Index Vakbarát Hírportál

A kortárs dán építészet iránti meglepően intenzív hazai érdeklődésnek már tanúi lehettünk múlt novemberben, amikor az A38-as hajón tartott rendezvényen egy gombostűt sem lehetett volna leejteni.

A magyarországi dán nagykövetség újabb tárlatot szervezett. 15 építésziroda 21 projektjéről kiállított fotók tanúsítják, hogy a dánok által értelmezett letisztult, skandináv formavilág koránt sem rideg és steril. (Magyarországon először Budapesten, a Fugában lehetett megnézni a Kortárs dán építészet 2.0 néven futó tárlatot. Aki netán lemaradt, bepótolhatja majd például Debrecenben.)

A múlt hónap végen meghalt egy gyerek a XVI. kerületben, az Imre utcai HÉV-megállónál. Nem ez volt az első eset. Nagyjából kétévente gázol ott valakit halálra a HÉV.

Arról már rengeteg cikk született, hogy a csoknak (családi otthonteremtési kedvezmény) milyen előnyei és hátrányai vannak, kiket érint és kiket nem, és legfőképpen: hogy valóban segíti-e a nemes célt, a népszaporulat növelését. Na, most ezekkel nem fogunk foglalkozni.

Minket most csak és kizárólag az érdekel, hogy ez az új lehetőség a többi, közelmúltban bejelentett szabályozással együtt (építési törvény módosítása, típustervek, áfacsökkentés) hogyan módosíthatja városaink megjelenését. 

Megváltozhatnak-e az utcaképek, fellendülhetnek-e városrészek, születhetnek-e esetleg újak, vagy épp lesznek-e olyan épülettípusok, amelyek eltűnhetnek. A kérdésekre természetesen senki nem tud pontos választ adni, de arra kértünk építészeket, ingatlanfejlesztőket, ingatlanpiaci szakértőket, hogy próbálják megjósolni, hozhat-e mindez változást, és ha igen, mit.

„Nemrég jöttem vidékről Budapestre. Sokszor kell járnom az utcán, s nem vihetem magammal társalkodónőmet. Azon fontos oknál fogva, mert nincs. Így mindig ki vagyok annak téve, hogy férfiak az utcán megszólítanak. Eleinte megbotránkozással utasítottam vissza a férfiak közeledését, később már teljesen közönyösen vettem, most pedig azon gondolkozom, vajon nagyon illetlen, és erkölcstelen dolog-e az, hogy utcán ismerkedem meg egy szimpatikus fiatalemberrel. Mi, leányok, vágyunk a férfiismeretség után, de nagyon sokan családi körülményeinknél fogva nem juthatunk ahhoz a szerencséhez, hogy megismerkedjünk egy férfival, ki előttünk rokonszenves. Illetlen-e hát utcán ismerkedni? Jelige: Sárga Liliom“

Hogy mi köze ennek a Budapesti Hírlapban 1911-ben megjelent olvasói levélnek az idei Budapest100-hoz? Csak annyi, hogy mindkettő a Nagykörúthoz kapcsolódik. Lássuk csak!

A Király utca 40 az épített örökség óvóinak és az ingatlanfejlesztők egymásnak feszülésének az állatorvosi lova. Másfél évvel ezelőtt, egy sajtóséta során ezzel az épülettel is foglalkoztunk. Csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette az ingatlanfejlesztő, hogy milyen is lesz a jövőre elkészülő, belső-terézvárosi, több mint száz lakásos épület. Ott voltunk mi is.

Ma reggel belengették a sajtótájékoztatón a hírt, hogy jön az új Budapest-logó, mely mostanra ide is ért. A szűkszavú sajtóközlemény szerint még nincs kész minden elemében, a teljes arculati kézikönyvet csak a következő hónapokban dolgozzák ki.

A bevezetését "kifutó rendszerben" végzik majd, vagyis, ha valamit amúgy is cserélni kell, akkor majd ilyenre váltanak. Nagyjából mint a metrólogóknál vagy épp a világoskék színű buszoknál. Ezeknél egyébként szerintem bevált, kezd egységesedni a rendszer.

Egy gyönyörű belvárosi palota hirdetése bukkant fel a neten*, a Puskin utca 4. szám alatt. Egy tipikus historizáló épület, pont olyan, amilyenek miatt a Palotanegyedet szeretjük. Ez eredetileg sem lakóháznak épült, mint mondjuk a Károlyi–Csekonics-rezidencia pár utcával odébb, hanem a Magyar Tisztviselők Országos Egyesületének volt a székháza. Ettől persze még épp olyan igényes kialakítású, mint bármelyik képviselői palota a környéken. Sőt. Sok másikkal szemben, itt elég jó állapotban megmaradtak a belső terek, a lépcsőház, a díszítések. (A hirdetéshez 26 képet töltöttek fel, érdemes végigpörgetni.)

Milyen az igazán menő északi dizájn, amiben semmi sincs, amiért utáljuk az IKEA-t, de megvan benne minden, amiért szeretjük? Mennyivel jobb a helyzet Kelet-Berlinben, mint Budapesten? Milyen módszerekkel próbálják megtölteni Kínában a szellemvárosokat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kapunk választ a most csütörtökön induló 8. Budapesti Építészeti Filmnapokon a Toldi Moziban.

A Kortárs építészeti Központtal elég régóta és elég sok mindenben együtt szoktunk működni, idén így lesz ez az Építészeti Filmnapokkal is. A programot megkaptam jó előre, és összeállítottunk belőle egy ötfilmes bérletet, amit ha megvesztek, kedvezménnyel mozizhattok. Az Urbanista bérlet részletei itt vannak, alább pedig az öt film, amit kiválasztottam.  

Az állam újabban belvárosi palotákat vásárol. Ezt azzal indokolják, hogy növeljük vele a nemzeti vagyont. Ez még rendben is lenne, de közben úgy néz ki, hogy ugyanez az állam még értékesebb belvárosi palotáinkat viszont eladja. Ezt nem indokolja semmivel.

Egy neve elhallgatását kérő műemlékvédelmi szakember küldte nekünk az alábbi írást, melyben három műemlék palotánk privatizálására hívja fel a figyelmet. Aggódva, hogy a tapasztalatok szerint az ilyen privatizálások után vagy pusztulásnak indulnak műemlékeink, vagy nagyon csúnyán átalakulnak.

A témáról természetesen megkérdeztük az érintett minisztériumokat is, ám egyik sem kívánt nyilatkozni. Mint kiderült, a választ elküldte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, csak épp a spambe landolt nálam. A bejegyzés megjelenése után egy másik címről közvetve megkaptam. Válaszukat teljes terjedelmében olvashatjátok a poszt végén.

Röviden a lényeg: a Belügyminisztériumot és a MÁV-székházat eladják. A Belügyminisztérium épületegyüttesének egyik elemét azonban, mely védelem alatt áll, nem lehet. Ugyanakkor "a  Nemzetgazdasági Minisztérium József Nádor téri épületének értékesítése eddig nem merült fel az illetékes döntéshozók körében, illetve erre vonatkozó információval nem rendelkeznek."

Manapság az egyik legfontosabb építészeti vita arról van Magyarországon, hogy vajon mennyire van értelme visszaépíteni olyan réges-rég eltűnt épületeket, mint amilyen mondjuk a hajdan volt Lovarda a Várban, vagy a kupolás Közlekedési Múzeum. A dolgon persze csavarni is lehet: mi van, ha nem visszaépítünk egy házat, hanem létrehozunk valami sosem voltat, ami úgy néz ki, mint egy száz évvel ezelőtti épület? Vagy mint egy sok száz évvel ezelőtti?

Az ArchDaily most összeszedett pár példát az utóbbira: épületek, amelyek nagyon réginek tűnnek, pedig alig néhány éve épültek. Nézzük csak!

Csaba keresztnevű olvasónk nem az a típus, aki beéri azzal, hogy megereszt egy üres sirámot, ha elégedetlen szűkebb pátriája önkorijának a ténykedésével.

Erzsébetvárosi lakosként nehezményezi, hogy miért nem például közösségi terekként hasznosítják a foghíjtelkeket (mint mondjuk a nyolckerben a közösségi kertekkel), ahelyett, hogy azokat a maguk pőre lepusztultságukban, nyílttéri parkolókként üzemeltetnék.

Ráadásul, még csak annyi adót sem szed be az önkori, ami megfontolás tárgyává tenné az esetleges más célú hasznosítást a telkek tulajdonosainak, holott a jogszabályok alapján megtehetnék. Közérdekű adatigényléssel fordult az önkormányzathoz, és a megkapott információk tükrében küldte el alábbi összefoglalóját:

Kő Boldizsárnak még decemberben jelent meg a könyve, aminek már akkor is nagyon örültem, amikor még nem is olvastam. Elsősorban azért, mert felmentem hozzá a mesebeli budai házukba, ahol a legendás kávéfőzőgépével készített egy csodálatos kávét, meg mellé valami föld alatt érlelt levelekből és frissen vágott gyömbérből egy klassz teát. Utána vagy két órát mesélt mindenről.

Aztán hazavittem a könyvet és nagyjából ott folytathattam, ahol abbahagytuk, folytatódott a történet a könyvben: még a mesebeli házikó, meg tea is van benne, a kávéfőzőgépről nem is beszélve, az többször is szerepel.

Na de ki is ez a Kő Boldizsár?

Metternich állítólag 1815-ben, a Bécsi Kongresszus alatt kiállt egy poros útra; Magyarország felé mutatott és azt mondta, hogy:

Ott ér véget Európa.

Sőt még egy Verne-regényben is az Orient Expressz utasai azért szállnak le, mert itt már egy egzotikus nyelvet beszélnek és lehet érezni, hogy milyen a Kelet. 

Mindez a Duna fővárosai – Bécs, Budapest – Párhuzamos városképek 1850-1920 című fotókiállítás felvezető túráján hangzott el, mely a Gellérthegyi víztároló mellől indult. A Hosszúlépés túravezetője arra emlékeztetett, hogy  a XIX. század elején még Kelet és Nyugat-szintű kontrasztnak érezték a Bécs és Budapest közti különbséget.

Folytatódik népszerű, ám igen szomorú sorozatunk, a Dolgok, amikről már tavaly írnom kellett volna. A titokzatos budafoki földalatti lakások, és a megújult Pongráctelep után most egy kis dizájn következik. Egy arculattervező, akinek a nevével már emlékművek kapcsán többször is találkoztunk Budapesten nekiesett egy szórakozóhelynek, hogy saját tipográfiát alkosson neki, és kicsit gatyába rázza a megjelenését.

Ahol az egekbe szöknek az ingatlanárak, ott az épületek is az egekbe szöknek. Hogyan is lehetne jobban kihasználni egy drága telket, mint hogy felhőkarcolót építünk rá? Persze nem mindenhol lehet ezt megcsinálni. London felkapott negyedei a világ legdrágább környékei közé tartoznak, ám ott többnyire csak egy-két emeletes szalagházak vannak, a zsebkendőnyi telkeken sem lehet terjeszkedni. Mit tesz az ingatlanfejlesztő, ha sem felfelé, sem oldalra nem építhet? Elindul lefelé!

A 8. Budapesti Építészeti Filmnapok keretében március 6-án vasárnap vetítik a Toldi moziban Milliós földalatti háború című dokumentumfilmet, mely ezekről a különleges ingatlanokról és arról az elkeseredett harcról szól, amit az ott élők folytatnak ellenük.

Az eladhatatlan ingatlanok témakörnek már korábban is nekifutottunk. Szögezzük azonban le:

Van az az ár, amin szinte bármi elmegy, no de egy ésszerű, elfogadható vételárhoz mindenki ragaszkodik. A Balla Ingatlaniroda most azt járta körül, kik azok az eladók, akik napjainkban reménytelen vergődésre kárhoztatottak az ingatlanpiacon?

Ugyan már hónapok óta az ingatlanpiac fellendüléséről szólnak a hírek, erről nyilatkoznak az ingatlanközvetítők, és ugyanezt mutatják a Központi Statisztikai Hivatal számadatai is, mégis akadnak olyan ingatlanok, melyek tulajdonosai hitetlenkedve látják, hogy a nagy vásárlási kedv ellenére sem találnak érdeklődőt a lakásukra.

Alapesetben ahhoz, hogy egy texasi kormányzói lakban éljünk, meg kellene választania minket néhai Jockey Ewing népének kormányzóvá, no meg egy csomó választói nyűgöt is a nyakunkra kellene venni. Gondolom olvasóink zöme inkább egy kényelmes startup-milliárdosi életmódot választana a szeszélyes, politikusi taposómalom helyett.

Nos, ha valaki feltalálta a neten a meleg vizet és nem tud mit kezdeni csilliárdjaival, akkor egy bőröndnyi zöldhasúval bevásárolhatja magát a texasi felső tízezerbe.

A régi népi építészet építőanyagai közül talán a nád a legszembeötlőbb. A fal lehet vert vagy vetett vályogból készült, ha bevakolják, éppúgy rejtve marad a szem elől, mint a tégla. A nádtető viszont öltöztet.

Egyből más karaktert ad a háznak, ha ez koronázza, és a laikus szem is rögtön meg tudja állapítani, hogy milyen állapotban van. A jó hőszigetelő és szép nádtetőnek ma már a tűzvédelme is megoldott.

Amikor a rákerestem a nádtetőre az ingatlanhirdetések között, meglepve tapasztaltam, hogy a legtöbb ára az átlagár felett van. Jó persze messzemenő következtetéseket kár ebből levonni, de annyit simán megállapíthatunk, hogy semmiképp sem hátrány, ha ilyen van a házon.

Meglepetés volt az is, hogy a nádtetős házak többsége nem régi parasztház, hanem az elmúlt egy-két évtizedben épült a legkülönbözőbb formákban és méretekben. Ha igazán valami régire vágyunk, akkor azokat külön vadásznunk kell.

Hát kivadásztam most nektek pár ilyet, a kortárs nádtetőzésre pedig majd egy következő posztban visszatérünk. A tizedik a közelmúltban bemutatott borospince lett volna, amit Csokonai Vitéz Mihály barátja is már az apjától örökölt, de az időközben elkelt (a képek még azért fenn vannak a hirdetésben). Bízom benne, hogy jó kezekbe került és hamarosan befejeződik a korhű rekonstrukció.

Mi meg akkor most lássuk a maradék kilenc gyönyörűséget (melyek annak ellenére, hogy mennyire hálás fotótémát jelentenek, legtöbbször egyáltalán nincsenek jól fényképezve, ráadásul a képek legtöbbször élvezhetetlen minőségben vannak feltöltve).

Nem is olyan rég írtunk az Urbanistán egy eladó ürömi házról. Volt egy csomó fotó a klasszul kialakított belsőről, meg a gyönyörű panorámáról, amelyekről nem is hinné az ember, hogy a budapesti agglomerációban jár.

A házat, amiről most szó lesz, a tervezők ajánlották a figyelmembe. Egy családi ház, amit épp csak átadtak, s nem is a belső kialakítása izgalmas, hiszen még nem költöztek be.

Viszont ez is az ürömi ormokon van, és nagyon klasszul néz ki.

Szerencsére ismét bebizonyosodott, hogy azért van értelme posztolni. Bernát keresztnevű olvasónk hívta fel arra a figyelmet, hogy egy ferencvárosi utcában (konkrétan a Tompa utca Ferenc körútból nyíló felénél) elég aljas módon vezettek be máról-holnapra egy parkolási tilalmat az utca elejére.

Ráadásul egy parkolási övezetben, ahol a táblák kavalkádjában nem túl egyszerű kiismerni magukat az autósoknak. Úgy tűnt, hogy bírságolási pénzlehúzás a fő oka ennek a bizarr forgalmirend-változásnak.

Alighogy kiposztoltuk a történetet, olvasónk ismét jelentkezett és örömmel újságolta, hogy siráma meghallgatásra talált, eltörölték a bosszantó tilalmat:

Az újévi fogadalmakat általában senki sem szokta betartani, én sem. De azért legalább januárban-februárban igyekszik az ember lefogyni, leszokni, felszedni stb. Én ezt az időszakot most arra használom fel, hogy leszámoljak a 2015-ös restanciákkal, mielőtt megint megjelenik álmomban Mai Manó és a mellkasomba fúrja a fényképezőgép-állványát. 

Az elmaradás leginkább azért van, mert ezek többnyire nagy és komoly témák, és mindig úgy gondolom, hogy majd nagy és komoly cikket írok róluk, amire persze sosincs idő. Úgyhogy most sorozatban leszámolok velük kis cikkekként, hogy ne nyomják tovább a lelkem.

Vannak kötött műfajok, amikben baromi nehéz igazán eredetit alkotni. Ilyen mondjuk a blues. Vagy a historikus építészet. Pecz Samunak az utóbbiban sikerült villantania.

Ráadásul az előző századfordulón, amikor már rég nem ez volt a legmenőbb stílus. Nem a fő csapásirányt jelentő neoreneszánszban utazott, hanem a középkori formakincsben, pedig csupa olyan dolgot tervezett, ami a középkorban nem is volt: egyetemi előadót (ELTE Gólyavár), vásárcsarnokot (Nagycsarnok), na meg levéltárat (Országos Levéltár a Várban). Lehet nem szeretni, de két dolgot nem lehet elvitatni tőle.

Egyrészt saját stílust alakított ki, amit első ránézésre megismer mindenki, csak rá kell pillantani a tarka tetős, téglahomlokzatú, íves-tornyos házaira. Másrészt

az összes háza. Tulajdonképpen díszlet valamennyi, de annak tökéletes! Mi most a legutolsó művét jártuk be, melyet még 1912-ben kezdett tervezni, de csak a halála után (1923) fejeztek be: a Magyar Nemzeti Levéltár izgalmas épületét.

Bernát keresztnevű olvasónktól esett be az alábbi e-mail:

A spanyol fővárosban mérték az EU legmagasabb nitrogén-dioxid-szintjét. Nem csupán tavaly, hanem zsinórban az elmúlt hat évben, szóval a légszennyezés visszaszorítására a városvezetés most drasztikus szigorításokat vezetett be a thelocal.es beszámolója szerint. Mivel a nitrogén-dioxid elsősorban a járművek üzemanyagának égésterméke, a gépjárműforgalom radikális visszaszorításáról döntöttek.

A Kossuth tér sok szempontból különleges helyszín, többek között azért, mert talán az egyetlen Budapesten, amely az elkészülte után két évvel sem kezdett el bódésodni. Elvileg van egy arculati kézikönyv arra is, milyen cégért lehet kiakasztani, hogyan nézzen ki egy kiülős terasz stb. Vagyis mindarra, amire főváros és a belső kerületek még csak tétova lépéseket tettek, elnézve mondjuk az Erzsébet teret, teljesen eredménytelenül.

Mindez csak arról jutott eszembe, mert elég rondán belenyúltak most a tér képébe, igaz nem az utcaszinten. A Földművelésügyi Minisztérium tetejéről van szó.