Index Vakbarát Hírportál

Amikor tíz év után nagy tiltakozások ellenére, de bezárták a Zöld Pardont, azt ígérték, hogy közpark lesz a helyén országzászlóval. Végül csak parkoló lett belőle. Akkor ugye a szomszédokra és a környékbeli cégek panaszaira hivatkoztak, most a Budapest Parknál ilyen panaszok nincsenek, mégis vége lehet a bulinak. Mondjuk legalább közparkot sem ígér senki, rögtön parkoló lehet a helyen.

Nincsenek a dübörgés miatt elégedetlen szomszédok, hiszen a szomszédban csak egy OBI meg egy Tesco van, a Budapest Parkot mégis bezárhatják. A ferencvárosi önkormányzat szocialista képviselője ugyanis azon dolgozik, hogy Budapest egyik legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye végre az lehessen, aminek egy modern világvárosban minden rozsdaövezeti zöldterületnek lennie kell: igen, parkoló.

A fiatalság rovására?

Pál Tibor szocialista önkormányzati képviselő már több beadványt is intézett a ferencvárosi polgármesternek, pedig a terület valójában fővárosi tulajdonban van. Ennek ellenére a ferencvárosi önkormányzat támogatta Pál Tibor javaslatát, dr. Bácskai János, a Fidesz–KDNP színeiben megválasztott polgármester a jegyzőkönyvek szerint már 2015. október 15-én azt mondta a javaslat vitáján az önkormányzati ülésen, hogy

Azon leszek, hogy minél előbb parkolási övezet legyen a Budapest Park területén, még ha ez a fiatalság rovására is lenne.

A beadvány így, fideszes önkormányzati támogatással eljutott a fővároshoz is, ahol azonban tavaly még azzal dobták vissza, hogy az olimpiai létesítmények fejlesztésével összehangolva a Budapest Park területen villamos-végállomásokat terveznek, ezért a P+R parkoló létesítése akkor éppen nem volt aktuális. Most, hogy a 2024-es olimpia álma oda, Pál Tibor újból érdeklődött a ferencvárosi polgármesternél, hogy miért nincs parkoló a területen, amikor a Budapest Park mindössze évente négy hónapig üzemel, amúgy meg konténerraktár csak.

A szocialista képviselő szerint viszont pont amikor a park zárva tart, tehát ősztől tavaszig nő meg az ingázó forgalom, ezért olyankor nagy szükség lenne a P+R parkolóra.

A probléma csak az, hogy egy P+R parkoló nem azt jelenti, hogy a színpad helyére beállnak a Szigetszentmiklósról reggelente munkába járó autósok. Hanem aszfaltot jelent, fizetőkapukat meg infrastruktúrát, ami a Budapest Park szerint nem fér meg a szórakozóhely már kiépített megoldásaival.

Egészen érdekesen dobtak föl egy zebrát a  Gellért téren, pontosabban a Valdemar és Nina Langlet rakparton (amelyet a tényleg szép szándék ellenére, valószínűleg soha nem fognak így hívni a budapestiek). Mintha konfettivel szórták volna meg az utat, vagy egy fagyit forgattak volna meg színes cukorkába.

Oké, hogy szabálytalan, de lássuk be, ártalmatlan és kedves. Nekem tetszik.

Az elkövetőkről semmit nem tudok, de ketten is elküldték nekem a fotóit. Az egyikük Tömör Miklós, a Valyo lelke, egy másik furcsa zebrajelenségre is felhívta a figyelmemet a közelben.

A Párisi udvar épülete eredetileg irodaház volt lakószintekkel, meg üzletekkel, az elődje pedig az ország első bevásárlóközpontja volt. Szóval minden volt már itt, csak hotel nem – egészen mostanáig. A jövő nyáron megnyíló szálloda fejlesztői ma megmutatták a sajtónak, hogy is áll az átalakítás. Elmentünk, megnéztük.

A XX. század második felének építészetét mindenki ismeri. Vagy mondjuk úgy, mindannyian ismerünk ebből a korból származó házakat, nagy valószínűséggel ilyenben élünk, dolgozunk, vásárolunk, tanulunk, szórakozunk. Talán nem figyelünk oda rájuk, mert túlságosan is megszoktuk őket, s lehet hogy észre sem vesszük, hogy a sok átlagos, unalmas, ötlettelen építmény között jó pár izgalmas, és néhány egészen zseniális is akad.

Ezeknél a remekműveknél kevésbé talán csak azokat az embereket ismerjük, akik megalkották ezeket.

Pedig nem csak hogy voltak ilyenek szép számmal, de vannak is. A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) karöltve a MOME Építészeti Intézetével Ház+Mesterek címmel videósorozatot készített, amelyben tíz olyan mestert interjúvoltak meg egyetemi hallgatók, akiknek a munkássága meghatározó volt a múlt században. Név szerint Arnóth Lajos, Callmeyer Ferenc, Csomay Zsófia, Finta József, Kévés György, Kuba Gellért, Sylvester Ádám, Török Ferenc, Vadász György és Vámossy Ferenc.

Tavaly ősszel írtam a reformáció 500. évfordulójára tervezett emlékjelekről, ahol részletesen összeszedtem, miért is tetszik (szemben sok más emlékművel). Szóval itt csak nagyon röviden lássuk, miről is van szó:

• A Kálvin téren 95 díszkövet kicseréltek emléklapokra, utalva Luther 95 tézisére, amit 500 éve, 1517-ben tett közzé.
• Ezeken a köveken egy-egy nagy reformátortól vett idézet, illetve egy-egy magyar szerző témához kapcsolódó gondolata van.
• Az utóbbival arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a vallás reformja egyben a magyar nyelv reformja is volt: új fordítások, szavak, műfajok jelentek meg a nyelvünkben.
• A köveket egy év után kiszedik, és az ország különböző településein kerülnek majd végleges helyükre. A Kálvin térre pedig visszateszik a klassz K-köveket.

Röviden ennyi az emlékmű lényege, mely már meg is tekinthető. Szóval meg is tekintettem.

Tegnap mutatták be a sajtónak a Belvárosi Sportközpont tervét, mely tulajdonképpen egy tanuszoda megfejelve több szintnyi ráadással: fitneszteremmel, wellnesszel, kosárlabdapályával, tetőteraszos bárral és más csudákkal. Korábban a Molnár utca 9-ben működött egy ifjúsági központ, ahol tanuszoda is volt. Miután azt 2000-ben be kellett zárni, mert elavult, a közösségi funkciók az Aranytízben kaptak helyet, az úszásoktatást azonban mostanáig nem oldották meg a kerületben. Ezért döntöttek az új sportközpont építése mellett a Vadász utca 30-ban.

Semmi kétség, szükség van egy ilyen létesítményre. Már csak az a kérdés, hogy hova és minek a helyére kerül az új épület, na meg, hogy milyen lesz.

Tegnapi közleménye szerint hat objektumot helyezne védelem alá a főváros. Azért vagyok kénytelen ennyire hülyén fogalmazni, mert az öt ház mellett alighanem egy kőkereszt is műemléki védettséget kaphat, ami meg ugye nem épület. A hat helyszínből öt Újpesten van, többük amúgy kerületi szinten már védelem alatt áll. Na de lássuk inkább, mikről is van szó. 

Volt nem is olyan rég egy fővárosi pályázat, amire Dunán lebegő óriásinstallációkkal lehetett nevezni. Remek ötlet volt, a győztes nem is lett rossz, de valahogy nem születtek annyira erős anyagok. Legalábbis a díjazottak közül egyiktől sem esett le az állam.

Aztán nem sokkal a poszt megjelenése után Nagy Péter elküldte a saját pályaművét, amely semmit sem nyert. Na ettől egyből csettintettem: ez igen, ez klassz! 

Persze meg sem fordult a fejemben, hogy a zsűri merő gonoszságból nem válogatta be a legjobbak közé. Sokkal valószínűbb, hogy a megvalósíthatóságával akadtak gondok. A kiírt 12 milliós keretből aligha lehet annyira egyszerűen elkészíteni, ráadásul egy ilyen többfunkciós, mozgó berendezésnek nagyon sok feltételnek kell megfelelnie, aminek a részleteit sokkal alaposabban ki kell dolgozni, mint egy vízen lebegő műanyag installációét. Vagyis az ötlet klassz, csak épp túl mutat a pályázat keretein.

Belépsz az előre megadott vendéglátóipari egység ajtaján, mondod a jelszót, mire kapsz egy sokatmondó pillantást a pincértől és egy helyre kis egységcsomagot UrbanGo felirattal. Ebben minden benne van, amire a következő nagyjából három órában szükséged lesz: térkép, pár egyszerű szabály, nem igazán lokalizálható fotórészletek, egy írószer és még pár olyan apró segítség, amivel most még úgysem tudsz mit kezdeni. A cél, hogy rábukkanj a városban egy helyre, amiről egyelőre nem tudsz semmit.

Elképesztően klassz fényképet küldött nekem Tamási Miklós a Fortepantól. Egy 1936-ban készült panorámakép elég jó felbontásban (egy kicsit butítanom is kellett a méretén, hogy elbírja a rendszer, de a minősége szerencsére nem romlott észrevehetően). Ahogy írja, az Új nemzedék című képes lapban jelent meg a két fotóból összeragasztott illusztráció, amiben teljesen el lehet veszni.

Persze már első ránézésre is feltűnik egy csomó izgalmas részlet: a balos közlekedés, a Lánchíd előtti díjszedő pavilonok, a régi Királyi-palota, a rakparton végigfutó házsor, na meg hogy mennyire zöld volt egykor a Várkert. Hiányzik a Buzogány-bástya, az erkély a karmelita kolostorról, az utóbbi mögül kikandikál viszont a Honvéd Főparancsnokság azóta lerombolt kupolája. Rákattintva és belezoommolva további fantasztikus részletek tárulnak fel: például az Est és az Unicum hirdetései, az 5-ös és a 3-as busz, vagy egy autóközlekedéssel dacoló konflis, a várakozó lóval. Ja és az megvan, hogy már akkor is folyton fel volt állványozva valami? Itt épp a Mátyás-templom és a Palota egyik szárnya.

Ha szeretsz elböngészgetni ilyen fotókon, akkor feltétlen nézd meg ezt a nagy felbontású képet is, ami 1955-ben készült a Vigadó tetejéről.

Érdekel, milyen volt a régi Budapest? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!

A múlt héten volt az Újpesti Piac bokrétaünnepe, ami persze nem hangzik valami nagy dolognak, ilyen horderejű eseményekről nem is szoktam beszámolni az Urbanistán. Ám most nagyon kapóra jött, mert egyelőre egy sort sem írtam még a fejlesztésről, pedig a Szent István tér újragondolása budapesti szinten is nagyon izgalmas dolog.

 Arról nem is beszélve, hogy kilenc évvel ezelőtt itt lángosozva-sörözve beszéltünk először arról Szily Lacival és Szalai Balázzsal, hogy kellene csinálni egy blogot a közterekről, építészetről, meg ilyesmiről. Szóval valahol itt született meg az Urbanista.

A kutyafuttató, meg annak a továbbfejlesztett változata, a kutyajátszótér elég win-win dolog. Jó a kutyának, jó a gazdának, na meg azoknak az embereknek is, akiket zavarnának az utcán hancúrozó állatok. Szóval jó az egész városnak. Kicsit úgy vagyunk vele mint a kültéri tornapályákkal és fitneszparkokkal, hogy sokan használnák szívesen, ha tudnák hol vannak. Ezért is csináltunk az utóbbiakból egy klassz fővárosi térképet, és szívesen csináltunk volna egyet a kutyajátszóterekről is, de mint kiderült, azokról már van. Mégpedig a Felelős állattartás honlapon.

A Duna partjára folyamatosan kerülnek ki szobrok. Alig pár napja volt szó a sokaknak tetsző és sokakat felháborító harckocsicskáról, néhány hónapja pedig a Nagy Ho-ho-horgász Főkukacáról, amiért egyértelműen mindenki odavolt. Hamarosan ennél jóval nagyobb alkotások jelennek majd meg a Műegyetem előtt, ráadásul nem is parton, hanem egyenesen a vízben. Bár Kecskeméti B. Zoltán kinetikus óriásbiciklistájánál semmi nem lesz jobb a Dunán, azért jött pár ötlet a Fővárosi Önkormányzat pályázatára is. Maradjunk abban, hogy nem volt könnyű dolga a zsűrinek. 

Elképesztően klassz hely lehetett Zugliget a XIX. században. Rengeteg szőlő és rengeteg vad volt erre, vagyis ideális kikapcsolódást jelentett a környék az úri közönségnek. Nem véletlen, hogy több legendás fogadó is nyílt akkoriban a hegyek oldalában. Közülük talán a legismertebb a Fácán Nagyvendéglő volt.

Az egykori majorság területére aztán később további épületek kerültek, így alakult ki a ma is ismert Fácános. Egy varázslatos hangulatú birtok, amit ma már családi és társasházak vesznek körbe a Zugligeti, a Béla király és a Csermely út között, de máig magán hordozza az elmúlt másfél évszázad legszebb és legrondább napjainak emlékét. Mondjuk, ahogy most kinéznek a Fácános házai, leginkább az utóbbiakra emlékeztetnek, de úgy tűnik, a több évtizedes pusztulás után végre megkezdődhet a terület és az értékes műemlékek helyreállítása. 

A munkák megkezdése előtt járhattuk be és fotózhattuk végig az épületegyüttest. A Fácános múltjába pedig Balázs Attila, a (hamarosan a megújuló lóvasút-végállomásra költöző) Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria vezetője avatott be minket.

Budapest, a kozmopolita elfajzottság nemzettesttől idegen, rákos daganatként burjánzó lokális áttéte, ahol egy rendes jobboldali kormánypárt soha nem fog annyi szavazatot kapni, amennyi vezetői szerint járna neki, nos, még ennek a bűnös városnak is megvannak a szent helyei, melyek egy másik, tisztább, igazibb és napkeletibb valóságot idéznek fel, mintha csak a szittya magyarság igazi fővárosa lenne. Ebbe a rejtőzködő városba, elfelejtett emléktáblák, ősmagyar motívumokat felvonultató sgrafittók és régi mulatságok bűzei közé száll alá, aki a Hosszúlépés új városi sétáján Ablonczy Balázs történésszel tart. Turáni underground a budai keresztény középosztály negyedében.

Újabb csöpp alkotás került ki a budai rakpart mellvédjére a napokban, a Kossuth hídnak emléket állító kő közelébe. Egy Ruszkik haza! feliratú, lövegormányát  szomorúan lógató harckocsi. Vagyis csak harckocsicska, annyira pici.

A képet Phermous lőtte (haha) két napja, és töltötte fel a Köztérkép fórumába.  A gerillaakcióról nem nagyon tudni semmit, de a stílus és a helyszín alapján alighanem ugyanaz lehet az alkotója, mint a Főkukac szobrának, vagyis Mihajlo Kolodko, azaz Kolodko Mihály ungvári művész.

Vannak dolgok, amiben minden jó érzésű magyar egyetért. Ilyen például a régi magyar rajzfilmek szeretete, vagy épp 1956 emlékének tiszteletben tartása - szóval bízom benne, hogy sokáig a helyén marad a kis alkotás.

Érdekel, mi történik Budapest közterein? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!

A héten adták át az Év tájépítésze díját. Ahogy arról már szó esett a blogon is, a döntőbe öt versenyző került, s mind az öt mellett egy-egy újságíró mondott amolyan védőbeszédet. Engem is felkértek egy ilyen laudáció megírására és előadására, a választásom pedig egyből a Pagony Tájépítész Irodára esett. Bár végül nem ők hozták el az első díjat (hanem a Lépték-Terv, akiknek ezúton is nagy gratula), azt hiszem talán másoknak is érdekes lehet, miért szeretem olyan nagyon a munkásságukat. Szóval íme az egész.

Tegnap adták át a tájépítészszakma legfontosabb éves díjait Fugában. Az év tájépítésze a Lépték-Terv iroda lett, a közönségszavazáson a Pagony végzett az élen, a junior díjat pedig Tóth Evelin Enikő kapta. 

A közösségi településfejlesztés általában olyan szexi dolgokra szokott koncentrálni, mint az építészet vagy a kertészet, pedig az egész mögött ott húzódik több láthatatlan – vagy nagyon is látható –, megkerülhetetlenül fontos hálózat, amelyekre kevesen gondolnak. Ezeket szoktuk legtöbbször az infrastruktúra kifejezés alá összesöpörni, és ide tartozik a vezetékes víztől a hulladékkezelésen és az elektromos áramon keresztül a tömegközlekedésig egy csomó minden. A Hello Wood csapata, akiket leginkább a nyári táborukról ismer mindenki, most erre az elhanyagolt terültre koncentrál néhány napig.

Az április 25-én, kedden kezdődő Városi Recycling rendezvénysorozat központi eleme a Flórián tér lesz, a műhelymunkák pedig a közelben, az óbudai Fő téren folynak majd a Zichy Kastély egyik szárnyában.

Emlékeztek még a jó öreg Grand Fashion Outlet Plázára? Na ne kamuzzatok, nem is volt ilyen bevásárlóközpont. Igaz, tervezték megnyitni, négyszintes reklámhálókon hirdették, aztán nem lett belőle semmi.

A Hungária-gyűrűn, egész pontosan a Róbert Károly körúton, egy ugrásra kedvenc törpe felhőkarcolómtól épült fel a Material Center a 2000-es évek közepén, bútoráruházként.  A koncepció nem volt rossz, hiszen akkoriban amúgy is kialakult a körút és a Lehel utca sarkán egy bútorkereskedelmi csomópont (ott volt a Domus, a Kika, plusz a szemben levő oldalon és a Reitter Ferenc elején további versenyzők).

Nincs még egy olyan hídja Budapestnek, amelyhez ennyi városi legenda kötődne. Van-e nyelve a hidat őrző oroszlánoknak? Öngyilkosságba kergették-e a rossznyelvű pestiek az oroszlánokat faragó szobrászt? A híd valóban az Alagútban éjszakázik vagy csak rossz időben tolja be a hídmester? Utánajártunk és megkérdeztük attól, aki ezer szállal kötődik a hídhoz: Fazekas János hídmestertől.

A Lánchíd őrzőjével hamarosan a Budapest100 látogatói is találkozhatnak az apró, 160 éve hídmesteri irodaként működő helyiségben április 22-én délelőtt. 

A Duna-korzó időtlen idők óta szerepel a bédekkerek kötelező budapesti látnivalói között, sokaknak a sétányról nyíló panoráma jelenti a fővárost. De az ősbudapestiek közül is csak kevesen tudják, hogy száz éve még milyen veszélyes hely volt. Andalgás a Duna mellett, kilátás a hidakra, a Gellérthegyre, a Várhegyre – csak a látszat. Megannyi szemvillanás, flört és kokettálás pedig a veszélyes valóság. Vajon az okos mamák joggal féltették serdült leányaikat a korzózástól és a Buchwald-székeken eltöltött percektől?

Hogy mi változott az eltelt száz évben, kiderül az idei Budapest100-on, melynek a rakpartok Árpád és Rákóczi híd közötti szakaszai lesznek a helyszínei. A bérházak és középületek kapui április 22-23-án megnyílnak és mutatják meg titkaikat a pincétől a padlásig.

A Szabadság híd igazi sikersztori volt tavaly, ahogy azt már sokszor leírtuk: az építési munkák miatt kitiltott gépkocsiforgalom miatt megtelt élettel. A Valyo – Város és Folyó Egyesület kampányt indított Szabihíd néven, hogy idén nyáron is zárják le az autós forgalom elől a hidat, és nyissák meg azt köztérként. Természetesen csak hétvégenként, amikor nem okozna akkor a fennakadást. Biztató, hogy maga a főpolgármester sem zárkózott el az ötlettől.  

Az egész akció reklámozására egy grafikai pályázatot is hirdettek: plakátokkal, matricákkal nevezhetett mindenki, aki szerette volna kicsit feldobni az egész pörgést. Összesen 37 pályamunka érkezett, a zsűri már ki is választotta a kedvenceit, de nem tudni melyek azok.

A fővárosi közgyűlés a héten megszavazta a 2016-os TÉR_KÖZ pályázatok eredményét, ahol budapesti kerületek pályázhattak városrehabilitációs beavatkozásokra. A pályázat célja, hogy olyan közterületek és középületek jöjjenek létre, amelyek bárki számára nyitva állnak és erősítik a közösségi életet. A közterületek esetén fontos a gyalogos- és kerékpárosbarát kialakítás és az akadálymentesség. A 42 projektből 32 kapott támogatást. A projektekről itt, a megítélt összegekről pedig itt lehet olvasni.

• A legjobban Óbuda, Rákosmente és Csepel járt: mindhárom kerület nagyjából félmilliárd forint támogatást kap.
• A legkevesebbet Erzsébetváros és Soroksár kapja (60 millió körül). 
• Projektek közül a legtöbb pénz az óbudai Holdudvar park revitalizációjára jut, 449 millió forint.
• A legrosszabbul Kispest járt, amelynek négy beadott javaslatából csak egyet támogatott a pályázat, azt is csökkentett összeggel.

Nézzük tehát részletesebben, mit terveznek a támogatásokból a kerületek.

"A Kodály Körönd Budapest egyik leggyönyörűbb építészeti kerettel rendelkező útkereszteződése lehetne, ha nem lenne gyalázatos állapotban az ott álló négy ház közül három." - írta keseregve Kelecsényi Kristóf nem is olyan rég itt az Urbanistán  Budapest elveszett kupoláit siratva . Na de minket most az a bizonyos negyedik érdekel, ami makulátlan állapotban van.  

Az egykor Andrássy-udvarnak hívott palota leginkább arról nevezetes, hogy a földszintjén lakott Kodály Zoltán, akiről később az egész köröndöt elnevezték. De nem ám csak úgy, mint Petőfi, aki rövid élete alatt végiglakta az országot, és minden jelentősebb fa alatt megpihent, hogy minden valamirevaló településnek legyen emléke róla. Kodály ugyanis több mint negyven éven keresztül itt lakott, egészen a haláláig (aminek épp tegnap volt az ötvenedik évfordulója).

Állítólag néhány éve még lelkes japán, amerikai és ki tudja honnan érkezett kórusok adtak koncertet egykori ablaka alatt. És akkor arról nem is beszéltünk, hány más művész élt és alkotott még a házban Barcsay Jenőtől Zilahy Györgyig. Akit érdekel az épület története itt talál róla sok érdekességet, de nekünk most az eladó felső két szint izgalmas. 

Azt ugyanis árulják.

Nemrég írtunk a Búzás Aliz-Kóbor Ádám szerzőpáros Köszöntjük Kedves Utasainkat könyvéről, ami a tömegközlekedés szerelmeseit, illetve az ő rokonaikat célozta meg. 

A káprázatos grafikákért felelős Búzás Aliz most egy bomba jó plakátsorozattal rukkolt elő, aminek darabjai Budapest kerületeit ábrázolják a grafikus  szemszögéből. A posztereken a kerületek jellegzetes épületei vannak belesűrítve az alkotó számára kedves és jellegzetes épületek, tárgyak képében úgy, hogy a plakát mintáját a kerület területének formája adja. A sorozat egyelőre 14 kerületből áll, Aliz szerint könnyen lehet, hogy további kerületekről is készít posztereket, a mostani sorozat visszajelzésétől függ, úgyhogy annyit üzenünk, hogy hajrá, és ha készül 18-ik kerületről egy, akkor arra ezennel le is adok ünnepélyes keretek között egy előrendelést. 

„Nyolcadikos koromban elhatároztam, hogy végigjárom Debrecen templomait, de tisztességesen ám. Úgy is lett. Így jutottam az elsők között a belvárosi, akkor Dimitrov, ma Miklós utcai evangélikus templomba. Az ottani lelkész mesélt róla, hogy a főépülethez hozzátoldottak volna egy karcsú tornyot a harmincas években. 

»Tudod, kisfiam, Sajó tervezte volna. Aki a stadiont meg a Hatvan utca 6. számot is… Ismered? Igen, az a nagy, hússzínű ház a legelején. Ahol a 31-es busz megáll. Bejárta Amerikát, felhőkarcolókat tervezett New Yorkban. Mindene olyan szokatlan. Legalábbis a debreceni szemnek. Érthető, most nem is nagyon tartják számon. Téged érdekel? Él az özvegye, van két lánya. Nézd meg a telefonkönyvben.«”  (Térey János, költő)

Sajó István műépítész Debrecenben, 1896 február 18-án született, asszimiláns zsidó polgárcsaládba, eredeti neve Schwartz volt. A helyi elitiskolában, a mai Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett és ifjúsági vívóbajnok is volt. Az első világháborúban több kitüntetést szerzett, és fellépett a Tanácsköztársaság kommunista rendszere ellen is.

A József nádor Műegyetem 1920-as elvégzése után, Csonka-Magyarországon munkát nem találva Németországban ment, ahol a dortmundi Hugo Steinbach alkalmazottja volt 3 évig. Itt a városi bank tervezésében működött közre, ami most a városi múzeumként üzemel. Gyakorlati ideje után egy éven át szabadúszó volt, ekkor egy duisburgi mulató teljes art deco berendezését tervezte meg. A németországi karriernek köszönhető, hogy beleszeretett a helyi art decóba, a téglaexpresszionista építészetbe.

De ennél többet akart, így 1924-ben New York felé vette az irányt, ahol a Sloan & Robertson felhőkarcoló-tervező irodának lett a munkatársa. Ez jó referencia volt, hogy helyi diplomát kapjon, és nemsokára önálló irodát nyitott. 1925-ben két emigráns magyar építészkollégájával, a budapesti Wank Loránddal (ő később jelentős karriert futott be, mint New Deal építész) és a debreceni Berzőffy Loránddal közös irodát nyitott Miamiban „Sajo, Wank & Berz” néven, ahol 1927-ig rengeteg nyaralót terveztek spanyol mediterrán stílusban és ezzel alapozta meg Sajó a későbbi jelentős vagyonát.

A XIII. kerületben eléggé pörög az önkormányzati ingatlanfejlesztés: a hatalmas passzív lakóházuk, meg a menő óvodájuk után most egy plázát építenek. Persze nem annak hívják, hanem szolgáltatóháznak, de attól még az. Valamivel szerencsésebb projektnek tűnik, mint a legutóbbi önkoris bevásárlóközpont, a főváros amúgy nagyon klasszul kinéző Bálnája. Mindenek előtt azért, mert tiszta lappal vághattak bele: a beruházás kizárólag saját, XIII. kerületi önkormányzati forrásból valósul meg, hitelfelvétel nélkül, bruttó 4 milliárd 236 millió forintból.

Ez lesz a Klapka Szolgáltatóház, aminek kedden rakták le az alapkövét. A tervek szerint 2018 őszére kész is lesznek vele.