovább

Műemlék vendéglőt rombolnak le Újpesten

2017. augusztus 24., 07:20 Módosítva: 2017.08.24 18:43
3074

Bontják a Brunovszkyt, hívta fel a figyelmet egy tegnapi Facebook-posztjában Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere:

Mint írja, a híres műemlékvillát, mely később vendéglőként lett ismert, engedély nélkül kezdte el bontani a tulajdonosa. Az önkormányzat értesítette az örökségvédelmet, de az, azon kívül, hogy figyelmeztette a munkát végzőket, hogy hagyják abba, amit csinálnak, nem sokat tett. 

Na de mi történik itt, és főleg mi az a Brunovszky?

Tovább

Mi a baj a Rákóczi téri hajléktalanelhárítókkal?

2017. augusztus 23., 09:19 Módosítva: 2017.08.30 09:00
738

Tegnap posztolt a 8ker blog egy fotót a Rákóczi téri metróállomásról: egy csomó alacsony korlátot szereltek fel az épület oldalában található fedett zugba, ahol korábban hajléktalanok tanyáztak. A megoldás annyira abszurdnak tűnt, hogy először el se hittük, hogy ez tényleg ellenük van, de miután megkérdeztem az illetékeseket, kiderült, hogy valóban erről van szó.

Röviden a következőt tudtam meg: a kerületi önkormányzathoz sok panasz érkezett "a metróállomás környezetével kapcsolatos problémákról", amit továbbítottak a fővárosnak. A főváros cége, közelebbről a BKV pedig lépett, mint írták: "az utaspanaszok, valamint az állandósult higiéniai körülmények felszámolása indokolta" a korlátok telepítését. Oké.

Eszem ágában sincs belemenni az Urbanistán abba a vitába, hogy kinek, hol van joga feküdni, és kinek, hogyan van joga megvédeni a környezetét. Nézzük pusztán építészetileg, milyen problémák vannak ezzel a megoldással!

Tovább

90 kilométer pesti metró 2000-re

2017. augusztus 20., 20:41 Módosítva: 2017.08.21 14:48
784

A várost átszövő metróhálózat, gyorsforgalmi utak szisztematikus rendszere, földalatti gyorsvasút Óbudáról Pesten át Kelenföldre, egységes koncepcióra épülő utasbarát közlekedésfejlesztés: Budapest problémái mindig éppen 15-20 éven belül fognak teljesen megoldódni, csak aztán valahogy mégsem lesz pénz semmire, amit meg mégis sikerül kilobbizni, mint végül a négyes metrót, annak önmagában kevés az értelme. A Kádár-rendszer közlekedéspolitikai küszködéseinek máig ható örökségét vette számba egy új könyvben két történész.

Tovább

Eladásra hirdetik az Old Man's pubot

2017. augusztus 20., 07:16 Módosítva: 2017.08.21 07:48
162
Tovább

Az Iparművészeti Múzeum titkai

2017. augusztus 18., 07:58 Módosítva: 2017.11.21 17:45
462

Első és hosszú ideig utolsó alkalommal járta be az Urbanista pincétől a padlásig a szeptember 3-án több évre bezáró Iparművészeti Múzeumot, amely 25 milliárd forintos műemléki rekonstrukció és egy új szárny építése után, legkorábban 2021-ben nyílik meg ismét. Az Üllői úti épület nemcsak a múzeumot, hanem a Kinizsi utca felől a MOME műhelyeit is rejti. Az Iparművészeti Múzeum és az Iparművészeti Iskola évtizedek óta létezett már, amikor az Andrássy úti Régi Műcsarnok (ma a Képzőművészeti Egyetem épülete) eldugott zugaiból a fényes és e célra épített palotába költözött.

Fazekasstílus? Magyaros stílus? Úttörő architektúra vagy az építészet megcsúfolása? A magyar díszítőművészet több százéves hímzéseken, kazettás mennyezeteken megőrzött emlékeit és keleti hatásokat is felvonultató Iparműpalota megítélése születésétől fogva nagy viharokat kavart. Az ikonikus épület Lechner Ödön (1845-1914) és Pártos Gyula (1845-1916) tervei szerint készült 1893és 1896 között. Kihagyhatatlan Zsolnay Vilmos neve is, hiszen ő és Lechner „olyanok, mint Cseh Tamás és Bereményi Géza. Mindketten dolgoztak másokkal is, de azért leginkább kettejüket együtt szeretjük.” A jellegzetes zománcos fényű pirogránittal, vagyis égetett agyaggal borított homlokzat és tető nemcsak a környező bérházak jellegzetes malter, kő, téglafalazat-kombójából ragyog ki.Gyertek velünk az Iparműpalotába, ahol tulipánból a legeldugottabb lépcsőházba és a madaraknak is jut!

Tovább

Elhunyt Tolnay Lajos, Ybl-díjas építész

2017. augusztus 17., 08:22 Módosítva: 2017.11.27 18:39
360

Vasárnap, 84 éves korában elhunyt Tolnay Lajos Ybl díjas építész - tudatta az Urbanistával az alkotó fia. Tolnay számos fontos középület tervezője volt szerte az országban, emellett több ismert épület (Történeti Hivatal, Műcsarnok, Operaház) rekonstrukcióját is végezte.

Tovább

Amikor mindenki a Józsefvárosban lakott, és minden a Józsefvárosban történt

2017. augusztus 6., 07:10 Módosítva: 2017.08.07 07:17
1817

A Fortepan olyan, mint a régi Verseny utcai ócskapiac: tele meglepő és váratlan kinccsel, sosem tudod, mire bukkansz. A fenti fotó például egy ritka várostörténeti pillanatot kapott el, egyetlen képbe sűríti a születő, modern Budapestet és az egykor vidékies várost. A nemrég épült többemeletes bérpaloták szorításában palánkkal körbevett földszintes házikó és toldozott-foldozott műhely áll, a régebbi városszerkezet utolsó hírmondója. A poros udvar és a méretes fa különös, hátrahagyott sziget a Nagykörút közelében, ahol már régóta villamos csenget. Tudod már, hol járunk? A Gutenberg téren, 1914 körül.

Tovább

Luxuslakásnak árulják a Dunkirk filmben szereplő 90 éves hajót

2017. augusztus 3., 13:38 Módosítva: 2017.08.04 09:44
23

Igazi sztáringatlan került a piacra Londonban, ugyanis egy hollywoodi sikerfilm szereplőjéről van szó, a Dunkirk egyik hajójáról. A fenti jelenetben látszik teljes szépségében, ami egy villanásra a trailerben is felbukkan 1:45-nél:

Tovább

Lerombolják az egyik legizgalmasabb pesti negyedet?

2017. augusztus 1., 09:51 Módosítva: 2017.08.02 08:57
532

A Közvágóhíd Budapest egyik legizgalmasabb barnamezős beruházási területe lehetett volna - sőt lehetne akár abban az állapotában is, ahogy máig fennmaradt. A történetét és az egykori állapotát egyszer már összeszedtem, és ma sem látom másként: simán lehetne ez a pesti Millenáris. Sajnos azonban úgy néz ki, hogy a szerves fejlődés helyett , ahol a meglevő kis kulturális kezdeményezésekre fokozatosan ráépültek volna az egyre komolyabb rétegek, a rombolás és a nulláról felépítés következik. Megértem, ha valaki nem szereti a dzsentrifikációt, de itt sokkal jobban örültem volna neki.

Na akkor lássuk mi is történik a környéken!

Tovább

Ez meg mégis micsoda?

2017. július 31., 18:13 Módosítva: 2017.08.01 16:49
814

A Hello Woodot nem kell bemutatni az Urbanista olvasóinak (itt van egy csomó minden, amit róluk írtunk korábban). A famunkáiról és alkotótáborairól ismert csapat most Tokajban rendezett Építészmustrát, ahol 150 fiatal – zömmel építészhallgató és néhány rokonterületen tanuló diák – dolgozhatott egy-egy mester keze alatt. Természetesen fából.

A történelmi borvidék hét településén összesen 11 projekt készült el. A tábor egyben verseny is volt : az utolsó nap, a csapatok szavazatai alapján a MOME monoki projektje nyerte el az egy millió forint értékű fődíjat. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács különdíját a SZIE  Tállyoló projektje kapta. A  Hello Wood különdíját a Széchenyi István Egyetem nyerte. 

Na de nem a díjak számítanak, hanem a művek. Kaptunk mindegyikről egy-két képet, amit most a hivatalos műismertetőkkel tárunk a drága olvasók elé (helyenként kissé rövidítve).

Tovább

Tényleg élhetünk egy légtérben a vécével?

2017. július 31., 08:58 Módosítva: 2018.05.31 16:32
89

Az Urbanistán egyre többször fordulnak elő olyan lakások, ahol a vécé egy légtérben van a hálószobában. A legutóbb egy bajai luxusvillában találkozhattunk vele, ahol kifejezetten az ágy mellett volt egy kagyló és egyáltalán nem szükségmegoldásból. Elég magától értetődik a kérdés, hogy mégis, hogy nem büdös. Elhatároztuk hát, hogy az örökké illatos vécé nyomába eredünk.

Tovább

Rovatok