Index Vakbarát Hírportál

A héten virágba borultak a mátyásföldi magnóliák, magyarul liliomfák (amiket sokan tulipánfának hívnak, de ők tévednek, a tulipánfa ugyanis tök más). A botanikusok azért vannak oda értük, mert elképesztően ősi nemzetségről van szó van szó. Például azért nem méhek porozzák be őket, mert amikor kialakultak, még nem léteztek méhek. Minket viszont nem ezért érdekelnek, hanem mert elképesztően gyönyörűek. Mátyásföld egyik legnépszerűbb dísznövényei, amelyek miden évben lázba hoznak. Úgyhogy felpattantam a bringámra, végigtekertem a környéken, és telefonnal lőttem pár képet a kedvenceimről, hogy mások is megcsodálhassák őket.

Élvezni fogjátok a tavaszi Budapest100-at, mi már kipróbáltuk! Az egész várost felrázó, bérházkapukat nyitogató fesztiválon mindig az ott élők történetei a legérdekesebbek. És amikor az Árpád híd és Rákóczi híd között fekvő egyik rakparti épület lakója éppen Saly Noémi, akkor számíthatunk rá, hogy minden kiderül a rakpart, a környékbeli „zsezsegő helyek” és a Tabán múltjáról. A kávéház-, Budapest- és irodalomtörténész Saly Noémi született rakparti lány. Most egyike a lelkes önkénteseknek, akik szeretnék, hogy április 22-23-án itt, a Tabánban is minél több ház engedje be a múltra, építészetre és történetekre éhes látogatókat. 

Soha nem nevettem ki azokat a megszállottakat, akik megvalósítják gyermekkori álmukat, és várat építenek. Inkább irigyelem őket. Valószínűleg azért, mert a bennem élő gyermeknek nagyon is tetszenek ezek az építmények. Azok is, amelyeket a semmiből emeltek alkotóik, és az olyanok is, mint amilyen ez a most eladósorba került paloznaki várkastély. Vagy mi. 

Nagyon szeretem Kő Boldizsár alkotásait, többször írtam is már róla, a játszótereiről és a könyvéről is. Ez utóbbi poszt alá érkezett most egy elkeseredett komment, hogy:

"A kelenvölgyi Kék-tó téren elbontották a Kő Boldizsár által tervezett és elkészített játszóteret, a játékokat pedig eltüzelték!!! A helyén épített új játszótér ékessége most egy „gyönyörű” vas kilátótorony lett!"

A Kéktó tér Kelenvölgy szívében fekszik Újbudán. Egy nagyon aranyos kis parkocska az egész, a közepén egy elkerített mesterséges tóval, amit a helyi horgászegyesület használ. Közkedvelt hely: vannak padok, meg tűzrakóhely és természetesen játszótér is. A Kő Boldizsár tervezte, fából készült szoborjátékok 2004-ben kerültek a helyükre, és 13 év alatt bizony alaposan elhasználódtak. Ahogy az önkormányzat fogalmazott hivatalos válaszlevelében: „használati értékük kedvezőtlenné vált”. A krokodilmászókát már két éve elbontották, és most a homokozóban levő nagy hajót is.

Április elejére az egész környéket alaposan felújítják: beljebb helyezik a kerítést, így több hely jut a játszótérnek, új gumiburkolatot tesznek le, lesznek szép új ülőhelyek és fákat is ültetnek. Szóval minden megújul, természetesen a játszó is. A mászható szobrok helyét azonban gyári játékok veszik át.

Évek óta rendszeresen bombáznak minket az olvasók, hogy valamelyik utcában irtják a fákat. Harminc-negyven centis ágakat vágnak le és hasogatnak fel, vagy épp szinte a törzsig csonkolnak vissza egész fasorokat. Mikor rákérdezünk az illetékeseknél, a legtöbbször az a válasz, hogy ezek szükséges és fontos faápolási munkák, fiatalítások. De vajon miért kell ilyen brutálisan beavatkozni a fák életébe? Biztos, hogy ezt így kell csinálni? És mi miért gondolunk egyből a legrosszabbra? Miért nem lehet tájékoztatni a lakókat arról, mi történik az utcájukban?

Tegnap számoltunk be az Urbanistán arról, hogy  komoly favágást rendeztek Frankel Leó úti Malomtónál  a Lukács fürdővel szemben. Olvasónk levele és fotói alapján azt hittük, hogy egy értékes mocsári ciprus is az áldozatok között van, de mint többen jeleztétek, szerencsére az még ma is áll. Sőt, a terület kezelői úgy nyilatkoztak, hogy kifejezetten védik a faritkaságot.

Szerette a fügefákat és a hatalmas mocsári ciprust a Lukács fürdővel szemben? Akkor most nagyon szomorú lesz, merthogy kivágták őket. Több kisebb-nagyobb fával együtt. 

A világon egyedül álló Molnár József-barlang igazi kuriózum, a bejáratának környéke pedig a csöpp tavacskával, a mű-törökfürdőépülettel és a buja növényzettel valódi kis oázis Budapesten. A buja növényzet alatt nem derékig érő gazt és békalencsét értek, hanem egy szomorú füzet, egy Frankel Leó utcára kibuggyanó fügebokrot édes fügével, meg egy hatalmas mocsári ciprust.

Vagyis most már csak a szomorú füzet, ugyanis az elmúlt hetekben végzett fairtás után csak az maradt meg (pedig talán az a legkevésbé értékes, leggyorsabban regenerálódó a fentiek közül). Mint olvasónk, Tamás megírta, az ok annyi volt a helyben dolgozó barlangászok búvárok* szerint, hogy

a fák szemeteltek.

Ok volt. Engedély volt. Fák voltak.

A világnapokban az a jó, hogy az ember írhat olyan témákról, amilyenekről mindig is szeretett volna, csak semmi oka nem volt rá. Ilyen világnap lesz például holnap a vízé, és számomra ilyen téma a víztornyoké. Igaz, olykor-olykor felbukkannak itt az Urbanistán, kiváltképp ha eladósorba kerülnek (legutóbb például ez a lakássá alakított pécsi, vagy az évek óta eladhatatlan ferencvárosi gyönyörűség), de azokról, amelyek csak úgy vannak, nem nagyon szoktam posztolni.

Pedig olyan csodás dolgai ezek a XX. századnak, mint amilyenek a kastélyok voltak a korábbi koroknak. Már eleve milyen romantikusak a toronyformával (na jó, az állatkerti Nagyszikla, ami szintén víztorony volt egykor, nem toronyformájú, bár azért határozottan romantikus). És aztán hasonlítanak abban is, hogy itt vannak most a nyakunkon, nagyon szeretjük őket, de sok pénzbe kerül a helyreállításuk, és sokukkal nem nagyon tudunk mit kezdeni.

Elképesztően izgalmas tervet bányászott elő a Hungaricana adatbázisából Bardóczi Sándor, akit legutóbb a Közlekedési Múzeum költözése kapcsán emlegettünk itt az Urbanistán. Összeragasztgatta az egyes szelvényeket, majd zölddel szépen belerajzolta, mekkora is ma a Liget.

Ezen az 1872-es terven ugyanis vagy háromszor akkora, mint amekkora valójában lett. Bár első pillantásra kicsit zavaró, hogy nem északi, hanem keleti tájolású a térkép, de a Duna gyorsan segít eligazodni, mi hol is van. Itt egy kis segítség hozzá:

A Liget északon a mai Váci út házsora mögött kezdődött volna, délen a mai Kerepesi út házainál ért volna véget. Vagyis most a József Attila Színház éppúgy a Városligethez tartozna, mint a Puskás Ferenc Stadion. Természetesen akkoriban még egyikről sem volt szó.

Volt egyszer egy „pompás, úri magyar gentleman,” úgy hívták: Blaskovich Ernő. Amihez nyúlt, arannyá vált a kezében. Apjától óriási földbirtokot örökölt, majd csodaparipája, Kincsem zsebelte be neki a versenydíjakat. Amikor az 1870-es évek végén megépíttette kis belvárosi palotáját, a szívének két legkedvesebbet akarta maga mellett tudni: a szerelmét és a lovát. A Reáltanoda utcában ma is álló, de hosszú évek óta pusztuló, egykor fényűzően berendezett ékszerdoboz emeleti termeiben koronás fők és arisztokraták adták egymásnak a kilincset, és nem mulasztották el meglátogatni a „Hungarian wonder”-t a lófejjel díszített, márványetetős istállóban. A palota másik, titokzatos lakójával azonban nem találkozhattak: a „kékszemű lady” ilyenkor visszavonult aranykalitkájába.

A londoni ingatlanpiacon vannak különösen apró házak, itt az Urbanistán is szerepelt például ez a 2,6 méter széles csöppség. Na de az legalább 50 négyzetméter volt, és 750 ezer fontért kínálták. Az az emeletes kulipintyó, amiről most a Daily Mail számolt be csak 27 négyzetméteres, és 600 ezerért hirdették. Ám akkor harc indult meg érte, hogy végül 713 823 fontért kelt el (a hazai piacról nézve elképesztő, mennyire nem kerek szám, átszámolva amúgy 255 millió forint).

Az igazi értéke az, ami egyből szembetűnik, hogy nem sorház. Márpedig egy önálló családi házat birtokolni London közepén, az hatalmas dolog, még akkor is, ha az ilyen pici. Nagyon kíváncsi vagyok, minek épült eredetileg, hogyan alakulhatott ki egy ennyire különleges ingatlan a templomkert mellett.

A hirdetésen már kinn van, hogy a ház elkelt, de egyelőre még fenn van Douglas&Gordon ingatlanos oldalon, szóval akit érdekel, végigpörgetheti a galériáját.

Érdekelnek a különleges ingatlanok? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!

Na nézzük csak a fenti képet! Elsőre olyan, mintha valaki egy kisrepülővel átsuhant volna az Árpád híd alatt, füstöt húzva maga után. Oké, az azért gyanús, hogy közben keresztbe ment az egyik pilléren, és a csík elejéről hiányzik a repülő. Szóval amit látunk, az természetesen nem "füst a víz felett", hanem valami a vízben. De mi?

A Fentrol.hu oldalára felkerült 1971-es légi felvételhez szöveg is tartozik: "A meder aljzatáról feltörő hévíz folyásirányban egyre inkább elvegyül a Duna vizével, miközben hordalékával kirajzolja a hídpillér áramlásra gyakorolt hatását is."

Ez már önmagában is nagyon izgalmas dolog, de a Dunai szigetek blog azonban nem elégedett meg ennyivel, és legfrissebb posztjában nyomozni kezdett. Aztán kiderítette, hogy nem is az!

A Margit hídról a szigetre bevezető út ilyen a Google Maps 2013-as képén:

És ilyen azon a fotón, amit Dani küldött az Urbanistának pár napja:

A különbség elég szembeötlő (és nem csak arról van szó, hogy kicserélték az egyik lámpaoszlopot). Eltűntek ugyanis a korábbi növénykazetták.

Néhány hete a makói könyvtár építése kapcsán vetettem fel, hogy a Makovecz-életmű megőrzésének nem az a legjobb módja, ha válogatás nélkül megvalósítjuk minden tervét, hanem ha a meglévő alkotásait igyekszünk megvédeni. Úgy tűnik ebbe az irányba is történtek lépések, még ha csak szimbolikusak is. Tegnap ugyanis rendeletet hoztak arról, hogy az építész több alkotását is műemlékké nyilvánítják. Mégpedig a következőket:

A budapesti Duna-part mindig is izgalmas hely volt, tele felfedezésre váró helyekkel, titkokkal. Elég csak az éjjelre az Alagútba tolt Lánchíd városi legendájára gondolni. Vagy arra, hogy a Duna-uszodák fürdőruha nélkül napozó úrhölgyeire kíváncsi pajzán öregurak miatt, milyen szépen jövedelmezett az ablakbérlet a Ferenc József (ma Belgrád) rakparton.

De nemcsak ezért pezsgett a vízi élet Budapesten. Csolnakász és hajós egyletek Széchenyi óta lovagolták a Duna hullámait és az egész partot megmozgató, látványos regattáknak évszázados hagyománya volt.

Mivel tavasszal nem csak Dunai Regatta lesz természetesen, de a Budapest100 témáját is rakpart adja, végigvettük, milyen volt egykor a sportélet a fővárosi folyóparton.

A Liget-projekt keretében egy darabig úgy volt, hogy helyreállítják a Közlekedési Múzeumot, de aztán végül úgy döntöttek, hogy inkább lebontják. A jelenlegi tervek szerint egy kicsivel arrébb építenek fel egy majdnem ugyanolyat, mint amilyen ez volt. 

Bardóczi Sándor tájépítész korábban többször is bírálta a tervet, mivel szerinte egy feleslegesen historizáló, ugyanakkor nem praktikus házról van szó, aminek a megépültét semmi sem indokolja ezen a helyen. Persze könnyű valami ellen tiltakozni, ám sokkal nehezebb alternatívát kínálni: ha ne itt, és ne ilyen legyen a múzeum, akkor hova kerüljön a gyűjtemény? 

Összeállított hát egy térképet néhány javaslattal, többek közt olyanokkal is, amelyeket az elmúlt években a közlekedéstörténeti szakma is lelkesen ajánlgatott. Nem véletlenül: majdnem mind kapcsolódik a magyar közlekedés történetéhez. Nekem tulajdonképpen mindegyik szimpatikus valamiért, csak az Operát nem engedem, hogy kitegyék az Északi Járműjavítóból: az Eiffel-csarnokban épül ugyanis ki a műhely- és raktárházuk illetve próbacentrumuk (a legfrissebb információk szerint jövő tavasszal nyitják meg), ami számomra igazi sikersztori. Szerencsére a telep elég nagy, szóval akár több kulturális funkció is elférne. 

Szóval akkor át is adom a szót Bardóczi Sándornak, aztán pedig tessék kérem szavazni!

Néhány napja hatalmas vihart kavart az Unger-ház felújításának ügye, melyről itt olvashattok bővebben, most csak dióhéjban foglalnám össze a lényeget.

Ez a kétemeletes, kis romantikus palota a Múzeum körúton áll, sokan ismerhetitek: fakockás udvarán keresztül átsétálhatunk a Magyar utcába. A ház több szempontból is egyedülálló műemlék, nem csak a tervező Ybl Miklós életművében, de a magyar építészet történetben is fontos szerepe van. Jelenleg nagyon rossz állapotban szomorkodik, mindenképpen megérett a felújításra.

A közelmúltban bejelentették a renoválását, és az ingatlan.com-on hirdetni kezdték azokat a lakásokat, amelyeket a tetőterében alakítanak ki. (Értelem szerűen ezek bevételéből állítják helyre a házat.) A honlapjukon található látványtervek alapján két új szint kerül az épületre, ami kiverte a biztosítékot a műemlékvédőknél. Az Ybl-műemlék ügye a legmagasabb szinteken is hullámokat vetett, meg nem erősített információink szerint a Miniszterelnökség is foglalkozni kezdett vele. 

Ám a tervező BORD Stúdió szerint szó sincs műemlék- vagy akár városképrombolásról. A poszt megjelenése után jelentkeztek, hogy nagyon szívesen bemutatják azokat a terveket is, amelyek sajnos nem kerültek fel sem a projekt-, sem a hirdetési oldalra. Ezeken valóban úgy néz ki, hogy a két új szint gyakorlatilag észrevehetetlen.

Az alábbiakban ezeket mutatjuk be a BOARD Stúdió szövegével együtt, amit az Urbanistának küldtek.

Egy régi ház valakinek mindig sokat jelent. Van, hogy építészeti értéke nincs sok, de az ott élőknek fontos a régi hangulat, és van amikor épp a nagyközönség értetlenkedik, minek akarnak megmenteni egy ilyen vacakot a műemlékvédők. És vannak ritka esetek, amikor egy házat egyformán fontosnak tart mindenki. Városlakók, építészek, turisták, műemlékesek. Ilyen az Unger-ház a Kiskörúton, pár háznyira az Astoriától.

Ott az aljában a Valdocco cukrászda, az udvarán meg a Cukorka műhely, és persze az Insitu, ami miatt én a legtöbbször megfordultam ott. Merthogy be lehet sétálni az udvarára, sőt a turisták imádnak is besétálni. Egyrészt mert fakockával van burkolva, másrészt át lehet menni rajta, és akkor az ember a Múzeum körúttal párhuzamos Magyar utcában találja magát. Ennek a háznak ugyanis két utcai homlokzata van: a díszesebbik, kisebbik a Kiskörútra, a szerényebb, de nagyobb a mellékutcára néz. Nem lehetett könnyű feladat ide tervezni, főleg úgy, hogy a telek egyáltalán nem téglalap alakú, de a végeredmény a Yblt igazolta.

Na végre növekszik a zöldfelület a Városligetben! - ironizálgattak az alábbi fotót látva egy ligetvédő Facebook-csoport tagjai. És tényleg, a Városligeti-tóba tervezett medencék feneke határozottan zöld az alábbi látványterven.

Bevallom egészen új volt nekem ez a koncepció. Annyit ugyan lehetett tudni, hogy a szinkronúszás a Városligetben lesz a nyári vizes világbajnokságon, de hogy pontosan hogy fog kinézni a helyszín, azt nem. Rövid keresgélés után kiderült, hogy a hivatalos honlapon több kép is van. (Sőt mint közben jeleztétek, egy egyszerűbb látványtervet már korábban is kilőttek a helyszínről.)

Tavaly is pompás volt a Toldi moziban az Építészeti Filmnapok, és az lesz idén is. Akkor egy merev Urbanista-bérletet állítottunk össze a szervező Kortárs Építészeti Központtal karöltve, amivel csak a kiválasztott öt filmre mehetettek be vele. Most ennél sokkal rugalmasabb a rendszer: te választhatod össze a bérletedhez a vetítéseket. Én az alábbi ötöt ajánlom időrendi sorrendben, amivel reményeim szerint segítek összerakni a saját öt filmedet: ha például utálod az ízlésemet, messze kerüld el ezeket! (Ja és ha csak a címben emlegetett kubai sztori érdekel, tekerj le az utolsó filmhez.)

Pár napja a kőbányai önkormányzat új hivatalával támasztottuk fel az illik-e sorozatot, amelyben arról vitázunk, hogy egy új épület vagy annak a terve illik-e a környezetébe. Most Eszter tippjével folytatjuk, aki Budán, a XII. kerületi Törpe utca egyik házával kapcsolatban küldött levelet az Urbanistának.

Mint írja, itt az elmúlt években több bontás is történt. Például az önkormányzat végül eltüntette azt a villát, amelyet a helyi lakók szerettek volna megmenteni, és lebontották a Törpe utca 1/b-t is. Most erről a különleges telekről, és az oda tervezett házról lesz szó.

Hogy miért különleges?

A Budapest100 remek kezdeményezés volt rögtön az elején: az év századik napján megrendezni a száz éves házak nagy szülinapi zsúrját. Egy csomó lakóházba és közintézménybe be lehet menni ezen a hétvégén. Már körülnézni is izgalmas persze ezekben, de ami még jobb, hogy a legtöbb helyen programokkal is várják a látogatókat.

Mindez remek ötlet volt 2011-ben, de aztán jött a világháború, mármint a világháború századik születésnapja. Annak az utolsó éveiben már nem nagyon épült semmi, aztán ugye jött Trianon, a világválság: az építőipar, meg az ingatlanpiac eléggé megzuhant. Ha következetesen kitartottak volna a szervezők a jubileumi tematikánál, néhány év múlva már alig lenne kikkel ünnepelni.

Szóval változtattak!

Nagyon szeretem azokat a jeleket, amiket erdészeti műveléssel helyeztek el látványosan hegyek oldalán, vagy épp úgy, hogy csak repülőről értelmezhetők (többükről írtam is korábban). Ezeket azonban legtöbbször favágással, vagy jobb esetben más fafajok telepítésével alakították ki. Ez az olaszországi alkotás többek közt azért is lehet különleges, ha megvalósul, mert itt fák ültetésével készítenek valami újat.

Lehet mondani, hogy á dehogy, meg hogy tulajdonképpen nem is fogy, hanem csak átalakul, meg mittomén, de hát azért ez a hat helyszín kicsit sok ahhoz, hogy ne vegyünk róluk tudomást. Ahogy a szerző, Airdace, a Városi metamorfózisok bloggere fogalmazott a Facebookon:

Nem szeretem a demagóg, klikkvadász, borúlátó cikkeket. Ez sem az akart lenni, csak húzgáltam az idővonalat a Google Earthben, csináltam pár animációt és ez lett az eredmény. Tények fákról Budapest belterületén.

Ahogy pedig a blogposztjában foglalta össze a hat kép lényegét: "hat eset, amelyből négy egyértelműen állami beruházás, de a maradék kettőnél is volt szerepe állami vagy önkormányzati szereplőnek abban, hogy mi történik a területtel."

A kormány 2,6 milliárd forint támogatást ad Makónak, hogy felépítsék a városi könyvtárat a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre tervei alapján. Pár napja le is rakták az alapkövét. A döntés több érdekes kérdést is felvet, de lássuk csak a két legizgalmasabbat, hogy

1. mennyire jó ötlet egy olyan, sok évvel ezelőtt készült tervet leporolni, amelynek már nem él az alkotója, illetve
2. mennyire jó ez a terv.

Nem vagyok közlekedésfanatikus, de pontosan el tudom képzelni, milyen lehet annak lenni, mert madármegszállott például voltam. A szüleim nem értették, hogy miért kell egy sokadik album, határozó, kis színes izé ugyanazokról a madarakról, amelyek amúgy benne vannak mind az Európa madaraiban. Szerencséjükre a 80-as években még elképesztően kevés magyar nyelvű könyv volt, a külföldi kincsekhez meg elég nehéz volt hozzájutni, de persze beszereztem mindent, amit csak lehetett. Első blikkre úgy tűnik, a nem olyan rég megjelent Köszöntjük kedves utasainkat! épp a közlekedés­fanatikusokat célozza meg, sőt, elsősorban inkább azok kedves rokonait és ismerőseit, akiktől majd megkapják ajándékba.

Olyan műfaj ez, mint a gyermekzene: a cédének elsősorban a szülőnek kell tetszenie, merthogy ő veszi meg a gyereknek.

Egy csodálatos hirdetés linkjét küldte el Zsuzsa az Urbanistának, melyről már első pillanatban a Pécs melletti mesebeli dombházacska jutott eszembe. Igaz ennek a Kecskemét melletti házikónak azért más a stílusa. Sőt, ha jobban megnézzük, különbözik a stílusa minden más házétól, akár a népi, akár az organikus építészetben keressük a rokonait: egészen egyedi alkotás. Nem tartott sokáig rájönni, hogy Géró György fafaragó helvéciai otthonáról van szó.